Mi több, ki kell egészítenem azzal, hogy hasonló tettek sem okvetlenül mérendőek egyformán. Mert micsoda különbség van aközött, hogy egy kormány mindenki számára elérhető kedvezményeket nyújt (lásd támogatott kamatozású lakáshitelek), és tagjai is részesülnek a jóban, illetve aközött, hogy a hatalomba érkező miniszterek, mielőtt mindenki elől elzárnák a pénzcsapot, még élnek az általuk csak kárhoztatott lehetőséggel...

Nagy szellemi párbaj tanúi lehetünk megint, amelyben Donáth László is megszólalt. Az ütközetnek lehetne értelme is, ha a riasztó valóság körül forogna. Azt akarná megváltoztatni, emberszabásúvá tenni. De nem. A születendő gyerekeik egészségét - a magasabb segély érdekében - szándékosan rongáló anyák nem azért vannak napirenden, mert sorsuk, tettük cselekvésre ösztönző, mert kötelezettséget ró politikai elitünkre. Kizárólag azért, mert a hatalomért folyó harcban fegyverként használhatóak az ellenfél megsemmisítésére, gyengítésére.

A "ki a rasszistább, álságosabb, szégyentelenebb és kártékonyabb?" vita folyik hetek óta. A szocialisták kezdték, miután előhalászták a sifonérból a fideszes Molnár Oszkár edelényi testületi ülésen júniusban elhangzott mondatait. Ott a polgármester - cigány képviselőtársának vádjára, hogy a magyar asszonyok megölik újszülöttjeiket - azt vágta vissza, hogy többségükben cigányok lakta településeken a terhes anyák magasabb szociális segély érdekében gyógyszerezéssel és gumikalapáccsal sérült utódokat gyártanak.

Molnár Oszkár eztán csak fasiszta lehetett a szocialistáknál, úriember nem. A polgármestert kínpadra vonták, falhoz állították, szitává lőtték, és lemondásra szólították fel. Az MSZP kampánygépezete pedig egyre több videofelvételt ásott elő Molnár múltjából s adta közre friss termékként, hamisan, médiahálózata szolgai tálalásában.

A dobok peregtek, a harci kürtök sikoltoztak, tüntetések és ellentüntetések szerveződtek, míg a Magyar Hírlap meg nem írta, hogy az MSZP egyik jeles országgyűlési képviselője, a volt pénzügyminiszter felesége, Veresné Szabó Éva egy 2008-as frakcióülésen (tehát egy évvel Molnár Oszkár előtt) ugyancsak arról beszélt, hogy magasabb segélyek érdekében fiatal anyák "olyan gyógyszert is képesek beszedni, amelynek következtében súlyosan sérült gyermekek jönnek a világra".

Az offenzív szocialisták azon minutában defenzívába szorultak, és zavarukban azóta is összevissza beszélnek. Attól kezdve, hogy amit a másik tett, szégyentelen rasszizmus, amit meg ők, az a féltés megnyilvánulása. Egészen Veresné kabaréba illő közleményéig, amely szerint az általa közreadott történet nem a "meggyőződésén alapuló állítás" volt, és "nem is feltételezte a híresztelés valódiságát"...

Csak úgy mondta. Szép, nem? Pedig 2008 nyarán Veresné szavait frakciótársai - a Balközép című lap leírása szerint - elképedve hallgatták.

Aztán eltelt több mint egy év. És az égvilágon semmi sem történt. Pedig Magyarországnak nagy baja van. Ha igazak a hírek, szociális rendszere arra ösztönöz nyomorban tengődő embereket, hogy nyomorékokat szüljenek a ma túléléséért, súlyos követ kötve a jövő nyakába. (A sérülten született gyermekek száma Borsodban és Szabolcsban már most duplája az országos átlagnak.) A szocialista frakcióban senki nem akadt, aki azonnali vizsgálatot kezdeményezett volna a miniszterelnöknél (természetesen nem Veresné ellen), senki sem indítványozta a szociális rendszer átvilágítását, átalakítását, senki sem fordult a nyilvánossághoz. Mindenki elképedt, és úgy maradt.

Az már csak mogyoró a csokoládéban, hogy az MSZP képviselői milyen jól viselték azt is, amikor pártjuk néhány hete politikai pankrációt indított a jelenséget ugyancsak felemlegető ellenzéki képviselővel szemben.

A történet tanulsága számomra mégsem a taszító álszentség, inkább az aggasztó kormányzóképtelenség. Hogy a szocialisták a megdöbbenésen kívül semmit sem tudnak kezdeni a valósággal. Ha véletlenül meglátják is, megijednek tőle, és gyorsan visszatakarják. S ha bebizonyosodik, hogy ismerték - akárcsak Veresné -, inkább önmagukat is megtagadják.

Ha valaki kérdezné, nyolc év alatt hogyan jutottunk a semmi ágára, kormányunk miért csak a költségvetési számokat reparálja ahelyett, hogy társadalmi bajokat, súlyosbodó emberi problémákat kezelne, orvosolna, annak érdemes elmesélni ezt a történetet. A válasz benne van.