Hogy az MSZP mit művelt ezzel az országgal, azt nem kell különösebben a társadalom elé tárni. Mindenki érzi - a pénztárcáján, pszichéjének érzékeny membránján. Azt, hogy baj van, ha nehezen is, de az MSZP elitje és a mögötte álló gazdasági holdudvar is tudomásul vette. És ha már annyira bejönnek a plasztikai beavatkozások a pártelnök asszonynál, akkor úgy látták, hogy az MSZP csábosságát is különféle plasztikázásokkal lehet a régivé tenni. Persze észrevették, hogy a párt arcára a különféle korrupciós botrányok szántották a legmélyebb ráncokat, úgy gondolták, ezen a téren kellene lépni. Na persze nem úgy, hogy étvágycsökkentőket szednek a mutyizós éhség ellen. Hanem úgy, hogy hivatalt alakítanak a korrupcióval vívott harcra. Mintha ők lennének a törvényesség bajnokai, mintha őket undorítaná leginkább az, amit egyébként saját maguk művelnek.
Mellesleg szólva a korrupció mint olyan elég régi eleme a szocialista "morálnak". Lehet, hogy a spontán privatizáció idején fejlődött ki a maga legteljesebb formájában, de a bölcsője már ott ringott a híres kádári vadászatokon. Köztudott, hogy egy nyúl és egy fácán között dőlt el bizonyos üzemek és beruházások sorsa. Szó sem volt teljesítményről, valamint a gyárakban, állami gazdaságokban rejlő potenciális lehetőségekről. Mindenekelőtt az volt az érdekes, hogy az adott igazgató részt vegyen a vadászaton, s lojalitásáról kellőképpen meg tudja győzni a pártvezetést. És persze arról is, hogy politikailag kézben tartja annak a térségnek a lakóit, amelyet szinte kiskirályként vezet. Ez mindennél fontosabb volt. Talán nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, a közép-kádári korszaktól kezdve éppen a kivételezett és kedvezményezett nagyüzemekre bízta a párt a megyék és különféle régiók tényleges politikai irányítását.
Tehetség? Teljesítmény? Súlyos büntetést kapott az egyik vidéki gyár igazgatója, de az illetékes megyei titkár is. Ügyes termékszerkezet-váltással és friss ötletekkel szép sikereket ért el az üzem a nyugati piacon. Dőlt a valuta befelé. Csakhogy amíg egyre több erőt koncentrált a gyár a nyugati versenyre, késett a szovjet kiszállítással. Meg is villant a pártközpont bárdja. Miért? Mert úgy hitte a vezetés, hogy Moszkva erejétől és jóindulatától függ minden. Saját sorsa is.
Ezektől az évektől ível napjainkig a szocialista korrupció. Mondjuk úgy: Sukoróig. Hogy az összejátszások és a visszásságok során az ország elvesztette minden vagyonát, az ma már közhely. A közállapotok morális lezüllése még súlyosabb következmény. A tragikomikus bohóckodások, amelyek egyszer az "üvegzseb", másszor pedig a "tiszta kezek" névre hallgattak, csak pártharcokra és a közvélemény figyelmének elterelésére voltak jók, a végére ezek a nekirugaszkodások önmaguk paródiájává váltak.
A korrupcióval az a legnagyobb baj, hogy a kapcsolatokat díjazza a teljesítmények helyett. A lengyelek úgy javítottak a gazdasági teljesítményükön 2006-ban, hogy valódi, nyomozati jogkörökkel is felruházott korrupcióellenes hatóságot hoztak létre. Ehhez természetesen eleve polgári kormányra volt szükség.
Az MSZP valami olyasmiért akarja elindítani a korrupcióellenes hivatalát, amiért Moszkva meghirdette egykor a békeharcot. Hogy leplezze tetteit és valós szándékait. Ha a tapasztalataira és az eszére hallgat az ember, akkor joggal számít rá, hogy a szocialista párt korrupcióellenes hivatala olyan nagy árnyékot vet majd a különféle álvizsgálatokkal és gondosan megrendezett színjátékokkal, hogy mögötte a korábbinál is jobban virul majd az összejátszások világa. A hivatal maga vesz majd górcső alá bizonyos szocialista ügyeket, de hangzatosan felépített jogi okoskodással ki is mondja róluk, hogy nem történt törvénytelenség. Akárcsak annak idején. Nézzük csak meg, milyen eredményre jutott az a szocialisták vezette parlamenti bizottság, amelynek a lakásmaffiák ellen kellett volna fellépnie!
Tényleg sebészek kellenek ide... Nem akik szépészettel foglalkoznak, hanem akik lemetszik a társadalom nyakán gennyesedő daganatot. Mert mi is akarunk valamit a jövőtől.