Belefulladunk-e Kínába?

Létrehozva: 2009. november 16., 10:47	nyomtat	küld

Habár a találkozó az egyik legfontosabb és legösszetettebb a klímapolitikai tárgyalások történetében, még mindig nem biztos, hogy megfelelő eszközökkel rendelkezik az egyre sürgetőbb környezeti problémák orvoslására. Ahogy a G8-csoport is csupán "kötelezettségvállalásról" beszélt, úgy a koppenhágai ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény Tizenötödik Konferenciája sem tűnik sokkal kényszerítőbbnek. Nem beszélve a fejlődő országok problémájáról, ahová többé-kevésbé Kína, az üvegházhatású gázok immár legnagyobb kibocsátója is tartozik.

A kezdetek

Az Éghajlatváltozási Keretegyezmény 1992-ben, a Rio de Janiero-i ENSZ-csúcsértekezlet eredményeként született. Aláírásával a felek kijelentették, hogy törekedni fognak az üvegházhatású gázok kibocsátásának visszaszorítására, az egyezmény azonban semmilyen kényszerítő rendelkezést nem tartalmazott. Hatályba lépése óta a tagok évente összegyűlnek, hogy az ügyben további haladást érjenek el. A harmadik ilyen találkozót 1997-ben rendezték meg, mely az intenzív tárgyalások után a Kiotói Jegyzőkönyv aláírásával zárult. A megállapodás kötelezte a(z) (azt ratifikáló) fejlett országokat, hogy a 2008-2012-es időszakra átlagosan 6-8 százalékkal csökkentsék az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es bázisévhez képest. Azonban az Egyesült Államok arra hivatkozva, hogy az semmilyen megszorítást nem tartalmaz a fejlődő országokra nézve, visszautasította ratifikálását. Vagyis az akkori legnagyobb szén-dioxid kibocsátó ország és a második helyen álló Kína semmilyen kötelezettséget nem vállalt a szén-dioxid kibocsátás csökkentése terén. Ez nyilvánvalóan aláásta a Kiotói Jegyzőkönyv jelentőségét.

Decemberben, mivel az említett egyezmény a lejártához közeledik és az üvegházhatású gázkibocsátás továbbra is növekszik, az ENSZ tagállamok vezetői újra összegyűlnek, hogy új pályára állítsák a klímaterveket. Most azonban, az eredményesség érdekében az összes felet a pályán akarják látni. A legfontosabb szereplők pedig nyilvánvalóan a dobogón álló szén-dioxid kibocsátók: rendre Kína, az Egyesült Államok és India. (Habár ha nem a teljes kibocsátást, hanem az egy főre jutó adatokat vizsgáljuk, az Egyesült Államok jócskán felülmúlja Kínát.

Mi várható?

A Koppenhágai Csúcstól magasak az elvárások. Ez lesz az eddigi legjelentősebb, leglátogatottabb, a nyilvánosság felé legszélesebben kommunikált, legbuzgóbb készülődéseknek alávetett ENSZ-klímacsúcs. Azonban eredményessége több tényező függvénye. Az egyik legkritikusabb pont pedig nyilvánvalóan Kína. Hiába tesz ugyanis szigorú (a legszigorúbb) lépéseket Nagy-Britannia a klímaváltozás megfékezése érdekében, ha Kína minden második héten új szénerőművet épít. A kínai politika irányvonalán pedig nem lesz egyszerű változtatni. Ehhez elsősorban szükség van az Egyesült Államokra. Kína ugyanis nem fog megmoccanni az USA nélkül, ami végső soron az egész folyamat bukásához vezethet, akárcsak Kiotóban: Az Egyesült Államok nem vállal kötelezettséget, amíg a fejlődő országok, elsősorban Kína nem kötelezi el magát és Kína sem mozdul meg Amerika nélkül, hangoztatva, hogy a fejlett országoknak kell elsősorban vállalniuk a felelősséget. A világ gyára ugyanis nemcsak magának termel, a megtermelt javak nagy része exportcikk.

Kínai lépések

Kína persze tudatában van annak, hogy milyen jelentőséggel bírnak döntései a klímaváltozás ügyére. Számos célt és tervet fogalmazott meg, többek között ígéretet tett arra vonatkozóan is, hogy jelentős mértékben csökkenteni fogja szén-dioxid kibocsátását 2020-ra a 2005-ös szinthez képest. Konkrét számokról azonban nincs szó. Fong Fej (Feng Fei) kínai kutató elmondta, hogy Kína hozzáállása biztosan hatással lesz majd az Egyesült Államok és más fejlett országok lépéseire. "Az ipari és fejlődő államok közötti viták nem fognak eltűnni, de Kína ígéretei biztosan pozitívan befolyásolják majd a koppenhágai konferencia kimenetelét" - mondta. A Hszinhua (Xinhua) hivatalos kínai hírügynökség által megkérdezett hazai kutatók mind arra az álláspontra jutottak, hogy Kína buzgó erőfeszítéseket tesz a globális felmelegedés megfékezése terén, mialatt fenntartja gazdaságának dinamikáját. Hu Csintao (Hu Jintao) elnök nyilatkozata szerint Kína igyekszik fejleszteni a megújuló energia- és nukleáris energiaforrásokat és 2020-ra 15 százalékkal fogja növelni a nem fosszilis források arányát energiafogyasztásában, melyek 2008 végén körülbelül kilenc százalékot tettek ki. Emellett azt is hozzátette, hogy Kína 40 millió hektárral szándékozik növelni erdős területeit, hogy a fák felszívják a kibocsátott szén-dioxidot és hogy a zöldgazdaság fellendítése és a klímabarát technológiák széleskörű használata is állandó napirenden van.

Kritikus szemlélet

Azonban Kína ígéreteit és hozzáállását kritikus reakciók fogadják. Az üvegházhatású gázok legnagyobb kibocsátója a világon ugyanis továbbra is fejlődő országnak számít, így nem kell tartania a túl magas elvárásoktól. Az óriási gazdasági növekedés lassításával pedig nyilvánvalóan nehezen egyeznének ki az ország vezetői. A Renmin Egyetem Környezetgazdasági Intézetének szeptemberi jelentése szerint a klímaváltozás enyhülését célzó politika hatalmas szociális és gazdasági költségekbe kerülne, amiért Kína nem akar fizetni. Ezen spórolni viszont kész öngyilkosság - áll egy másik beszámolóban. A klímaváltozás ugyanis már így is elsőszámú tényező a kínai szegénység előidézésében. "A környezet pusztulása, a szárazság és a környezeti katasztrófák növekvő kockázata egyre több embert fog szegénységbe taszítani, amivel egyre nehezebben fog tudni a kínai kormány megbirkózni" - áll a Greenpeace és az Oxfam segényszervezet nyári beszámolójában. Hu Ankang, a Pekingi Csinghua Egyetem professzora elmondta, hogy a klímaváltozás legnagyobb áldozata maga Kína. Az elmúlt években, Kínában rengeteg aszály, vihar és áradás pusztított, ami aláássa a kormány szegénység megszüntetésére irányuló igyekezeteit.

Kína klímapolitikája tehát nemcsak a világnak, de Kínának is kényes ügy. A probléma megoldására az országot talán egy külön csoportba kellene helyezni, hiszen sem a fejlődő, sem a fejlett államok közé nem illik igazán. "Kínát saját kategóriájába kellene helyezni. A klímapolitikára irányuló segélyezés sokkal inkább olyan fejlődő országokat kellene hogy megillessen, ahol kevesebb erőforrások találhatók. Szerintem Indiának van a legnagyobb szüksége a nemzetközi segélyezésre" - állítja Elizabeth C. Economy Ázsia-kutató. A másik "probléma" pedig egyértelműen Kína tárgyalási pozíciójával van, ami nem igazán lopta be magát a Nyugat szívébe. Kína a konferencián hangoztatni fogja, hogy a nyugati fogyasztók, melyek megveszik a Kínában gyártott termékeket, ki kell hogy vegyék a részüket a (kínai) környezetszennyezés visszaszorításának finanszírozásában.

Kína tehát, az Egyesült Államokkal karöltve kulcsszerepet fog betölteni a közelgő koppenhágai konferencián. Habár a két ország a világ összes szén-dioxid kibocsátásának majdnem a feléért felelős, egyelőre bizonytalan álláspontra helyezkedett a konferenciával kapcsolatban. Kína hangoztatja, hogy erdőket telepítenek majd és támogatják a megújuló energiaforrások fejlesztését, azonban nem fogalmazott meg semmilyen konkrét álláspontot arra vonatkozóan, hogy milyen mértékben csökkenti majd az üvegházhatású gázok kibocsátását a jövőben. Ahogy a múltban, továbbra is szűkszavú abban a kérdésben, hogy hajlandó-e felhagyni gazdasági növekedésének dinamikájával a szén-dioxid kibocsátás visszaszorítása érdekében. Kína nélkül azonban nem lesz előrelépés, úgyhogy csak reménykedni tudunk, hogy Kína felelős álláspontra helyezkedik és mindezt konkrét és elszánt lépésekkel fogja bizonyítani.