FIDESZ.HU > Vélemények > Publicisztika Nyomtatás
Ablak bezárása
Kultura nyet
Londonban esett meg első találkozásom a rappel mint zenei műfajjal. Beléptem egy lemezboltba, s egy ismeretlen fekete énekes életnagyságú papírmasé figurája nézett szembe velem. Táblát tartott a kezében, amelyre az volt írva, hogy "the wipon is my poetry".
Létrehozva: 2009. november 10., 08:51

Mindez jó húsz éve történt, ki a fene gondolta, hogy micsoda cirkusz lesz még ebből az egészből. Hát lett. A minap sugárzott egy műsort valamelyik hazai tévécsatorna a leggazdagabb rapsztárokról. Vagyis azokról a fiatal fekete férfiakról, akik a koksz és az utcai bandaháborúk világából a hol­lywoodi elit magasságába küzdötték magukat. Küzdötték? Ez talán túlzás, a filmből is kiderült, hogy többüket is az erőszakos és agresszív hangvételű szövegek, s egyáltalán: a brutális beállítódás, valamint az obszcén szavak gyakori használata tette sztárrá.

Nos, ezek a srácok ma tíz-húszmillió között keresnek évente, persze dollárban. És hát mesés körülmények között élnek. Egyikük például csak Ferrarikat gyűjt, másikuknak tizenkétezer hektáros telke van Beverli Hills mellett, a harmadik kétmilliós ékszert hord a nyakában, a negyedik pedig saját helikopterével vitte kirándulni a tévéstábot. Egyébként makacsul olyan suhogót és félrecsapott base­ballsapkát hordanak, amelyekben néhány éve még a drogért verekedtek például Bronxban. De karvastagnyi aranyláncok csillognak már a színes melegítőfelsőkön, gyémánt beültetések a fogakban, színes napszemüvegek, kanárisárga sportkocsik. Szóval, tarka színek, értelmetlen csecsebecsék, azaz a pénz és a hivalkodás vad káosza rajtuk és a környezetükben.

Nagyon is hasonlítanak ezek a rapperek a mi fiainkra. Na nem Ganxstára vagy Dopemanre, azaz a műfaj magyar követőire, mert nekik általában az jut, mint a többi hazai könnyűzenésznek. Egy 180-as Mercedestől már sírva fakadnak. Ha már hasonlóság, akkor azokról a szocialista versenyzőkről van szó, akiket a spontán privatizáció röpített szédítő magasságokba. Ők is arrogánsak és gőgösen magabiztosak. Ők is ugyanolyan díszletek, hivalkodó csecsebecsék vad zűrzavarában élnek, mint az amerikai srácok. A kultúra tüntető megvetésével.

Leginkább annak az orosz őrmesternek a szavai illenek rájuk, aki az anekdota szerint egy vécécsészébe akarta tenni a lopott halakat valamelyik budapesti, belvárosi házban. Rájuk is engedte a vizet, hogy jobban érezzék magukat, de a halak hirtelen eltűntek. Job tvoju maty! - köpött ki az őrmester. Zabrálógép, az van, de kultura nyet!