fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Van Rompuy az elnök és Ashton a külügyi főképviselő
2009. november 20., 00:01
Herman Van Rompuy belga miniszterelnök lesz az Európai Unió első elnöke, Catherine Ashton brit kereskedelmi EU-biztos pedig az első "külügyminiszter", pontosabb nevén kül- és biztonságpolitikai főképviselő - jelentette be az elnöklő Fredrik Reinfeldt svéd miniszterelnök az EU-tagországok állam- és kormányfőinek csütörtöki brüsszeli találkozóját követően.

Elmondta azt is, hogy - a csak erről a kérdésről tanácskozó rendkívüli ülésen - a döntés mind a 27 tagállam vezetőjének egyhangú egyetértésével született.

Fredrik Reinfeldt kiemelte, hogy a megbízatások eldöntésével immár teljes körűen működhet a december elsején életbe lépő Lisszaboni Szerződés, amely XXI. századira korszerűsíti az EU tevékenységét intézményes téren.

A csúcsértekezlet előtt még zsákutcának látszó személyi egyeztetésekben döntő fontosságúnak bizonyult, hogy a szocialista kormányfők Ashton személyében - az utolsó pillanatban - olyan közös jelöltet tudtak állítani a főképviselői posztra, aki minden tagállam számára elfogadható volt, és megkönnyítette a döntést az elnöki pozícióról is. José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke a záró sajtótájékoztatón a csütörtöki döntés bonyolultságát illusztrálandó a Rubik-kocka kirakásához hasonlította a tárgyalásokat.

A 62 éves Herman Van Rompuyt - aki szinte a nemzetközi ismeretlenségből emelkedett idén a belga miniszterelnöki, majd nem egészen egy év alatt az uniós elnöki székbe - elsősorban kompromisszumkereső képességéért méltatják. Megválasztása után hangoztatta, hogy az unión belüli tárgyalásokon olyan hozzáállást igyekszik majd kialakítani, amely minden tagország érdekeire és érzékenységeire tekintettel van.

Az unió rövid távú céljai közül kiemelte a decemberi koppenhágai klímakonferencia sikerre vitelét és a munkahelyteremtést, hosszabb távon pedig az unió egységének és szervezettségének fokozását. Kiállt a további bővítés, valamint az unió világban játszott szerepének növelése mellett is.

Az 53 éves Ashton tavaly óta az Európai Bizottság kereskedelmi felelőse, előzőleg pedig a brit Lordok Házának vezetője volt. Mostani megbízatásában alighanem jelentős szerepet játszott nemzeti és politikai (munkáspárti) hovatartozása, valamint az, hogy a gyengébb nemhez tartozik.

Sajtótájékoztatóján Ashton azt hangoztatta, új munkakörében arra fog törekedni, hogy megfelelően képviselje az unió közös értékeit.

Ashton megbízatásához hivatalosan még az Európai Parlamentnek is hozzá kell járulnia, de valamennyi nyilatkozó komoly reményét fejezte ki, hogy ennek nem lesz akadálya.

A svéd miniszterelnök a találkozót lezáró sajtótájékoztatón azt is bejelentette, hogy az uniós tagországok kormányait képviselő Tanács főtitkári posztját a jövőben Javier Solana főképviselő eddigi helyettese, a francia Pierre de Boissieu tölti be. Bürokratikus jellegű pozícióról van szó, de az uniós intézmény gyakorlati működésében meghatározó szerepet játszó megbízatásról.

Az állam- és kormányfők elismerésüket fejezték a külügyi főképviselő posztján egy évtizedet eltöltött Solanának.

(MTI)