Leegyszerűsítve: a fizetés egész hónapban kitart, sőt tartalékolni is lehet belőle, a nyugdíj pedig nem a létminimum szintjére elegendő. Az éves nyaralás nem számít kiváltságnak, magas a várható életkor és a gyerek iskoláztatása is megoldható kérdés. Nyugaton a fű kétcentis, nincs gaz a járda mellett, továbbá olyan a tisztaság, hogy enni lehet az utca kövéről. Az épületeket rendszeresen felújítják és az állampolgárok sem paneldzsungelekben laknak rekkenő hőségben. A minőségi árut értékesítő üzletek csillognak-villognak, az eladók a boltokban kedvesek, a szolgáltatásokért pedig azt kapja az ember, amit megrendelt.
A nyugati életformát Magyarországon évtizedekig rothadó kapitalizmusnak nevezték; azt oktatták róla, csak ideig-óráig tart. Amikor viszont a nyolcvanas évek végére a gyakorlatban is bebizonyosodott, hogy a szocializmus egyenlő az államcsőddel, a politika irányítói hirtelenjében rádöbbentek: a lenini útról bizony gyorsan le kell térni, s a nyugat-európai mintát kell hazánkban is alkalmazni.
Az átlagember a rendszerváltozás óta úgy hiszi és azért hoz további áldozatokat, mert folyamatosan azt sulykolják a fejébe, hogy Magyarország nyugati integrációja, az európai uniós csatlakozás majd azt fogja eredményezni: több évtizedes várakozás után végre-valahára egy magyar is úgy élhet, mint egy német, egy osztrák vagy egy olasz. Nyugati módon, de itthon. Hogy ez mennyire nem így lesz, azt előre jelzik a körülmények. Hazánk ugyanis egy olyan pillanatban csatlakozik az Európai Unióhoz, amikor is az eurózóna országainak gazdasága alig bővül. A nyugati közösség pedig soha nem tapasztalt problémákkal küzd: a társadalom elöregedésével, a menekültkérdéssel, a folyamatosan emelkedő költségvetési hiánnyal, a magas munkanélküliséggel, valamint az iraki háború nyomán szokatlanul felerősödött USA kontra Európa világpolitikai szituációval. Arról már nem is beszélve, hogy az EU saját, belső strukturális gondjait is görgeti maga előtt. Különösebb jóstehetség nélkül az is borítékolható: Magyarország számára a szokatlanul nagy bővítés, azaz a tíz eltérő fejlettségű ország egyszerre történő felvétele sem lesz kedvező.
Bizonyára sokan emlékeznek még rá, az integrációról szóló tavaszi referendum előtt a kormány propagandagépezete néhány érvet felsorakoztatott hazánk uniós csatlakozása mellett. Jók a csajok az EU-ban, lehet majd Bécsben cukrászdát nyitni, valamint a gyereket Párizsba küldhetjük grafikusképzésre - hirdették a plakátok hónapokkal ezelőtt. Hogy a fentiekhez képest alapjaiban megváltozott a helyzet, már jelezte is Medgyessy Péter. A kormányfő ünnepi beszédében ugyanis arra hívta fel a figyelmet, hogy a jóléti államok kora lejárt.
És hogy a baloldali kormány ezt az alaptételt komolyan is veszi, nos, azt nap mint nap érzékeljük. Többet fizetünk az energiáért, a gyógyszerekért, a tömegközlekedésért, a lakhatásért. Eközben tovább pörög az infláció és egekbe szökik a büdzsé hiánya. Az uniós csatlakozás jegyében tehát a kormány előre hozta a csalódást, az integrációval együtt járó sokkot pedig jövő májustól kapjuk. Ekkortól már közjogi értelemben Európában fogunk élni. De továbbra sem Nyugaton.

Szajlai Csaba - Magyar Nemzet
2003. szeptember 3.