Fredrik Reinfeldt svéd kormányfő utóbb azzal indokolta azt, hogy sem konkrét személyekről, sem pedig a leendő európai tanácsi elnöki funkció mibenlétéről nem esett szó, hogy korai lett volna kitérni mindezekre a Lisszaboni Szerződés ratifikációjának tényleges lezárulta előtt. Ez az elem aztán más politikusok sajtóértekezletén is visszatért: Nicolas Sarkozy francia elnök például szintén azon az alapon tért ki minden e témakört firtató kérdés elől, hogy "Franciaországnak óvatosnak kell lennie, és nem tehet semmilyen utalást személyi kérdésekben", amíg nem válik teljesen bizonyossá, hogy a szerződés hatályba lép. Sarkozy ugyanakkor annyit elismert, hogy a lehetséges jelölt munkájának majdani profilját és személyét illetően "azonos nézetet" vallanak Angela Merkel német kancellárral. Többet azonban nem volt hajlandó elárulni.

A csúcs munkáját figyelő több száz újságíró ennek ellenére igyekezett minél többet megtudni a nem hivatalos konzultációkról és vezetői véleményekről. A számtalan mozaikból a második nap végére kezdett egy fokozatosan tisztuló kép kialakulni. Megerősítést nyert mindenekelőtt, hogy a sokáig befutónak tippelt korábbi brit kormányfő, Tony Blair esélyei lényegében szertefoszlottak. Hivatali utóda, Gordon Brown ugyan erőteljesen lobbizott mellette az európai szocialisták és szociáldemokraták csütörtöki brüsszeli csúcstalálkozóján, de értesülések szerint meglehetősen hűvös volt a fogadtatás. Utóbb maga Brown is úgy nyilatkozott, hogy "egyáltalán nem kizárt" Blair jelölésének a kudarca.

Úgy tudni, hogy nem sok támogató szó hangzott el a brit jelölttel szemben formálisan is ringbe szálló Jean-Claude Juncker luxemburgi kormányfő mellett sem. Diplomáciai források tudni vélték, hogy Merkel kancellár sem szimpatizál többé kollégájával, ami szakértők szerint mindenekelőtt a banktitok teljes eltörlését célzó uniós törekvések útjában álló luxemburgi vétóból is fakad. (Sajtóértekezletén maga Juncker is elismert ebből annyit, hogy arra a kérdésre, vajon esélyeit mennyiben érintheti az említett luxemburgi vétó, lakonikusan azt felelte: "A dolog okozott némi kárt".)

Angela Merkel környezetéből származó sajtóértesülések szerint a kancellár elsősorban olyan jelöltet támogatna szívesen, aki lehetőleg a belső EU-folyamatok - az európai tanácsi munka - egyeztetésében, előkészítésében, szervezésében jelenthet segítséget, ("chairman", azaz levezető elnök típusú jelölt), de azért rendelkezik annyi nemzetközi súllyal is, hogy a külföldi partnerek is komolyan vegyék őt. Merkel - többekkel egyetértésben - azt is értésre adta, hogy megítélése szerint inkább kis, vagy közepes méretű tagországból származó politikus felelne meg jobban a leendő új funkció betöltésére. Mindez értelemszerűen szintén Tony Blair kizárását is jelenti egyúttal.

További szögként jelent meg a Blair-jelölés "koporsójában", hogy diplomáciai források szerint ugrásszerűen megnőtt a támogatási készség David Miliband, jelenlegi brit külügyminiszter jelölésére Javier Solana megüresedő posztjára, a majdani új külpolitikai főképviselő funkciójára. Személyében kedvezően egyesülni látszik a világpolitikai súly (tekintélyes országból jön), és a baloldali politikai háttér, (ezt a megbízatást az EP-szocialisták mindenképpen saját pártcsoportjuknak követelték). Megfigyelők ugyanakkor arra is emlékeztettek, hogy nem lenne híján az iróniának, ha egy brit politikus állna az EU-külügyek élén akkor, amikor a Lisszaboni Szerződés vitáiban éppen Nagy-Britannia alkudott ki egy sor "nemzeti értelmezést" a közös külpolitikai profil megfogalmazásakor. Ráadásul az új külpolitikai főképviselő egyúttal az intézményesen is nemzetek feletti Európai Bizottság elnökhelyettese is lesz majd.

Miliband esetleges "külügyminiszteri" jelölése mindenesetre eldöntené azt is, hogy az EiT-elnöki pozíciót inkább az Európai Néppárthoz tartozó pártcsaládból érkező politikus töltse majd be (Blair esetében az első elnök "baloldali" lett volna). Egyes tagországok a jelek szerint ezt már olyannyira adottságként kezelik, hogy a spanyol kormány prioritásait ismerők például tudni vélik: Madrid "nem foglalkozik" az EiT-elnök kérdésével, mivel az "amúgy is néppárti ügy".

További szempontként vetette fel - hírek szerint magán a csúcson is - Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke, hogy az EiT-elnök lehetőleg nő legyen. Sajtókörökben sokan ebből Dalia Grybaskauite litván elnök esetleges felfutását vélték kiolvasni (főként, mert hírek szerint személye bizonyos támogatást kapott a csütörtöki néppárti csúcson is). Mások viszont arról értesültek, hogy Merkel utóbb azzal reagált az ötletre, hogy "önmagában a női mivolt még nem lehet indok valakinek az előtérbe tolására." (Lengyel újságírók mindenesetre tudni vélték, hogy Buzek javaslata megtételekor igazából éppen magára Merkelre gondolt, akinek a lengyel közvéleményben állítólag növekszik a népszerűsége.)

Összerakva mindezen - különböző oldalakon felmerült - elvárásokat, és kizárva a listáról az egyesek által kifogásolt jelölteket, nagyjából a következő kép rajzolódhat ki. Azon jelölt számíthat meghatározó mértékű támogatásra, aki politikai hátterét tekintve lehetőleg a középjobbhoz tartozó konzervatív pártok valamelyikéből érkezik, valamelyik uniós kis, vagy közepes országból származik, de nem dél-európai, lévén José Manuel Barroso bizottsági elnök személyében ez a földrajzi régió már képviselve van. Külön előny lehet, ha az illető nő - de önmagában ennyi még kevés -, továbbá ha rendelkezik bizonyos nemzetközi (el)ismertséggel, otthonosan mozog az EU-tanácsi folyamatokban, és megvan benne a készség-képesség a belső folyamatok menedzselésére.

Péntek estére mindezek alapján az alábbi lista látszott talpon maradni: Jan-Peter Balkenende, jelenlegi holland miniszterelnök, Herman Van Rompuy, hivatalban lévő belga kormányfő, Dalia Grybauskaite, jelenlegi litván elnök, Paavo Lipponen, korábbi finn miniszterelnök ( ő egyébként szociáldemokrata), Mary Robinson, korábbi ír köztársasági elnök és Vaira Vike-Freiberga, korábbi lett elnök. Egyesek még Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellárt is megemlítik, ám ő hírek szerint a Haider-ügy miatt Franciaország számára elfogadhatatlan.

Sokan tudni vélték, hogy különösen Balkenende pozíciója erősödött meg jelentősen. (Holland újságírók szerint Hágában kezdik annyira valószínűnek tekinteni Balkenende esetleges kiválását a belpolitikából, hogy jelenlegi külügyminisztere, Maxim Verhaegen személyében már leendő utódát is kiválasztották.) Esélyeit ronthatja - ha a hír igaz -, hogy Juncker mellett állítólag az alapvetően színtelen, eddig nem sok EU-affinitást felmutató Balkenende sem igazán számíthat Merkel támogatására.

Mary Robinson ellen szólhat, hogy nem rendelkezik túl sok EU-tapasztalattal - még ha Írország történetesen az ő elnöki mandátuma idején töltötte is be a soros EU-elnökséget, ez azonban számára nem sok gyakorlati elfoglaltságot kínált -, és lényegében hasonló ellenvetés tehető a lett ex-elnökasszony esetében is. A litván Grybauskaite a maga offenzíven határozott, ellentmondást nem igazán tűrő, dinamikus személyiségével a "belső folyamatok menedzselésére" tűnik kevéssé alkalmasnak. Ami Van Rompuy veterán belga politikust illeti, tavaly ő rángatta ki Belgiumot az akkor már nyolcadik hónapja húzódó kormány(-alakítási-)válságból, és azóta is lényegében közmegegyezésre vezeti ezt a nagyon is "kompromisszum-igényes", bonyolult országot. EU-szintéren viszont újoncnak számít (pályafutásának első EU-csúcstalálkozója idén márciusban volt). Erőssége lehet ugyanakkor, hogy belga források szerint esetleges jelölését támogatná Franciaország és Németország is (bár Sarkozy eyges források szerint a lett jelöltet is támogatná).

Érdemi fejlemény az ügyben mindenesetre csak azt követően várható, hogy a cseh alkotmánybíróság végleges döntése is szabad utat enged cseh földön a Lisszaboni Szerződés átvételének, és Václav Klaus államfő is aláírta a ratifikációs törvényt. A bíróság kedden dönt majd, Klaus pedig egyes remények szerint 8-10 napon belül tehet pontot a történet végére. Ha így volna, még november közepén újabb rendkívüli csúcsra gyűlnek majd össze az EU elsőszámú vezetői - minden bizonnyal egy közös munkaebéd, vagy vacsora formájában -, és ekkor kerülhet sor tényleges személyi döntésekre.