E végletesen egyszerű és kirekesztő hozzáállás már megszokott minden olyan problematika esetén, amely közös, holisztikus gondolkodásmódot igényelne s amely probléma megoldása a nemzet hosszútávú megmaradásának egyik záloga is lehetne.

Nagy kár, mert ezzel eleve kizárják nem hogy a bajok megoldását, hanem eleve azok elbeszélhetőségét is.

Napi szinten ütközünk bele olyan mikro-konfliktusokba, amelyeket legtöbbször csak icipici, bosszantó élet-epizódoknak tartunk, eszünkbe sem jut legtöbbször: minden egyes snitt egy nagy egésznek a része, lassan épül fel a sztori. Így van ez az iskolai erőszaktól kezdve a buszon megtámadott vagy éppen az utcán magyarsága miatt késsel űzött fiatalember esetén át számtalan más, ehhez hasonló eseményig. Lassan egymásra sem nézhetünk az utcán, mert jön a "mi van köcsög!?" cseppet sem megnyugtató kérdése.

A mi sztorink végén - ha minden így marad - sírunk majd, de nagyon.

Nem az erőszak "léte" ellen emeli fel a hangját, aki tiltakozik. Erőszak - mint elhibázott problémamegoldó eljárás - s mint egyszerűen az emberi faj ösztöneiből kisülő jelenség, mindig is közöttünk volt, van és lesz is. Megszüntetni eredete miatt nem lehet, ám civilizált világban mégiscsak érdemes kiváltó okait nagy energiákkal mérsékelni, a robbanást megelőzni. Ég a kanóc uraim, nem kellene tetézni a bajt. Szóval számtalan, a ballib kormányokat egyáltalán nem izgató apró kis villanás mutatja a magyar társadalom patológiás állapotát. A jelek egyre sokasodnak, hamarosan nem találni olyan mély homokot e kis hazában, amelybe elég mélyen dughatják fejüket a modernizátorok.

Ugyanakkor rendkívül súlyos bűnt követ el az a rezsim, amely nem hogy nem akar beszélni és megoldási javaslatokat tenni egy frusztrált társadalom bajainak kezelésre, de holmi elvont szabadságjogok sulykolásával, istenítve a hedonizmust, a szélsőséges "önmegvalósító" individualizmust, illetve mindenféle bizarr viselkedés- és létmódok mellett kiállva, pontosan a társadalmat károsítja meg. Méghozzá generációkon keresztül. Dörzsölik a sót a nyílt sebbe.

Így tesznek a lassan nyolcadik éve uralkodó társadalomirányítók is, amikor mérséklés helyett inkább kiállnak a devianciák mellett. A kábítószerezés urak, deviancia. Lehet ezen avitt kijelentés miatt hörögni a budai szalonokban, csak nem érdemes. Lehet és kell is az okait firtatni, hiszen nem csupán a sejteket és az idegrendszert kell működőképes állapotba hozni egy kábítószerfüggő esetében, hanem a lelkét is. Ami nagyon sok pénzbe kerül, ám az adófizetők állják a költségeket. Más nem tehetnek, plusz bíznak abban, hogy az évente egy-két millió forintos költséggel kikúrált kábítószerfüggő beteg újra, vagy életében először a társadalom hasznos tagjává válik és értelmet nyer az élete.

De van itt ennél jobb dolog is: a megelőzés, idegen szóval prevenció, ami egyrészt sokkal olcsóbb, másrészt hatékonyabb is. Magyarul: egyszerűbb egy gyereknek még fiatal korában elmagyarázni, hogy milyen élettani, szociális és társadalmi károkat okoz a kábítószerezés, mint amikor már élőhalottként keresi a szert, akkor megpróbálkozni "tisztává" tenni.

Az új nemzeti drogstratégia tervezete inkább steril tűket adna és "kábítószer-tartalmú gyógyszerrel való, életen át tartó úgynevezett fenntartást". Ez a drogstratégia: a kábszeres maradjon is az egész életében. Nehogy családot alapítson, nehogy józanul hozzon meg fontos döntéseket. Nehogy az értékekkel, jogaival és kötelezettségeivel tisztában lévő állampolgárrá váljon. Persze a "jogokkal" sokuk még bódulatban is vagdalkozik. Van itt elég liberális, meg "civil" szervezet, amely megteszi a felvilágosítást. Szóval ez lenne a drogstratégia.

Zombik, egyébként is önértékelési zavarokkal küzdő fiatalok (a kereskedelmi média és számos speciális lap tesz erről) tömkelege mászkál már így is közöttünk, s problémáik ha a közösség szempontjai szerint nézzük, a miénk is.

"Steril tű" és "szintentartás". Még megéljük, hogy jön 12-es karikával főműsoridőben a "Hogyan ne lőjjük be a heroint" című ismeretterjesztő kisfilm.

Ezek ennyit tudnak. Sajnos.