Olyan természetes társulásról beszélünk, amelyben az ember megtapasztalja az emberi közösséget, egyedi és helyettesíthetetlen módon válik a társadalom részévé. A család közössége a legjobb garancia minden individualista vagy kollektivista befolyás ellen, mert benne a személy mindig úgy áll a figyelem középpontjában, mint cél - és sohasem úgy, mint eszköz.

Hol a válságcentrum?

Sokan hangoztatják, hogy ez az alapvető közösségi forma válságba jutott. De korántsem ezen intézmény, hanem a társadalom van válságban. Mert a család által képviselt szellemi, etikai, vallási, szociális értékek az egyén jól(l)étének, lelki egészségének és a társadalom fejlődésének alapját jelentik. Napjaink válsággyökere magában az emberben van. Minden további társadalmi, gazdasági, politikai zavar innen eredeztethető. S így Magyarország is bajban van. Ennek négy alapvető okát vélelmezzük. Az első a nemzet spirituális alapzatának Trianon óta tartó megroppanása, a második a népesedési potenciál vészjósló hanyatlása, a harmadik a testi-lelki egészség folyamatos romlása, a negyedik pedig a nemzedékek és egyének, illetve a társadalmi rétegek közötti szolidaritás leépülése.

A modernitás differenciálta a társadalmat. De míg Nyugaton kialakulhatott a közjóért felelős polgárság, ez hazánkban csonkán maradt: a meghatározó középréteg, a felelős polgárság helyét a homo kádárikus, egy önérdekkövető "kvázi kispolgár" tömeg foglalta el. A társadalom eközben atomizálódott és individualizálódott, a nagycsaládokból pedig kis családok lettek.

A modernitás utolsó szakaszát jelentő globalizáció kialakította a vi­lág­méretű fogyasztói társadalmat, tovább fokozta a világ kevés gazdagra és sok szegényre szakadását, a közösség- és családellenes individualizálódását és az ökológiai diverzitás vészes csökkenését.

Különböző politikai doktrínák támadták a család intézményét az idők folyamán, így a liberalizmus és a marxizmus is. Hiteles választ azonban a kereszténység harmonikus és kiegyensúlyozott társadalmi tanítása ad, s ennek képviselhető összegződése az ökoszociális piacgazdaság. Nyilvánvaló, hogy Magyarországnak súlyos adóssága van az életminőség és a társadalmi tőke terén. A közösségépítés, a szociális kohézió és az identitástudat építése nemzetmegtartó kötelességünk, ebben a történelmi egyházak és a civil társadalom szerepének erősítése alapvető remény és lehetőség.

Modell és valóság

A legfontosabb társadalmi deficitjeink: a demográfiai válság, a lakosság kirívóan rossz egészségi állapota, az alacsony foglalkoztatás, a magas inaktivitás, a tartós és növekvő szegénység, a fogyatékos emberek elfogadhatatlan életkörülményei, a cigányság helyzete, az életminőségbeli különbségek a város és a falu, az ország fejlettebb és fejletlen régiói között, illetve esélykülönbségek az egyes emberek között. Külön is említenünk kell, hogy 750-800 ezer gyermek él a létminimum összegéből, s 110-120 ezren a hiányos táplálkozástól szenvednek. A gyerekek mindössze kilenc százaléka jut bölcsődébe, az aprófalvas térségekben az óvodák száma az országos átlag felét sem éri el. A problémamegoldásra hivatott szociális ellátórendszer végletesen decentralizált, ugyanakkor kiépültsége érzéketlen a szegénységkoncentrálódást követő térszerkezeti eltérésekre. A nyugati értelemben vett jóléti állam pedig létre sem jött.

A kutatások szerint a magyar társadalom család- és gyermekbarát, fiataljaink házasságon alapuló, többgyermekes családban szeretnének élni. A gyakorlatban azonban növekedett az élettársi kapcsolatok elterjedtsége és a házasságon kívüli születések gyakorisága. A gyakorlat és az értékrend között tehát feszültség mutatkozik. Az utolsó éveket éljük, amikor a magyar társadalom negatív folyamatai még megfordíthatók volnának - átfogó, családbarát társadalompolitika segítségével. A családpolitikát ugyanakkor el kell választani a szociális intézkedésektől. Nem szabad ciklusonként, évenként változtatgatni - kiszámíthatóságra van szükség, olyan új stratégiára, amely intézmények, szolgáltatások és intézkedések rendszerén keresztül elősegíti a családok stabilitását, szociális biztonságát, védi azok függetlenségét és autonómiáját, növeli társadalmi megbecsülését, ösztönzi a gyermekvállalást, erősíti kapcsolatát a munka világával. Tehát legyen stabil, komplex, célzott és rugalmas. Mindez persze megkívánja, hogy az állam a nemzet gyarapodásához, a közjóhoz való hozzájárulásnak tekintse a gyermekvállalást és a gyereknevelést, s ezt érvényesítse az adójogszabályokban is. Ezt az alkotmányban is rögzíteni kell. Családi adózásra van szükség a személyi jövedelemadózás mellett.

Hamis kép: karrier vagy család

Az atipikus munkavégzés (elsősorban a részmunkaidős foglalkoztatás) révén el kell érni, hogy az édesanyáknak ne kelljen választaniuk karrier és család között. El kell ismerni a főállású anyaságot minimálbéren fizetett, nyugdíjszerző tevékenységnek. Családbarát környezetet kell kialakítani, amelynek alapelemei: az otthonteremtés feltételeinek megalapozása, a családi és munkahelyi programok, a gyermekek napközben való ellátásának biztosítása, a családsegítő és mentális szolgáltatások, a működőképes szociomedikális rendszerek, az esélynövelő iskolarendszer és a családok védelmét segítő közösségi, civil kezdeményezések támogatása. Minden iskolában megbecsült szociálpedagógusra, fejlesztőpedagógusra, hitoktatókra, a kórházakban és az alapellátásban szociális munkásokra van szükség. A köz- és felsőoktatás minden szintjén be kell vezetni a családi életre való nevelést. Az iskolákban a nevelés fontossága megköveteli a kötelező etika- és a szabadon választható hitoktatást.

A család sajátos, eredeti és helyettesíthetetlen feladatokat tölt be a társadalomban; ebből következően jogait és zavartalan működését biztosítani - alapvető nemzetstratégiai feladat.