Jószándékú nyilatkozatokon kívül aligha járul hozzá valamivel a szén-dioxid-kibocsátás csökkenéséhez a decemberi koppenhágai klímacsúcs. Pedig eredetileg a kiotói egyezmény helyébe lépő új megállapodást remélték tőle és azt, hogy végre csatlakozik az eddig a partvonalon várakozó Egyesült Államok is. De elég volt végigülni a dán fővárosban a Project Syndicate cikkügynökség által a múlt hét végén rendezett, Kiotótól Koppenhágáig című konferenciát, hogy kiderüljön: a december 6-án kezdődő találkozó előtt nagyok a nézeteltérések. Pedig nem ellenkonferenciáról volt szó: az összejövetelt jórészt a dán kormány finanszírozta.

Attól függően, hogy a kormányok milyen intézkedéseket hoznak a globális felmelegedés megfékezésére, az üvegházhatást okozó gázok (főként a szén-dioxid) következtében 2100-ra 1,1-6,4 fokkal nőhet a Földön az átlaghőmérséklet az ENSZ klímaszakértői csoportja szerint. Sűrűn lakott szigetek és tengerparti sávok kerülhetnek víz alá, 150 milliónyi klímamenekült kényszerülhet új lakhely után nézni, a melegebb közegben dúsabban tenyésző kórokozók fenyegethetik az emberiséget. Cselekedni kell, mielőtt a folyamat visszafordíthatatlanná válik - erről igyekeztek a múlt héten meggyőzni a 120 országból összetrombitált háromszáz lapszerkesztőt. Csakhogy maguk az előadók - volt és jelenlegi állam- és kormányfők, miniszterek, vezető közgazdászok, klímaszakértők - sem értettek egyet.

A világ közvéleményének megosztottságára utalt, hogy a jelenlévők egyharmada magasba emelte a kezét, amikor Jeffrey Sachs, az ismert amerikai közgazdász megkérdezte a konferencia résztvevőit, hányan tapasztalják hazájukban, hogy a felmelegedést sokan nem tartják az emberi tevékenység következményének, ezért nem is nagyon tudnak mit kezdeni a felhívásokkal. Közben a témával foglalkozó tudósok 90 százaléka - magyarázta Katherine Richardson, a Koppenhágai Egyetem professzora - ma már nem kételkedik abban, hogy a felmelegedést az ember okozza és az ember állíthatja meg. A fennmaradó egytizedbe tartoznak például azok a kínai kutatók, akiknek az elemzése szerint a Sárga-folyó áradásai sok ezer évvel ezelőtt is ciklikusan ismétlődtek.

"Ha lenne több Földünk, talán kísérletezhetnénk, és megkockáztathatnánk, hogy nem fordítunk százmilliárdokat a felmelegedés megfékezésére, hátha nincs is rá szükség. Ha néhány évtized múlva mégis kiderülne, hogy a Föld lakhatatlanná vált, akkor legfeljebb átköltöznénk egy másikra" - érvelt viszont a beavatkozás mellett Joseph Stiglitz Nobel-díjas amerikai közgazdász.

Nem szabad megengedni, hogy a Föld hőmérséklete több mint 2 fokkal meghaladja az iparosítás, azaz az 1750 előttit (most 0,7 fokos plusznál tartunk) - ebben ma már nagyjából egyetértenek szakértők, politikusok, gazdasági vezetők a világ minden részén. Abban már kevésbé, hogy kinek mit kell tennie. Ha nem is arányosan, de ellenőrizhető, mérhető és számon kérhető módon mindenkinek áldozatot kell hoznia - ez a fejlett világ krédója. Igaz, továbbra sem egyhangúlag: a decemberben valószínűleg az újdonsült Nobel-békedíjas Obama elnökkel fölvonuló Egyesült Államok képviselője, David Sandalow helyettes energiaügyi államtitkár most Koppenhágában az országa szándékait firtató egyetlen számszerűsíthető kérdésre sem válaszolt.

A globális felmelegedésben csak úgy vagyunk érintettek, mint passzív dohányosok a nikotinártalomban - foglalta össze a fejlődők alapállását Mohammed Hasszán Mahmud bangladesi környezetvédelmi miniszter. "Érdemben nincs közünk hozzá, de mi is elszenvedjük a következményeit." Az egy főre jutó kibocsátás Kínában például csak a negyede, Indiában a tizede, Bangladesben a huszada az amerikainak. "Ki merné kétségbe vonni, hogy az emberek jogai akár a szennyezésben is egyenlőek?" Ezzel érvelt az indiai környezetvédelmi miniszter, Dzsairam Rames is, amikor országa nevében elutasított bármiféle nemzetközi kötelezettséget. Az indiai kormány tisztában van a veszélyekkel, ezért 2020-ra 20 százalékosra emeli a nap- és a szélenergia arányát, és 10 százalékkal csökkenti az egységnyi nemzeti jövedelem előállításához szükséges energia mennyiségét, de a vállalások betartását a nemzeti parlamentnek, és nem a nemzetközi közösségnek kell ellenőriznie - mondta Rames, aki szerint nem kell pánikba esni, ha decemberben nem születik átfogó megállapodás. Legfeljebb csak azt írják alá, amiben mindenki egyetért: az erdőirtás megállításáról és a zöld technológiák közös fejlesztéséről szóló jegyzőkönyvet.

"Kormányunk nem mondhat le arról, hogy 1,3 milliárd kínai életmódját az európai szinthez közelítse" - jelentette ki Pan Csia-hua, a Kínai Tudományos Akadémia fenntartható növekedéssel foglalkozó intézetének igazgatója. Ezért Kínának, ahol a felhasznált energia 70 százaléka származik szénből, egyelőre esze ágában sincs kötelezettséget vállalni a széndioxid-kibocsátás korlátozására. "Dánia könnyen beszél, gyakorlatilag már túl van azon a fejlesztésen, amelyre szükség volt" - fejtegette a konferencia szünetében a HVG tudósítóinak.

Stiglitz és a ma a Yale Egyetemen oktató Ernesto Zedillo korábbi mexikói elnök egyetértenek abban, hogy a szén-dioxid-kvóta-rendszer igazságtalan, mert politikai szempontokkal keveredik, az egyes országokon belül pedig a korrupció és a protekció melegágya. Ehelyett meg kellene adóztatni a kibocsátókat - érveltek, elnyerve a környezetvédelmi és az energiaipari meghívottak egyetértését is. Utóbbiak szerint annak, aki ma az energiaiparban akar beruházni, a jó döntéshez tudnia kell azt is, mi a szén-dioxid-kibocsátás költsége. Európai kormánytisztviselők erre szinte kétségbeesetten jegyezték meg, hogy ha decemberben a rossz, de mégiscsak működő kvótarendszerről is vitát nyitnának, akkor végképp garantálnák a klímacsúcs kudarcát.

Tudjuk, hogy a mostani klímakonferenciához hasonló nemzetközi vándorcirkuszokból sok jó nem sül ki - fejtegette Jeffrey Sachs, aki afféle tudományos szupersztárként maga is állandó résztvevője ezeknek a showműsoroknak. A töredékét sem tartották be például a fejlett országok azoknak a nagy csinnadrattával elfogadott kötelezettségeknek, amelyeket az afrikai szegénység enyhítésére vállaltak. Nagy nemzetközi tanácskozások helyett új intézményekre van szükség - érvelt Sachs. Kiszivárgott hírek szerint néhány hét múlva, Koppenhágában kezdeményezés születik a Nemzetközi Klímaszervezet (ICO) felállítására.

Többre becsüli viszont a csúcsértekezleteket Sir Nicholas Stern brit közgazdász, a klímaveszélyekről szóló 2006-os nemzetközi jelentés (HVG, 2006. november 11.) fő szerzője. A decemberi koppenhágai kudarc lényegében borítékolható, különösebb aggodalomra még sincs ok - mondta, felidézve, hogy alig négy éve, a G8-ak londoni találkozóján a klímaváltozás tárgyalásakor álmos, elnehezült, semmibe révedő tekinteteket látott a teremben, a nyolc vezető hatalom állam- és kormányfőit nem érdekelte a "futurisztikus" téma. Néhány év alatt mégis marginális zöld ügyből eminens politikai és üzleti témává magasztosult a klímaváltozás. Szinte nincs is már olyan nemzetközi találkozó, ahol föl ne merülne a globális felmelegedés kérdése, sok országban klímaügyi minisztérium felállításán gondolkodnak.

De ami valóban előrelendítheti az átállást, az a puszta üzleti érdek. A világ irigykedve figyeli a dán cégeket, amelyek már 1973-ban, az első olajárrobbanás után nekiláttak az energiahatékony, környezetkímélő eljárások és berendezések kifejlesztésének. A kezdeti pluszköltségek mára megtérültek, a kis ország egyebek mellett a világ legnagyobb szélturbinagyártójává avanzsált. Még Kína is, miközben állhatatosan védi jogát a szén-dioxid-szennyezésre, megkezdte a beruházásokat az üvegházhatás megfékezésére: már a világ legnagyobb napelemgyártója, és zöld technológiához szükséges berendezéseket exportál a fejlett világba.

Soros György a koppenhágai sajtókonferenciát használta ki arra, hogy bejelentse: egymilliárd dollárt invesztál a szénerőműveket tisztává tevő technológiákba. Ez ugyancsak arra utal, hogy a profit ma már legalább olyan fontos tényező a felmelegedés elleni küzdelemben, mint a lelkes zöld nekibuzdulás.