Tapasztalataim szerint az EU, az Európai Bizottság és az Európai Parlament nem ördögtől való intézmények. Számos olyan döntést hoznak, amely valóban az EU-s állampolgárok érdekeit szolgálja a munkavállalás, az egészségügy, a környezetvédelem, a szociális ellátás stb. területén. S közben, természetesen, nem kevés - arányaiban azonban mégiscsak kevesebb - vitatható, sőt rossz intézkedés is születik az unióban, teszem azt a mezőgazdasági kvóták, támogatások vagy éppen elvonások területén. A magyar, döntően néppárti, fideszes képviselők által felsorolt példák sokaságát figyelembe véve azonban a következőt kell kiemelnem. Egyfelől azt, hogy a tervezett szabályozások éles vitákban forrnak ki a parlamentben, és a végső változat ezek eredménye; másfelől a magyar parlamenti képviselőknek minden lehetőségük megvan arra, hogy ezekben a vitákban tevőlegesen részt vegyenek, illetve szövetségre lépjenek különböző frakciókkal és nemzeti képviselőkkel a magyar érdekek védelmében. Vagyis kellő mértékben képesek befolyásolni a döntéshozatal folyamatát, ha ügyesek, felkészültek és elszántak, valamint jól lobbiznak.
Két jól érzékelhető, személyes példát szeretnék hozni az utóbbira. Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője - egyben az Európai Néppárt képviselőcsoportjának alelnöke - ebben a ciklusban az EP új lengyel elnökének jobbkezévé lett, ő készíti elő neki az összes, parlament által megtárgyalandó kérdéskör dokumentációs anyagát. Másfelől Surján László, a fideszes csoport tagja volt a 2010-es EU-s költségvetés vezérszónoka. (Beszédét tudatosan magyarul mondta el, első mondatában kiemelve, ezt azért teszi, mert így is tiltakozik mindenféle, az anyanyelv használatával szemben fellépő - lásd szlovák nyelvtörvény - törekvés ellen.) Mindkét személyes siker annak bizonyítéka, hogy tudunk is, képesek vagyunk is az EP-ben meghatározó szerephez jutni, és azzal élni is.
Mindezeket azért hangsúlyozom, mert mint Budapesten élő polgár, pontosan tudom, hogy szinte semmit sem tudunk az EP-ben dolgozó - s higgyék el, valóban dolgozó! - néppárti és más képviselőink munkájáról. Öt évvel a belépésünk után sem vált a gondolkodásunk, szemléletünk, világértelmezésünk részévé az EU, s ezen feltétlenül változtatnunk kell. Az EU ugyanis nem ellenség, hanem vitapartner, másfelől az EU nem angyal, ám nem is ördög, hanem európai létünk természetes kerete. Már csak annyi dogunk maradt, hogy éljünk a lehetőséggel, amelyeket az EU kínál számunkra.
Tévedés ne essék, teljesen indokoltan háborodtunk fel azért, amiért 2006 őszén az EU vagy az EP képtelen volt politikai nyilatkozatban elítélni azt, amit a Gyurcsány-kormány erőszakszervezete, a rendőrség művelt - nyilvánvalóan a kabinet utasítására - az emberekkel Budapesten és más városok utcáin. S teljesen indokoltan háborgunk azért is, hogy az EU és az EP képtelen egyetlen egyenes mondatot kimondani a szlovák nyelvtörvénnyel kapcsolatban, képtelen kijelenteni, hogy az ellenkezik a nemzeti kisebbségek jogaival. S végül joggal vagyunk dühösek az EU-ra, mert a lisszaboni szerződés életbe léptetésének érdekében engedett Václav Klaus cseh elnök zsarolásának, s kivonta a benesi dekrétumokat az emberi jogi szabályozás hatálya alól. Ezzel másodszor hagyta életben azokat a rendelkezéseket, amelyek lábbal tiporták az emberi és kisebbségi jogokat a háború után. S tiporják ma is, elvileg.
Ám mindezzel együtt is minden lehetőségünk megvan arra, hogy fellépjünk az EU fórumain, és próbáljuk megváltoztatni a megfáradt, minden éles konfliktust és országokkal való ütközést elkerülni szándékozó nyugat-európai eurokraták szemléletmódja ellen. Nem dacos kivonulásokra van most szükség, hanem vitára és harcra nemzeti értékeink s érdekeink védelmében.
A másik nagy tanulság számomra, hogy mi nem vendégek vagyunk az EU-ban, hanem az unió szerves részévé váltunk. Az unió ügyei, témái, vitái, konfliktusai, döntései és szabályozásai számunkra nem külpolitikai kérdések. Éppen fordítva. Az EU ténykedése a magyar belpolitika folytatása európai uniós keretek között. Itt is, mint oly sok más területen, paradigmát kell váltanunk, s ki kell alakítanunk magunkban a fejlett EU-s tudatot. Új módon kell a továbbiakban az uniós eseményekre figyelnünk, azokról beszámolnunk.
Ennek csak akkor van értelme, ha erős, öntudatos, nemzeti érdekeinket az EU-s fórumokon is jól képviselő kormánya van Magyarországnak. Erre nemsokára esély nyílik.