Bajnai Gordon az átadáskor arra kérte a kitüntetetteket, ne hagyják abba tevékenységüket, hogy olyan lehessen az ország, amilyennek 1989-ben az egységes, magyar nemzet álmodta.

És a parlamenti födém fenn maradt...

Mert kérdem én, 1989-ben miféle egység jellemezte az álmodozó magyar nemzetet? Hol élt akkor Bajnai Gordon - mert amire ő utal, arra én nem emlékszem. S aki visszaidézi Orbán Viktor Hősök terén elmondott beszédét a Nagy Imre koporsójába kapaszkodó pártelitről, aligha javít ki. A hatalmon lévők a maguk átmentésén fáradoztak, a szerveződő ellenzékiek pedig a jövőt szerették volna mindjobban megtisztítani a múlttól.

A siker felemásságát ma nyögjük csak igazán.

A rendszerváltás talán legnagyobb hiányossága, hogy nem volt mércéje, nemzeti minimuma a mögöttünk hagyott múltnak és a ránk váró időknek. S mára végképp viszonylagossá vált minden. Így fordulhat elő, hogy a kormányfő nem a minden kétséget kizáróan fellelhető kiválóságot méltatja, de elmosódott fogalomkeretben az "előrevivő cselekedetekről" és a nemzeti célért való összefogás képességéről beszél. Csoda-e, hogy fogalmunk sincs, mire gondolhat. És az elénk tárt névsor nemhogy segítene az eligazodásban, hanem egyenesen összezavar. Mert a ritkaságszámba menő, megkérdőjelezhetetlen teljesítmény mellett inkább a klientúra középszerűsége üli torát.

Ha valóban húsz év értelmét, sikereit kellene látnunk a 23 kitüntetettben, nem fordulhatna elő, hogy közöttük a politológus-filozófus szakma négy, kurzusközeli fővel jelenik meg (Ágh Attila, Debreczeni József, Kéri László, Tamás Gáspár Miklós). Az sem, hogy a filmeseket ketten képviselik (Jancsó Miklós, Kósa Ferenc), ráadásul olyanok, akik 1989 óta érvényes alkotást egyet sem követtek el.

Az is megmagyarázhatatlan, hogy a pedagógusok képviseletében az az MSZP-politikus jut szerephez (Fábry Béla), aki fóti alpolgármesterként pitiáner botránykeltéssel véteti magát észre, az építészek pedig az SZDSZ egyik MTV-kurátorának (Rajk László) képében jelenhetnek meg. A gazdasági élet, a sport vagy a reáltudományok a névsor szerint említésre sem érdemesek. A teljes művészvilágot a filmesekkel fizették ki, a vérbeli politikusok közül pedig kizárólag a szocialisták és liberálisok vagy azokkal együttműködők feleltek meg a magas igényeknek.

A csoportképen szereplőkről lerí a díjalapító üressége. Hogy a kormány október 6-án döbbent rá a köztársaság kikiáltásának huszadik évfordulójára, s villámgyors kommunikációs akcióval igyekezett pótolni mulasztását. A hamarjában összegereblyézett nevekkel aztán nem az elmúlt húsz évet, csak saját magát fedte le.

De nincs meglepetés. Alig történt más, mint amit kormányzás címén évek óta megélünk. Koncepciótlanság és kapkodás. A különbség legfeljebb annyi, hogy a kitüntetettek névsorát nem az IMF állította össze.