fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Sólyom László: a csoportos elnökség nagy lehetőség
2009. november 16., 23:24
Az Európai Unió (EU) első csoportos elnökségének tagjaként Spanyolországnak és Magyarországnak is nagy lehetősége nyílik az unió struktúrájának, működési módjának alakítására - hangsúlyozta Sólyom László hétfőn este Madridban, miután I. János Károly spanyol király audiencián fogadta.

A magyar államfő háromnapos hivatalos látogatáson tartózkodik Spanyolországban, a magánkihallgatást az út első napján tartották meg a spanyol uralkodó madridi rezidenciáján.

A köztársasági elnök az audiencia után magyar újságíróknak elmondta: a beszélgetést szinte kizárólag az uniós perspektíva uralta. Emlékeztetett arra, hogy hamarosan hatályba lép az EU reformszerződése, a Lisszaboni Szerződés, és Spanyolország, Belgium és Magyarország fogja adni (a jövő év elejétől) az első olyan hármas elnökséget, amely nem félévenként változó, külön-külön elnökség lesz, hanem a három ország 18 hónapig együttműködik.

A magyar államfő szerint ennek rengeteg előnye van. Mindenekelőtt az, hogy olyan új struktúra jön létre az unióban, amelyen rengeteg múlik majd abból a szempontból, hogy az első elnökök miként indítják be. Spanyolországnak, amely a csoportos elnökséget kezdi, de Magyarországnak is, amely harmadik lesz a trióban, nagy lehetősége lesz arra, hogy az unió struktúráját, működésmódját alakítsa, és meghatározza, hogyan fog később a gyakorlatban működni a Lisszaboni Szerződés - szögezte le Sólyom László.

Szintén uniós témákat érintve az államfő kitért arra, hogy közös felelősség az unió bővítése. Megjegyezte, hogy a hármas elnökség mindhárom tagja bővítéspárti - ez azt jelenti, hogy Törökország csatlakozásától sem félnek. Horvátországot minél gyorsabban be szeretnék hozni az unióba, a balkáni perspektívát mindenképpen nyitva kell tartani. Spanyolország számára prioritás Észak-Afrika és az unió együttműködése, Magyarország számára pedig a keleti partnerség.

A magánkihallgatáson szóba kerültek a magyar-spanyol gazdasági kapcsolatok is. Kiemelten az, hogy a megújuló energiatermelés terén milyen lehetőségek kínálkoznak a kétoldalú együttműködésre. Spanyolország erőteljesen hasznosítja a szélenergiát, e téren Magyarországon is jelen van - Sólyom László szerint a magyar fél ezt igen szorgalmazza -, s Magyarország szívesen partner lenne mindenfajta tudományos és technológiai kapcsolatban.

Az audiencia előtt Sólyom László és felesége megtekintette a több mint hétszáz festményt birtokló madridi Thyssen-Bornemisza Múzeumot. Ez a világ egyik legjelentősebb magángyűjteménye, amelyet a német-magyar származású iparmágnás apa és fia, Heinrich és Hans Thyssen-Bornemisza gyűjtött össze mintegy 80 év alatt. A képtár az európai és - kisebb részben - amerikai festészet nagyjait sorakoztatja fel a XIII. századtól a XX. századig.

I. János Károly hétfőn este a madridi királyi palotában díszvacsorát ad Sólyom László tiszteletére.

A köztársasági elnök kedden megbeszélést folytat Alberto Ruiz-Gallardón madridi főpolgármesterrel és José Luis Rodríguez Zapatero spanyol balközép kormányfővel, majd kíséretével látogatást tesz a Madridtól mintegy 90 kilométerre északnyugatra fekvő Segoviában, amelynek középkori óvárosa és római kori vízvezetéke a világörökség részét képezi. A magyar államfő látogatása szerdai zárónapján José Bono Martínezzel, a spanyol törvényhozás alsóházának elnökével találkozik, és megtekinti a madridi képviselőház plenáris ülését.

(MTI)