Az Európai Tanács elnökének, valamint az uniós diplomáciai apparátussal megerősítendő külügyi és biztonságpolitikai főképviselőnek a személyét kell megnevezni. A harmadik tisztség, a tagállami kormányokat képviselő Tanács főtitkárának posztja nem igazán fajsúlyos, de némi kompenzációra, "finomhangolásra" alkalmas lehet a tagországok közti alkudozásban.

Elvben mind a 27 tagállam egyenlő, de persze a tapasztalatok szerint a németek és a franciák általában "egyenlőbbek". Egy kicsit "egyenlőbbek" a britek is, bár hátrányuk, hogy ők két fontos uniós övezeten - a belső határellenőrzéstől mentes schengenin és az euróval fizetők klubján - kívül vannak. Időnként "egyenlőbbek" tudnak lenni az olaszok, a spanyolok, valamint az új tagok közül a lengyelek. De mivel ezen "egyenlőbbek" érdekei több tekintetben szemben állnak egymással, az érvényes döntéshez meg kell nyerni az "igazán egyenlő" kicsik egy részének a támogatását is.

Az Európai Tanács elnökének a székébe a németek nem tudnak kit jelölni, mert csak jelenlegi vagy korábbi kancellár jöhetne szóba, Angela Merkelnek pedig esze ágában sincs feladni mostani pozícióját. Az Európai Tanács leendő elnöke jogi értelemben "gyenge" elnök lesz, jogköre meg sem közelíti a prezidenciális jellegű francia vagy amerikai rendszer elnöki jogkörét. A németeknek - úgy hírlik - sokkal fontosabb lenne, ha megszereznék majd az Európai Központi Bank elnöki tisztségét.

Ha a németek nem jelölnek, ebből az is következik, hogy az egyensúly kedvéért a franciák sem jelölhetnek. Nicolas Sarkozy azt mondja, hogy Párizs és Berlin közös jelöltet fog támogatni. Lehet, hogy így van, Merkel azonban eddig semmi ilyen kijelentést nem tett. Sarkozy korábban Tony Blair brit kormányfőt támogatta, akit Gordon Brown kitartóan erőltet, de Blairrel szemben egyre erősebbnek látszik az ellenállás.

Reális a feltételezés, hogy a német-francia tengelynek jobb egy "kezelhetőbbnek" remélt politikus valamelyik kis országból. Az új tagállamokból kicsi az esélye bárkinek is, miután a lengyelek megkapták az Európai Parlament elnöki székét. A figyelem így a benelux térségre irányult.

Jan Peter Balkenende holland miniszterelnök ellen szól, hogy elfuserálta az európai alkotmány ügyét: a hollandok - a franciákkal együtt - a 2005-ös népszavazáson elvetették a tervezetet, és csak most sikerült révbe juttatni az alkotmány helyett pótmegoldásként kidolgozott Lisszaboni Szerződést.

Jean-Claude Juncker luxemburgi kormányfő többször szembekerült Sarkozyvel és Merkellel, például a válságkezelés kérdésében. Juncker egyik fő hátránya, hogy van véleménye, a másik pedig hogy azt meg is szokta mondani - fogalmazott neve mellőzését kérve egy uniós tisztségviselő. Így lett favorit Herman Van Rompuy belga miniszterelnök, akiben már éppen kezdtek reménykedni a flamand-vallon ellentétek elsimítását kívánó belgák, mert állítólag - de még nem bizonyítottan - nagy a konszenzusteremtő képessége.

Van Rompuy ellen az szólhat, hogy a világban még senki nem ismeri, márpedig az unió szeretné felmutatni saját megszemélyesített arcát is a globális színtéren. Két kiút kínálkozik. Az egyiket Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke kínálta a minap az ABC című spanyol lapnak adott nyilatkozatában.

Buzek szeret megoldásokat kínálni: előzőleg azt hangsúlyozta, hogy nőt kellene állítani az új európai csúcsposztok egyikére, alig titkoltan lobbizva Vaira Vike-Freiberga volt lett államfő mellett. Ez a felvetése nem aratott nagy sikert.

Most azt mondta az ABC-nek, hogy jó jelölt lenne José Maria Aznar volt spanyol miniszterelnök. Ha Aznar az utolsó pillanatban bevetné magát a versengésbe, azzal kétségkívül egészséges kompromisszum lehetőségét kínálná a "túl nagy arc" Blair és a meglehetősen homályos Van Rompuy között.

A másik megoldás, hogy az Európai Tanács elnökének díszes, de kevés vizet zavaró posztján jó lenne Van Rompuy, aki mellett a külügyi és biztonságpolitikai főképviselő adná azt a bizonyos kívánatos markáns európai arcélt a világnak. Blair elutasítása esetén Nagy-Britanniának - ahol az erősen euroszkeptikus konzervatívok magabiztosan készülnek a jövő tavaszi választási győzelemre - kellene valamilyen fajsúlyos tisztséget adni, ha nem akarják, hogy a britek még jobban kitaszítsák a szívükből a brüsszeli vezetésű Európát. Így kezdtek el beszélni David Miliband brit külügyminiszter főképviselői esélyeiről. Miliband azonban azt mondja, hogy inkább maradna a brit belpolitikai életben.

A csúcs egyik nagy kérdése, hogy mennyire bizonyul tartósnak Miliband elutasító hozzáállása. A másik, hogy mit mond majd végül is a mindeddig rejtélyesen hallgató Angela Merkel.