A kormányfőjelöltnek elég a párt bizalma (a választók bizalmára olykor nincs is szükség), mert egy haladó szellemű demokráciában úgy megy ez, hogy akinek az Isten íróasztalt ad, annak eszet is ád hozzá, bár ez a tétel Kiss Péter saját bevallása szerint rá nem érvényes. Megjegyzendő, Kiss Péter pusztán egy íróasztallal kistafírozva is pont megfelelő miniszterelnök lehetett volna, aligha ütött volna el a Horn, Medgyessy, Gyurcsány, Bajnai fémjelezte mentális folytonosságtól, s ők igazán jelentékeny politikai tényezők voltak, s azok ma is, elég egy röpke pillantást vetni az ország állapotára.

Nos, ilyeneket most is képes lenne akár tucatjával is előrántani a lajbizsebéből az MSZP, nem ám csak a Mesterházy Attila van egyedül, nem is szólva a Bokros Lajosról, aki per pillanat amúgy sem MSZP-s, hanem konzervatív jobboldali, s ha így folytatja, könnyen a Jobbiknál köthet ki. Az MSZP-nek teljesen autentikus jelöltjei vannak, nem úgy, mint 1994-ben, amikor a pártnak nem volt miniszterelnök-jelöltje, és a választási győzelem után sebtében kellett előrángatni szegény Horn Gyulát, aki szocialista szempontból azóta is kormányfői etalon, akivel még a Kádár-rendszerben folytonosan üldözött Magyar Bálint is megbarátkozott, jóllehet, előzőleg megesküdött rá, hogy a Horn vezette MSZP-vel az SZDSZ soha nem lép koalícióra. Ám 1994-ben más volt a politikai konstelláció, ma már a szocialisták nem azt mondják, hogy felesleges előre megnevezni a jelöltjüket, mert ráérnek a választások után is, hanem azt, hogy az alkalmasok bősége miatt nem tudnak választani. Bedobhatnának a köztudatba több nevet is, esetleg úgy is, mint külön a választási listavezetőt, és külön a főminiszterjelöltet, de amiként az "MSZP elnökségének többsége és a testület meghatározó személyiségei" a Népszabadság tudósítójának megerősítették, nem lenne szerencsés két személyt állítani, nincs ugyanis olyan szavazati arány, amely feszültségmentes legitimációt adhat a befutónak, most pedig egységre és egy emberre van szükség. Ez a meghatóan óvatos fogalmazás annak a párton és párttagságon belül feszülő rettegésnek az eufemisztikus körülírása, hogy az MSZP-nek a következő parlamenti választáson nemcsak a győzelemre nincs esélye, de az ellenzéki kontrollra is kevés.

Menteni kellene a menthetőt. A Fidesz fenyegető kétharmados többségének, de a jobboldal szinte bizonyosra vehető túlsúlyának ellentételezésére kizárólag egy "elhivatott" köztársasági elnök lenne alkalmas. Tehát nem olyan, aki ragaszkodik az érvényben lévő alkotmányhoz, a jogállamiság, a demokrácia, a rendszerváltozás szellemiségéhez, hanem egy olyan, aki független, mint Göncz Árpád, és hozzá hasonlóan tisztában van azzal, hogy a szoclib érdekek szerint mi a dolga. Na, ilyenekből tényleg felmutathatna az MSZP egy egész csokorra valót, de a sok alkalmas között kínálja magát a legalkalmasabb. Az európaiság szocialista mércéje a korábban Köztársaság téri, mostanság brüsszeli Casanova, aki, akár egy pacemaker, magányos hölgyek szívét dobogtatja meg, Kovács László készen állna, hogy államfőként keresztbe tegyen a jobboldali többség parlamenti törekvéseinek, mert a szocialista párt értelmezése szerint a haza lehet kisebbségben, de az MSZP soha.