fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Klímabarát települések találkozója Tatabányán
2009. november 13., 13:20
Tatabányán rendezték meg pénteken a Klímabarát Települések Szövetségének 12. országos találkozóját, a rendezvényen 11 település mutatta be az éghajlatváltozásra adott gyakorlati válaszait, valamint az energiaválságról, a társadalmi szerepvállalásról hallgattak meg előadásokat a résztvevők.

"A természeti erőforrások túlfogyasztása miatt korszakváltás küszöbére érkeztünk, de ezt a politikai döntéshozók még nem ismerték fel - fogalmazott megnyitójában Tatabánya polgármestere. Bencsik János szerint az éghajlatváltozás következményeinek felismerése az "igazságosság kérdés" is, hiszen azt veti fel, hogy mennyire vagyunk igazságosak a teremtett világgal, a jövő nemzedékével.

A polgármester nélkülözhetetlennek nevezte a környezetvédelmi és klímafeladatok integrálását a szakpolitikába, mert úgy vélte, hogy alapvetően érintik a nemzetbiztonságot és a nemzetgazdaságot. Ezért szükséges egy környezettudatos országos ellátási stratégia elkészítése.

Antal. Z. László, a Klímabarát Települések Szövetsége elnöke, az MTA Szociológiai Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa előadásában kifejtette: a klímabiztonsággal nemzeti és regionális szinten is foglalkozni kell. Ehhez tartozik a természetes és természet-közeli ökoszisztémák és a társadalom normális működéséhez szükséges termelési és szolgáltató rendszerek védelme, valamint a lakosság életfeltételeinek fenntartása és vagyonának megőrzése.

A tudományos kutató a klímabarát cselekedetek közé sorolta saját fogyasztásunk mérséklését, a helyi közösség megerősítését, a természet ritmusának követését és az egészség védelmét.

(MTI)