Japán hagyományosan az élen jár az alternatív energiaforrások kiaknázásában, mivel saját természeti kincsei roppant szegényesek energiahordozókban, és nagyon erősen függ az olajimporttól. A Space Solar Power System tervein már 1998 óta dolgozik egy 130 tudósból álló csapat, azonban csak most jutott el addig a projekt, hogy hozzávetőleges dátumokat határozzanak meg az elméletben szépen hangzó tervek gyakorlati megvalósítására. A terven a Mitsubishi Electric, a NEC, a Fujitsu és a Sharp dolgozik az űrhivatal, és több japán minisztérium mellett.

Az SSPD rendszer naperőművei óriási, több négyzetkilométeres napelemtáblákat alkalmaznának a napenergia begyűjtésére, ami az űrben nagyjából ötször erősebb, mint a Föld felszínén (a légkör és felhőzet elnyelő hatása ilyen sokat jelent, plusz az űrben nincs éjjel és nappal, a napelemek állandóan ki vannak téve a napsugárzásnak). A begyűjtött energiát aztán lézerrel vagy mikrohullámon küldenék le a felszínre, ahol tengeri bázisokra épített óriási parabolaantennákkal fognák be az űrből érkező, tökéletesen környezetbarát, és a mai átlagnál hatszor olcsóbban előállított áramot.

A terv megvalósításának első szakaszában ezt a technológiát fogják tesztelni egy Föld körüli pályán keringő műhold segítségével, ami biztonságosan képes a Földre lejuttatni a napenergiát. A JAXA szerint a módszerük tökéletesen biztonságos, és a vevőállomásokat lakott területektől a lehető legtávolabb építik majd fel, de mindenképpen erős ellenérzéseket kell legyőzni majd, mivel az emberek hajlamosak katasztrófafilmekbe illő jelenetekre asszociálni egy olyan technológiáról, aminek a lényege az, hogy megawattos energiájú lézernyalábokat lőnek le az űrből a Földre.

Az első prototípust ezután 2020-ban juttatnák fel az űrbe, ami 10 megawatt teljesítménnyel dolgozna, a második hullámban ezt váltja majd fel egy 250 megawattos, és végül 2030-ban a végleges, egy gigawattos, egy közepes méretű atomreaktor teljesítményével rendelkező erőmű.