fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Klímaügyi szuperhét - már a csúszáson dolgoznak
2009. október 19., 10:57
Ma kezdődik a Stockholmban "szuperhétként" aposztrofált hét nap, amely során négy miniszteri ülés lesz Luxembourgban, az Európai Parlament Strasbourgban ülésezik, a hét második felében pedig az Európai Fejlesztési Napok konferenciája zajlik a svéd fővárosban.

A héten folyó találkozók jó alkalmat adnak majd a klímavédelmi tárgyalások továbbfejlesztésére is. Andreas Carlgren, svéd környezetvédelmi miniszter, pénteki sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott, hogy "ez a hét nagy jelentőséggel bír a svéd elnökség, így az Unió számára", majd elmondta, hogy mind a keddi strasbourgi plenáris klímavita, mind pedig a szerdai környezetvédelmi tanácsülés a klímaváltozással szembeni közös uniós fellépés elmélyítését szolgálja majd.

A sokat ismételt, a klímatárgyalások lassú haladási mértékét méltató mondatok újra elhangoztak. Carlgren hangsúlyozta, hogy az Unió a svéd elnökség vezényletével mindent megtett annak érdekében, hogy a Koppenhágát előkészítő tárgyalások során megegyezés szülessen a világ országai között.

Ám ez a nagy munka látszólag eddig nem hozta meg gyümölcsét. Carlgren szerint az Unió számára a két legnagyobb kihívást az Egyesült Államok és Kína jelenti. Míg az előbbit arról kell meggyőzni, hogy önzőségét és fukarságát hátrahagyva a közösség érdekeit is figyelembe vegye, addig az utóbbit, mint az egyik legnagyobb kibocsátót, arra kell ösztönözni, hogy legyen zöldebb.

Carlgren hangsúlyozta, hogy Koppenhága rendkívül fontos állomás a klímatárgyalások szempontjából. A konferenciának három alapvető ponton kell sikerrel járnia:

minden országot fel kell sorakoztatni az új klímaegyezmény mellett,
a 2 Celsius fokos határt egységesen el kell ismerni, valamint
figyelembe kell venni a tudomány jelenlegi álláspontját, és ezt be kell építeni az egyezménybe.
"Az Európai Uniónak nem posztja a pesszimista látásmód elfogadása; sokkal inkább azon kell dolgoznunk, hogy egyértelműen az élre álljunk a tárgyalásokban." - nyilatkozta Carlgren.

Csak 2010 elején reális a megállapodás?

Mindezek mellett nincs olyan médium, amely ne foglalkozna a klímatárgyalások esetleges zátonyra futásával. Hozzáértők szerint koppenhágai konferencián a legjobb esetben is csupán fejlődő országoknak nyújtott pénzügyi támogatásokról születik majd megállapodás. Így az egyes országokra vonatkozó kibocsátás-csökkentési elkötelezettségek megállapítása 2010-re csúszhatnak át.

A technológiák környezetbarát átalakításával foglalkozó E3G (Change Agents for Sustainable Development) szervezet szakértője, Nick Mabey szerint "valószínűleg szükség lesz még némi időre". A londoni, washingtopni és pekingi irodával is rendelkező szervezet vezetője szerint 2010 áprilisa lehetne reális határidő egy globális megállapodásra.

Mabey figyelmeztetett, nem szabad megengedni, hogy a globális klímacsomag ügye az évek óta egy helyben álló WTO-tárgyalások sorsára jusson. "Április után lesz még lehetőség az intézményrendszer kidolgozására, de a tényleges megállapodást meg kell addig kötni, ha nem akarjuk, hogy a klímaügy Dohához kezdjen hasonlítani".

Diplomaták már dolgoznak a Koppenhágai konferenciát követő konferenciák kivitelezésén. A tervek szerint 2010 első félévében Bonnban kerül terítékre a klímaügy, majd decemberben Mexikóban ülnek össze a szakértők. Nyilatkozatok szerint ezekre a konferenciákra attól függetlenül szükség van, hogy Koppenhágában milyen eredmény születik.

A tárgyalások sikeres kimenetelét sokak szerint az Egyesült Államok akadályozza azzal, hogy érdekérvényesítési stratégiája nem konstruktív. Jonathan Pershing, az USA klímaügyi küldöttje, Bangkokban hangsúlyozta, rendkívül nehéz a Kongresszus jóváhagyása nélkül bármilyen konkrét intézkedés előrevetítése. Mindazonáltal kiemelte, hogy "ez nem jelenti azt, hogy a megállapodás lehetetlen".

Más országok szerint azonban Washingtonnak számokkal kell előállnia. Ed Miliband, brit energia és klímaügyi miniszter leszögezte: "Koppenhágában konkrét számokra van szükségünk az Egyesült Államoktól. Számok nélkül nincs siker".

(euractiv.hu)