fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Voksbazár
2009. november 20., 08:11
Ki hiszi el a rókának, hogy hajlandó leszokni a csibehúsról? Legfeljebb az, aki komolyan gondolta, hogy az MSZP csalási kísérlet nélkül fut majd neki a hét végi józsefvárosi polgármester-választásnak. Ugyan miért is hihetné bárki, hogy a szocialisták éppen most javulnak meg, amikor nem csupán a győzelem, hanem a puszta lét, azaz a totális lebőgés elkerülése a tét.

Itt van hát lapunk tegnapi címlapsztorija, miszerint Budapest legszegényebb kerületében, annak is legfélelmetesebb és legelhanyagoltabb, jórészt csak cigányok és nincstelenek lakta negyedében ezer forintot ér egy Komássy Ákosnak odaígért szavazat. Meg kell jegyezni, az összeg ékes bizonyítéka az ország mélyrepülésének, hiszen 2006-ban a roma telepeken - tucatnyi leleplező videofelvétel és újságcikk tanúsága szerint - még kétezer forintot ért egy vörös voks. Kedvem sincs leírni a közhelyeket, hogy Lenin is megmondta, az eszköz nem számít, és hogy e tanítást nemcsak 1919-ben, de 1947-ben, a kék cédulás választások idején is mily tökéllyel kamatoztatták az elvtársak. Elszomorító belegondolni, hogy annyi lelepleződés, egy ország felforgatása és legatyásítása után még mindig ott tartunk, hogy "Kedves szocik! Legyetek szívesek, tartsátok be a demokrácia legalapvetőbb szabályát, s ha már minden szavatokkal csaltok, legalább a szó jogi értelmében ne tegyétek és kegyeskedjetek tartózkodni a választás eredményének manipulálásától."

Amíg a gyurcsányizmus egyetlen követője is él ebben az országban, nem szabad elfelejtenünk, hogy az MSZP 2002-ben és 2006-ban is csalt a választáson. Bár a jog ebben nem következetes, azért nyugodtan tekinthetjük választási csalásnak a közismert verbális gaztetteket, amelyeket 2002-ben Ron Werber és a még csak kampányfelelős-főtanácsadó Gyurcsány Ferenc vezényletével követtek el. Gondoljunk csak a köteles Kovács Lászlóra, vagy a 23 milliós románözön ordas hazugságára. Aztán ott volt a soha nem tapasztalt méretű mozgósítás, amikor az MSZP-sek minden lehetséges választójukat listázták, majd ha valaki elfelejtett volna megjelenni a szavazóhelyiségben, telefonon vagy éppen autóval betessékelték - természetesen visszaélve a választási névjegyzékkel. Erről az Országos Választási Bizottság már 2002. április 18-án, a két forduló között kimondta, hogy törvénytelen, de - mit tesz isten - a tiltás másfél éves késéssel lépett csak hatályba, mert a bizottság elfelejtette (!) azt hivatalosan is kihirdetni. A csalás ettől még csalás marad, és nem nehéz belátni, hogy ha az MSZP-nek megtiltják a jogtalan eszköz használatát, rögtön elolvadt volna az a kevesebb, mint egyszázalékos előny, amivel végül beülhettek a hatalomba.

2006-ban már nagyobb volt a különbség a polgári és a posztkommunista-liberális erők között, de az akkori álláson is fordíthatott volna, ha az impotens rendőrség és a helyi választási bizottságok képesek lettek volna igazolni azt, amit a média végtelenül egyszerű módon és megcáfolhatatlanul leleplezett: az ország szinte összes szegénynegyedében kitudódott láncszavazásos esetek mögött az MSZP állt. És persze 2006-hoz kötődik a magyar választások történetének legnagyobb verbális csalása, amelyet Gyurcsány Ferenc maga ismert be az emlékezetes balatonőszödi beszédében.

Az Apró Piroska-féle klán első favoritja, Medgyessy Péter régen eltűnt a süllyesztőben, és pillanatnyilag a vejkó, Gyurcsány Ferenc is csak takaréklángon üzemel. Ám rossz pénz (meg elvtárs) nem vész el, így némi ízelítőt ad a jövő évi versengés tisztaságáról Komássy Ákos esete. Nem hiába, ő Gyurcsány felfedezettje és a túlmozgásos vezér egyik legjobb tanítványa volt.

A józsefvárosi polgármesterjelölt négy éve azzal kampányolt, hogy "Orbán Viktorral a legsötétebb múlt kezdődne újra". Mi mégis inkább abban bízunk, hogy Komássy várható hét végi buktájával a legsötétebb múltnak inthetünk agyőt.

(Huth Gergely, Magyar Hírlap)