fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Akadozó támogatás - leálló erdőtelepítés
2009. október 9., 16:46
Körülbelül kétmillió hektár erdőterület van Magyarországon, ebből kilencszázezer magánerdő. A magánemberek általában olyan, kárpótlás során visszakapott földterületre ültetetnének erdőt, amely másra nem hasznosítható, de a támogatások akadoznak, ezért nagyon lelassult az erdőtelepítést üteme.

Körülbelül kétmillió hektár erdőterület van Magyarországon, ebből kilencszázezer magánerdő. A szakemberek, az erdészek azt mondják, hogy a telepítés üteme vészesen lelassult, gyakorlatilag zsákutcába jutott. Az állami erdőgazdaságok általában a nagy tömbben elhelyezkedő erdőket kezelik. A magánemberek általában olyan, kárpótlás során visszakapott földterületre ültetetnének erdőt, amely másra nem hasznosítható, de a támogatások akadoznak, ezért nagyon lelassult az erdőtelepítést üteme. Támba Miklós, a nyíregyházi Magánerdészeti Zrt. igazgatója ugyanakkor úgy érzi, lassulás helyett inkább leállásról van szó, hiszen míg 2006-ban majdnem háromezer egyszáz hektár erdőt telepítettek a megyében, addig 2008-ban már nem érte el az ezernégyszáz hektárt.

A csütörtöki Napközben vendégei voltak Luzsi József, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének elnöke, Nagy Dániel, az FVM Természeti Erőforrások Főosztályának főosztályvezetője és Pethő József, az Országos Erdészeti Egyesület elnöke. A szakemberek úgy látják, a probléma nem olyan nagy, a hazai erdőket nem kell félteni és az ország faanyag ellátottsága is biztosított, sőt némely típusból még többlet is van, hiszen a válság miatt jóval kevesebb fa kell például a bútorgyártáshoz. Azzal egyetértettek, hogy jelentősen csökkent a faültetés, aminek véleményük szerint elsősorban az az oka, hogy az Európai Unió ugyan biztosít keretet az erdőtelepítéshez, de ezek a pénzek nagyon lassan érkeznek meg, olykor egy, másfél évet is kell várnia az erdőtulajdonosnak arra, hogy visszakapja a megelőlegezett pénzt.

(forestpress.hu)