fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Rend, biztonság, törvényesség
2009. november 9., 11:38
Egy jól működő országban mindenkinek megvan a maga feladata, a nyomozás a rendőrségé és az ügyészségé, az ítélethozatal a bíróságoké. Nekünk annyi a szerepünk, hogy minden szükséges adatot, dokumentumot az illetékes szervek rendelkezésére bocsátunk. Nem kérdéses, hogy ezt meg is tesszük - mondta a Demokratának Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője.

- Múlt héten bejelentette, hogy a Fidesz visszahívja delegáltjait a fővárosi tulajdonú cégek felügyelőbizottságaiból. Miért?

- Amit a szocialisták műveinek ebben a kérdésben, az a sunyiság és a hazudozás netovábbja. Évek óta szerettünk volna vizsgálóbizottságokat létrehozni a különböző gyanús ügyek felderítésére, de ezt az MSZP rendre leszavazta, megakadályozta. Aztán a BKV-nál számtalan szerződés, végkielégítési összeg nyilvánosságra került, botrányok sora robbant ki, mi pedig az ügyészséghez fordultunk, s most a szocialista párt úgy tesz, mintha semmi közük nem lenne az elmúlt másfél évtizedhez. Legutóbbi ötletük az volt, hogy kell egy vizsgálóbizottság, amely úgymond feltárja a problémás ügyeket, ennek elnöke pedig frakcióvezetőjük, Steiner Pál legyen. Mi ebben az egész színjátékban nem akarunk részt venni, mert úgy gondoljuk, a vizsgálat az ügyészség, s nem a botrányos döntésekhez eddig asszisztáló MSZP feladata. Ezért mondtunk nemet a vizsgálóbizottságra, és ezért hívjuk vissza a felügyelőbizottsági tagokat is. Hozzáteszem, a BKV esetében például a tíz fb-tagból csupán egy volt a mi delegáltunk, ezért is felháborító, hogy a szocialisták most saját ellenzéküket próbálják eljátszani, s minket vádolnak a vizsgálatok akadályozásával, az SZDSZ-szel való összejátszással. Mi nem hagyjuk, hogy magukkal rántsanak bennünket a mocsárba, hiszen a döntéseket nem mi hoztuk. Egyék meg ők, amit főztek.

- Nem először vádolják meg a Fideszt azzal, hogy a fővárosban az SZDSZ mellé állt...

- Amikor nemrégiben bejelentette az MSZP, hogy felmondja a budapesti koalíciót, akkor azt mondtam: a fővárosi intézmények működésével kapcsolatos döntések esetében hajlandóak vagyunk megszavazni Demszky Gáborék javaslatait, amennyiben szakmailag helyesek. Ezt az ígéretemet úgy kiforgatni, hogy kvázi szövetséget kötünk a szabad demokratákkal, meglehetősen rosszhiszemű dolog. A mi elképzeléseink továbbra is gyökeresen mások, mint a jelenlegi városvezetésé, és ezért a ciklus hátralévő részében is ellenzékként működünk. Az intézmények összeomlása viszont egyetlen budapesti polgár érdekét sem szolgálja, ezért tettem a már idézett ígéretet. De azt biztosan mondhatom: ha jövőre megkapjuk a bizalmat, teljesen más elvek mentén vezetjük majd a várost, az 1990 óta született döntésekért pedig minden abban érintettnek vállalnia kell a jogi és erkölcsi felelősséget.

- Milyen lenne ez az új út?

- Múlt héten mutattuk be Orbán Viktorral A nemzet fővárosa című program javaslatunkat, ami a körülbelül ezeroldalas programunk rövidített változata. Ebben a közbiztonságtól a közlekedésig minden területre kiterjedően leírjuk az általunk fontosnak tartott alapelveket. Lényeges változás lenne, hogy a városüzemeltetést például egy, a jelenlegitől teljesen eltérő struktúrában képzeljük el, egy új közszolgáltatási modellt találtunk ki az átláthatóság és a rend jegyében. A mostani vagyonkezelő központot átalakítanánk Budapesti Városüzemeltető és Vagyonkezelő Központ Zrt.-vé, ahol a tisztán fővárosi tulajdonú cégek részvételével olyan vállalatcsoportot hoznánk létre, ahol a tagtársaságok önállósága ugyan megmaradna, de a központ ügyelne arra, hogy a város érdekei érvényesüljenek a működésnél. Létrehoznánk a Budapesti Közlekedési Központot is, amely a közösségi közlekedéstől a kerékpározásig magába foglalná a közlekedés valamennyi válfaját. Ennek feladata lenne a beruházások összehangolása is, mert az például képtelenség, hogy évek óta egyszerre zárnak le és újítanak fel párhuzamos utakat. De ide tartozna az is, hogy a BKV-nál legyen folyamatos tulajdonosi, szakmai felügyelet. Túl a botrányokon, döbbenetes, hogy a közlekedési társaság képtelen mindenféle megújulásra, miközben Pozsonyban és Prágában is időalapú jegyrendszerek vannak, itta hetvenes évek óta a lyukasztós rendszer működik. A buszpark átlagéletkora is közel tizenhét év, miközben Bukarestben szinte új buszok vannak, de a már említett Prágában is öt esztendő ez az átlagéletkor. Azt is meg kell akadályozni, hogy a jövőben talicskával
tolják ki a pénzt a cégből. Emellett össze kell hangolni a tarifarendszert, a menetrendeket, gondot kell fordítani a kerékpározás infrastruktúrájának fejlesztésére s át kell szervezni, központilag felügyelni a parkolási rendszert is. Van tehát feladat a közlekedéssel kapcsolatban.

- Hosszú ideje hangoztatja az önkormányzati rendszer felülvizsgálatának szükségességét. Korábban felmerült például a kerületek számának csökkentése is. Ez napirenden van?

- A reformokhoz törvénymódosításokra van szükség, az önkormányzatitól a forrásmegosztási törvényig számtalan jogszabályt meg kell változtatni, ez pedig nem a mi hatáskörünk, hanem az Országgyűlésé. Nekünk tehát ezekben a kérdésekben nem döntenünk kell, hanem aktív kezdeményező szerepet vállalni. Ami a kerületek számának csökkentését illeti, több elképzelés létezik, amelyek között van ilyen ötlet is, de ennek nem látom feltétlenül szükségét. Sokkal fontosabb, hogy a fővároshoz, illetve a kerületekhez tartozó hatásköröket kellene újragondolni. Nem működőképes az a rendszer, hogy amennyiben egy kerület egy mellékutcába ki akar helyeztetni egy KRESZ-táblát, ahhoz fővárosi engedélyt kell kérnie, a fővárosi önkormányzatnak viszont nincs lehetősége arra, hogy egységes városvezetési elveket érvényesítsen.

- Említette a közbiztonság kérdését is. Itt milyen lépéseket látna fontosnak?

- Erősebb közterület-felügyeletre van szükség, amely a rendőrséggel együttműködve végre rendet teremt Budapesten. Mivel ez a rendszer nem működött, több kerület arra kényszerült, hogy saját városrendészetét, közterület-felügyeletét megerősítse. A rend fenntartása azonban nem az ő feladatuk lenne, hanem a hatóságoké és a fővárosé. Amennyiben a központi rendszer végre hatékony lenne, akkor a kerületek sem ragaszkodnának a saját pénzükből működtetett közterület-felügyeletük fenntartásához.

- Sokan azt mondják, a BKV-botrányok csak a jéghegy csúcsát jelentik a fővárosi cégek működése kapcsán. Terveznek vizsgálatot a többi cégnél?

- Ahol felmerül a gyanú, hogy törvénytelenség történt, ott a hatóságokhoz fordulunk. Egy jól működő országban mindenkinek megvan a maga feladata, a nyomozás a rendőrségé és az ügyészségé, az ítélethozatal a bíróságoké. Nekünk annyi a szerepünk, hogy minden szükséges adatot, dokumentumot az illetékes szervek rendelkezésére bocsátunk. Nem kérdéses, hogy ezt meg is tesszük. Most azt tapasztalom, egyesek minden elkövetnek, hogy a valós ügyekről ne lehessen beszélni. Az MSZP azzal vádol bennünket, hogy összejátszunk az SZDSZ-szel. A radikális jobboldali párt ugyanakkor elgondolkodtató módon bennünket tekint ellenfélnek az MSZP helyett, sőt olyan nyilatkozatokat enged meg magának, amikkel gyakorlatilag az MSZP-t segíti. Ám hiába lesz a jövőben is mindenféle kreált műbotrány, ha megkapjuk a bizalmat, Budapesten az elmúlt tizenkilenc évtől eltérően a rend, a biztonság és a törvényesség lesz a jelszó.

(Bándy Péter, Demokrata)