A mostani csúcs egyik legfontosabb feladata a decemberben, Koppenhágában megrendezésre kerülő klímakonferencián képviselendő uniós álláspont kialakítása volt. Sokáig kérdéses volt, hogy sikerül-e a tagállamok vezetőinek megállapodniuk a klímaváltozás nemzetközi finanszírozásával kapcsolatban, ugyanis a "régi" és az "új" tagállamok álláspontjai sokáig nem látszódtak közeledni. A vitában kilenc újonnan csatlakozott tagállam - lengyel és magyar vezetéssel - azt kívánta elérni, hogy a költségek unión belüli megosztásakor vegyék figyelembe az egyes országok gazdasági teljesítőképességét, ne kizárólag a tagállamok kibocsátási szintje szolgáljon alapul ennek meghatározására.

A svéd elnökségnek végül sikerült elérnie, hogy a költségek megosztásánál mindkét tényezőt figyelembe vegyék majd: az Európai Tanács ülésének konklúziója szerint a majdani tagországi hozzájárulásoknak figyelembe kell venniük az egyes tagállamok kibocsátási szintjét, de az országok általános gazdasági fejlettségét, azaz GDP-jét is. A rendszert úgy kell kialakítani, hogy idővel - ahogy a klímavédelmi erőfeszítések és a tagállami fizetőképességek változnak - folyamatosan lehessen korrigálni, a svéd elnökség javasolta, hogy hozzanak létre egy munkacsoportot, mely a belső tehermegosztás módozatait vizsgálja majd.

A Bizottság előzetes becslései szerint, amennyiben Koppenhágában egy ambiciózus tervről sikerül megegyezni, a fejlődő országoknak éves szinten nagyjából 100 milliárd eurónyi kibocsátás-csökkentő kiadással kellene számolniuk, egészen 2020-ig. Ez az összeg a Bizottság elképzelései szerint három forrásból állhat össze: egyrészt a fejlődő országok saját hozzájárulásából, a kibocsátás-kereskedelmi bevételekből és nemzetközi támogatásból, melyet a testület évi 22-50 milliárd euróra becsül.

Azzal kapcsolatban, hogy a nemzetközi támogatáshoz az unió, illetve az unió egyes tagállami pontosan milyen összeggel járulnak majd hozzá, még nem állapodtak meg a tagállamok.