A mondatokból áradó orbáni optimizmus - amelynek hiányát oly sokszor vetették, ezek szerint méltatlanul, a kishitűnek tartott baloldali politikusok szemére - több hullámban önti el a befogadót, aki korábban esetleg úgy érezhette: a K&H-ügy éppen arra utal, hogy nincs túl sok, minden gyanú felett álló ember a pénzügyi világban. Üdítő az is, hogy végre egymás mellett szerepel a minden oldal számára elfogadható és a minden gyanú felett álló kifejezés, ezek korábban általában kizárták egymást, nálunk ugyanis, jellemzően, csak a nagyon gyanúsak fogadhatók el minden oldalnak.
Akárhogy is, tételezzünk fel őszinteséget arról, aki képes Vass István Zoltánnak azt mondani, hogy viszontlátásra, s higgyük el, hogy a kormányzati fejvadászok célkeresztje tényleg egy független szakember után kutat, s hogy léteznek ilyenek, bár azért célszerű úgy kezdeni az álláshirdetést, hogy kerestetik egy hosszú kómából az elmúlt percekben felépült pénzügyi szakember.
De: ha van valami, amitől egy független szakember irtózik, az pontosan a szerepvállalás egy ilyen tökéletesen átpolitizált ügyben. Mégis - a matematikai valószínűség határán imbolyogva - tegyük fel, hogy erősen begyógyszerezve igent mondana. Akkor is, a kinevezés utáni percben elvesztené a függetlenségét, és magába szippantaná az ügy. S ha még ez sem következne be, az ország jelentős része akkor sem látná az illetőt függetlennek, sokkal inkább kormányzati bábnak, márpedig egy ilyen posztnál a látszat és a valóság egyformán fontos.
Mindezt végiggondolva látható, egy ilyen lépés csak arra jó, hogy növelje Szász Károly népszerűségét, aminek pedig egyetlen értelme bebizonyítani: céltudatos marketinggel a kormányoldal igenis képes hőst csinálni bármilyen ellenszenves kiválasztottból. Könnyű megjósolni, hogy a módszer tökéletesített változata - vagyis, amikor nem csak politikai ellenfeleknél működik - milyen csodafegyver lehet például Szekeres Imrénél.
Ellenben ha a kormány célja valóban egy alkalmas felügyeleti elnök, akkor van ennél egyenesebb út, amelynek első lépését mondhatni a végrehajtó hatalomnak találtak ki: el kell fogni azt, aki a seprűnyél másik végén volt. Amíg nincs feltárva az ügy kiindulópontja, addig nem túl elegáns sci-fi-gyanús forgatókönyveket gyártani az ámokfutó biciklisről, miközben természetesen ebben az országban és ebben a történetben semmilyen verzió sem zárható ki.
Addig tehát hallgatni kellene az utódkeresésről. Ennek legkézenfekvőbb módja, ha Gyurcsány Ferencet - úgy is mint minden gyanú felett álló politikust - teszik meg az ügy kommunikációs felelősének. A sportminiszter ugyanis a hallgatás új magyar bajnokaként közölte: többet nem válaszol az őszödi kormányüdülő kapcsán feltett kérdésekre, mert bármit mondana, azzal csak rontana a helyzetén.
Ennek további változata, hogy egyáltalán nem is megy be dolgozni, hiszen ha az ember otthon ül, akkor ritkán éri baj. A gond az, hogy - bármennyire nem úgy tűnt az előző kormány alatt - a nyilatkozat egy politikusnak kínos ügyekben is ugyanúgy munkaköri kötelessége, mint hogy bejárjon hivatalába.
De Gyurcsány hallgatása nemcsak etikátlan, hanem értelmetlen is. Attól ugyanis, hogy csöndben van, az ügy nem múlik el, mert akár eladja, akár nem, az üdülő ott fog állni, hacsak meg nem fordul a klímaváltozás, és el nem kezd töretlenül emelkedni a Balaton vízszintje. De ennyire talán még a kormányfő sem lehet optimista.

Sztankóczy András, Magyar Hírlap, 2003. szeptember 1.