Adnak azok, ne félj, elég kitöltened egy kérvényt, nem vizsgálja azt a kutya se. Amiatt végképp ne parázz, hogy a tiétek egy létező, s nem fiktív szervezet, legfeljebb odabiggyeszted a nevetek mellé, hogy OCÖ junior, de van ennél is egyszerűbb megoldás, keresd meg a Zuschlagot, az majd mindenben segít... Szóval senki nem világosította fel szegény jó Kolompárt erről az igazán jogszerű és kockázatmentes lehetőségről, így az OCÖ elnöke kénytelen volt mindenféle rögös, kacskaringós úton biztosítani a maga és érdemdús családja integrációját, ami azzal járt, hogy most vegzálják miatta.
Hát hol van a híres, szocialista alapérték: az emberek egyenlőségéről, azonos esélyeikről, a legapróbb diszkriminációtól is mentes indulási feltételeikről? Miért csak Zuschlagnak és haverjainak járt az, ami nem járt Kolompárnak, Hunvaldnak, Kulcsárnak? Egyáltalán, miért nem tájékoztatták az összes magyar állampolgárt arról, hogy elegendő bemenniük a minisztériumba, valami hirtelenjében kitalált baloldali ifjúsági szervezet nevében igényelni némi támogatást és azonnal egy kis pénzhez juthatnak. Sőt, ha a bírósági tárgyaláson eddig elhangzott vallomások alapján akarjuk rekonstruálni a hivatalban uralkodó viszonyokat, akkor nem kellett kérvényezni sem, bárki bemehetett a pénztárba, belemarkolhatott a kasszába, és kisétálhatott a biztonsági őrök sorfala között, feltéve, hogy bizonyítani tudta, ő egy fiktív, baloldali, ifjúsági szervezet.
Persze, nem volt ez mindig így. Csak miután Gyurcsány odakerült, és rendet csinált. A Fletó előtti időkben káosz, felfordulás, rendetlenség uralkodott a minisztériumban. Akkoriban még az is megeshetett, hogy egy fiktív pályázat nem nyert egy árva buznyákot sem. (Nyilván a nagy ramazuriban elkeveredett a dosszié.) De jött a Feri, és több ilyen kilengés nem történhetett. Az ő minisztersége alatt az összes nem létező, de jelentkező társulat szép akkurátusan közpénzhez jutott, ezzel is jelezve, a III. köztársaság leendő kormányfőjét nem korlátozhatják holmi skolasztikus szellemiségű (létezik avagy sem?), a középkori sötétség eszmevilágában fogant megfontolások.
Ám egy pillanatig se higgyük, hogy Gyurcsány személyesen döntött a pályázatokról, vagy akár csak egy könnyed mozdulattal bármelyik aktáját átpörgette volna. Nem, semmiképp! Hozzájuk se nyúlt, rájuk se nézett, nagy ívben kerülte mindegyiket.
Minden hétfőn értekezletet tartott, de ott is nagyon vigyázott, nehogy véletlenül egy döntés előtt lévő pályázati ügyet, vagy bármilyen fontos, jelentős kérdést tárgyaljanak, érintsenek, szóba hozzanak, mert ő miniszterként csak a "felelősséget" vállalta, nem a velük való vesződséget. A mindenkor helyes, pártszerű és haladó döntéshozatal mechanizmusát a miniszter azzal teremtette meg, hogy kiiktatta a bürokráciát az ügyviteli folyamodványokból.
Mindannyian tudjuk, a bürokrácia a demokrácia halála. A bizalmatlanság, a folytonos ellenőrzési kényszer, a túlbiztosítás aktatologatáshoz és újabb akták előállításához vezetnek, jóllehet minden hülye tisztában van vele, hogy aki pénzt kér, az el is tudja költeni, magyarán szüksége van rá, azaz jár neki. Begyepesedett konzervatívok (poroszos bürokraták) mérlegelik csak, hogy a kérelmező jogosult-e, rászorult-e, létezik-e, hiszen egy szocialista tévedhetetlenül tisztában van azzal az ősi és alapvető igazsággal, miszerint a nem létezőknek feltett összes kérdés fölösleges, és minimum fideszes beszűkültségre, gyűlölködési hajlamra vall.
Gyurcsány megvalósította József Attila álmát. Rendet csinált. Maszatolni, szétfolyatni, elmázolni, bemocskolni, majd elkenni. Ez a gyurcsányi, ez a szocialista "rend". Ez a szét- és elkenés folyik a különböző perekben, amelyek végkimenetelét ma még nem sejthetjük.
(A törvény szövedéke mindig fölfeslik valahol!) De József Attila álmát az igazi rend, a "vas világ" hívei és elkötelezettjei továbbálmodják. Hogy egyszer valóban rend lesz a minisztériumokban, meg az ifjúsági és kisebbségi szervezeteknél, de ami sokkal fontosabb, az emberek szívében, lelkében, agyában, ezekből kiindulva a mindennapjaikban is.