A szén-dioxid tárolására két fő hely jöhet számításba: a föld alatti rétegek és az óceán. Mivel az óceán, mint a legfontosabb természetes szén-dioxid elnyelő és tározó már most kapacitása csúcsán van, illetve a további szennyezése környezeti katasztrófával fenyeget (a víz túlzott savassága miatt intenzíven pusztulnak a korallzátonyok), napirenden csak a geológiai rétegekbe történő gázsajtolás esetleges megoldása van.

Technológiai bizonytalanságok

Környezetvédő szervezetek viszont a geológiai tárolást is kifogásolják. Szerintük a technológia csupán az egyik problémát, a globális felmelegedést egy másikra, a vízkészletek szennyezésére cseréli, hiszen a szivárgó szén-dioxid a föld alatti vízkészlettel vegyülve szénsavat alkot, amely bizonyos kőzetrétegekből mérgező anyagokat vonhat ki. A szén-dioxid pusztító hatással lenne a növényekre és a talajban élő állatokra, sőt a környéken élő emberekre is. További problémát jelenthetnek a mélyfúrások következtében potenciálisan kialakuló földrengések - vélik az eljárás ellenzői. Egy általánosabb kitekintésű bírálat pedig arra mutat rá, hogy a CCS-technológia bevezetése csak elodázza a fosszilis energiahordozóktól való függőség leépítését, a megújuló energiaforrások térnyerését.

Még ha sikerül is kiküszöbölni a CCS-eljárás műszaki-környezeti bizonytalanságait, akkor is kérdéses a technológia gazdasági életképessége. Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) a CCS-technológiáról szóló 2005-ös jelentése szerint a módszert bevezető szénerőmű üzemanyagigénye 25-40 százalékkal megnő. Ilyen és ehhez hasonló költségek miatt a CCS-szel működő erőműből származó energia becslések szerint 21-91 százalékkal drágább, mint a hagyományos erőmű által biztosított. Ez a becslés ráadásul egy újonnan épített erőműre vonatkozik, amely közvetlenül a földtanilag alkalmas tárolóhely mellett helyezkedik el. Ha a technológiát már létező vagy a tárolóhelytől távol eső erőművekbe vezetik be, a drágulás mértéke ennél nagyobb is lehet.

Az energiaminiszterek ráharaptak

A technológiát övező bizonytalanság és kritikák ellenére úgy tűnik, hogy a CCS kulcsszerepet játszhat a klímaváltozás elleni küzdelemben. A már említett 2005-ös IPCC-jelentés szerint 2100-ig a teljes üvegházgáz-kivonás 10-55 százaléka származhat az eljárásból.

Ebbe az irányba mutatott egy október közepén lezajlott londoni szakpolitikai fórum is, ahol 23 ország energiaminisztere, valamint az Európai Unió energiaügyi biztosa egyetértett abban, hogy a decemberi koppenhágai klímacsúcson csak a CCS-eljárás bevonásával képzelhető el megállapodás. Az energiaügyi tárcák vezetői szerint "életbevágóan fontos", hogy elinduljon legalább húsz ipari méretű CCS-tesztprojekt, amelyeket részben a fejlődő országokban valósítanak meg. A Londonban rendezett konferencián többek között az Egyesült Államok, Kína, Oroszország, Ausztrália, a Dél-afrikai Köztársaság, Japán és Dél-Korea szakminisztere vett részt.

Közben a tudósok szédítő becslésekkel rukkolnak elő a föld alatti tárolók kapacitásáról. A Washington állambeli Pacific Northwest National Laboratory tudósai például októberben tették közzé ötéves kutatásuk eredményét, amelyben kimutatták, hogy Kínában több mint száz évre elegendő tárolókapacitás áll rendelkezésre a szén-dioxid elzárására. Az amerikai National Energy Technology Laboratory (NETL) 2007-es jelentése szerint pedig Észak-Amerikában a jelenlegi termelést állandónak véve több mint 900 évre elegendő tárolókapacitás aknázható ki.

Szükséges a fogyasztói szemléletváltás
Sokan ugyanakkor amellett érvelnek, hogy a túlzott fogyasztásból eredő, kezelhetetlen szén-dioxid-kibocsátás csökkentése érdekében sokkal inkább a fogyasztói magatartás megváltoztatására, mintsem energiahatékonyabb technológiák kifejlesztésére vagy karbonkvóta-kereskedelmi rendszerek felállítására van szükség.

Az Amerikai Tudományos Akadémia folyóiratában (PNAS) október végén megjelent tanulmány szerint Franciaország teljes éves üvegházhatású gázkibocsátását meg lehetne spórolni, ha az amerikaiak figyelnének néhány apróságra mindennapjaikban. A kutatók szerint tizenhét könnyen megvalósítható, gyakran még anyagilag is megtérülő életmódbeli változtatással - például kevesebbet fogyasztó gépkocsival, szárítógép helyett szárítókötél használatával vagy épp a termosztát lecsavarásával - az amerikai háztartások az Egyesült Államok teljes üvegházgáz-kibocsátásának 7,4 százalékát megspórolhatnák. Az életmódváltás jelentőségét érzékeltetendő kiemelik, hogy az általuk javasolt kis változtatásokkal nagyobb szén-dioxid-megtakarítás lenne elérhető, mintha a teljes amerikai kőolaj-finomító, vas- és acél-, valamint alumíniumipar kibocsátása nullára apadna.

A tanulmány szerint az életmódváltás az amerikaihoz hasonló mértékű üvegházgáz-kibocsátás-csökkentést generálhatna Kanadában és Ausztráliában is, míg a kevésbé "pazarló életmódot folytató" lakosságú Európában és Japánban a százalékos hatás ennek körülbelül a felére rúgna.