Nincs könnyű helyzete a Fidesz elnökének, miniszterelnök-jelöltjének. Először is azért nincs, mert mindenki győztesnek kiáltja ki a meccs elkezdése előtt, és így kétszer olyan nehéz megnyerni egy tétmérkőzést. Még szerencse, hogy nem egyedül van a pályán. Van ellenfele bőven - igaz, a túloldali focisták a hírek szerint nem épp a fair play eszménye jegyében készülődnek a visszavágóra . És főleg van egy csapata, meg elég sok támogatója (szemben a focival, a politikában elvben a támogatók is labdába rúghatnak).
Másodszor azért nincs könnyű helyzete, mert hét sovány esztendő után a jobboldal (és nem csak ők, hanem az ország 90 százaléka) meglehetősen türelmetlen. És követelőző. Ráadásul még az esetek nagyobbik részében erre jó oka is van. A Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai kormány alaposan ellátta az ország baját, igaz mára már nagyjából diszkrimináció nélkül, a saját választóikat is sárba taposva. Csak a legszűkebb elitjüket engedik fel Bajnai bárkájára, mielőtt az Úristen rájuk zúdítja Orbán özönvizét.
Orbánnal szemben azonban a jelek szerint meglehetősen nagy hatékonysággal hangolják a baloldal befolyásosai a külföldi sajtót, és rajtuk keresztül az euró-amerikai politikai elitet is. Elég csak Kertész Imre végletes és magyarázhatatlan Die Welt interjújára gondolni, amelyben a nagyszerű író arról fejti ki vízióját, hogy ma a szélsőjobb uralkodik Magyarországon. Vagy az Economist és a New York Times kelet-európai ügyekben továbbra is alaposan félretájékoztatott újságíróira, akik a külföldi tőke elleni ultra-nacionalista összefogásként értelmezték az ORTT csakugyan vitatható döntését. Tessék mondani, mi abban a bűnös dolog, hogy nemzeti frekvenciákat hazai cégek működtetnének? (Arról nem beszélve, hogy értesüléseim szerint például a HV-t is magáénak tudó vállalkozás, mely a Class rádió frekvenciáját megpályázta, külföldi részesedéssel is bír.)
Mindezek tükrében nem csoda, ha Orbán vérbeli politikusként hűti és nem fűti a kedélyeket a választási kampányra rákanyarodva. Vasárnapi kecskeméti beszédében elég világosan megfogalmazta azt a mércét, amelyhez igazítani szeretné politikáját, ha a Fidesz jelöltjeként megszerzi a kormányfői posztot a választásokon.
Orbán Viktor számára a rendszerváltás öröksége lesz a mérce. Az a kiindulópont, amelyre építenie kell és lehet, amikor a legyalázott politikai intézményrendszer és - szükségszerűen - a szociális ellátórendszerek megújításába fog. Eleve nem a kétharmados töbséggel számol, és ezért az alkotmánymódosítás lehetőségét a csoda kategóriájába sorolja. Ám azt is teljes joggal hangsúlyozza, hogy az alkotmány szövegszerűen átmeneti célra készült, és ez bizony a hosszútávú építkezéshez nem elegendő legitimáció.
Ám jó politikusként azt is látnia kell: új és működőképes alkotmányt csak új és működőképes ellenzékkel együttmúködve lehetne elfogadtatni.
Ami az átalakítások mértékét és irányát illeti, abban is a rendszerváltás alapján áll. Vagyis nem támogatja a köztársasági elnök és az országgyűlési képviselők választási módjának megváltoztatását, ám támogatja a baloldal által kialakított, a rendszerváltással szembeforduló struktúrák, például a pénzszivattyúk leállítását. És támogatja azokat az ésszerű javaslatokat, amelyek takarékosabbá tehetik az állam működését, beleértve a kisebb parlamentet és a kisebb önkormányzatokat is.
Orbán számára a Jobbik nyári előretörése óta világos, hogy a Fideszt két szélsőség közé, középre kell pozícionálnia. Ezért minden beszédében kétféle, tehát a bal- és a jobboldali szélsőséggel szemben is érvel, ezzel mintegy lefoglalva magának a centrumot: ezzel a politikával tudott annak idején Blair és Schröder a baloldalról, és tud ma Sarkozy és Merkel a jobboldalról indulva, de a teljes középspektrumra kiterjeszkedve kormányozni.
Mindezek az adott helyzetben logikus és józan lépések. Ám még sok ismeretlen tényezővel kell számolnunk a választásokig hátralévő idében. Kérdés például , hogy sikerül-e Orbánnak táborában még fél évig tartania a lelket. Hogy vajon a láthatólag a botránykampányra készülő baloldali koalíciónak mi van a tarsolyába? Hogy visszatér-e, mint bűnös a tett színhelyére a kampányba Gyurcsány? Hogy vajon mért van az, hogy a szocialisták fél évvel a választások előtt sem merik megnevezni, ki a kormányfő-jelöltjük? S hogy sikerül-e felelős nyugati köröknek megérteniük, hogy sokkal kevésbé kell befektetett pénzüket félteniük az általuk populistának mondott, de tényleges kormányzása idején a rá bízott vagyonnal igencsak jól sáfárkodó Orbántól, mint a nyugat elvárásai szerint fogalmazó, ám az országot csődhelyzetbe kormányzó, s ezzel a befektetett külföldi tőkét is nehéz helyzetbe hozó szociálliberális koalíciótól?
Nem lefutott mérkőzés ez, hisz még el sem kezdődött.