fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Klaus kiléptetné a cseheket?
2009. november 5., 07:39
Meglehet, hogy Václav Klaus cseh államfő egyik célja Csehország elvesztett szuverenitásának a visszaszerzése, például az EU-ból való kilépés révén - közölte szerda este egy tévéműsorban Petr Hajek, a cseh elnöki hivatal helyettes vezetője.

Hajek a Prima tévének adott nyilatkozatában Klaus keddi kijelentésére utalt, amely szerint a Lisszaboni Szerződés hatályba lépése után Csehország megszűnik szuverén állam lenni. "Az elnök kétségtelenül az egyik szereplője a közéletünknek, és azt gondolom, hogy ez a végletes cél (Csehország kilépése az EU-ból) egy a lehetséges céljai közül. Én így értem a keddi nyilatkozatát" - mondta Hajek.

Az elnöki hivatal helyettes vezetője nemleges választ adott arra a kérdésére, hogy Klaus beszélt-e neki erről a tervéről. Hajek szerint ő személy szerint azt tanácsolta Klausnak, hogy írja alá a Lisszaboni Szerződést. "Ilyen tekintetben egyetértés volt az elnöki tanácsadók között" - tette hozzá.

Václav Klaus az uniós államfők közül utolsóként írta alá kedden a Lisszaboni Szerződés ratifikációs okmányát, miután a cseh alkotmánybíróság nem találta alkotmányba ütközőnek az egyezményt. Az államfő úgy nyilatkozott, hogy a Lisszaboni Szerződés hatályba lépése után a Cseh Köztársaság megszűnik szuverén állam lenni, s ez "legitimálja a cseh közvélemény egy részének a törekvéseit, amely nem közönyös a nemzeti és állami lét ügye iránt, és nem kíván megbékélni ezzel a végkifejlettel".

(MTI)