fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Törökország új lendültet vesz
2009. november 24., 13:31
Törökország erőteljes kommunikációs stratégiát dolgoz ki annak érdekében, hogy még jövőre hat új tárgyalási fejezetet nyithassanak meg az Európai Unióval, közölte Egemen Bagiş, török európai ügyekért felelős miniszter, egyben török főtárgyaló.

Törökország európai ügyekért felelős minisztere körvonalazta Törökország EU-csatlakozását felgyorsítani célzó stratégiáját. "Új stratégiánk - melyet 2010 januárjában szándékozunk elindítani - négy ponton alapszik" - jelentette ki Bagiş, majd felvázolta tervét:

1. Az Unióval folytatott tárgyalások fenntarthatósága, mely - a miniszter szavaival élve - magában foglalja az új fejezetek megnyitásának feltételeit, az ország által teljesíteni ígért kikötéseket, továbbá a fejezetek lezárásához szükséges kritériumokat.

2. A nemzeti programokkal összhangban a 2010-2013-as periódus egyéves szakaszokra történő lebontása, mely során az ország átvenné az uniós jogot.

3. A politikai kritériumok és reformok terén tett előrelépések. Eszerint a politikai feltételek harmonizációja egy folyamatban lévő eljárás, mely során az elért politikai reformok a kormány hatékonyságát mérik.

Bagiş hozzátette, a fenti három pontban foglaltakat egy "erőteljes kommunikációs stratégiával" igyekeznek alátámasztani, hiszen a török EU-csatlakozás nemcsak külföldi, de hazai támogatásának erősítése is rendkívül fontos.

A török csatlakozási tárgyalások vezetője egyúttal hangsúlyozta az előcsatlakozási alapok segítségével elért eredményeket. Bagiş elmondta, országa társfinanszírozás formájában 1,3 milliárd eurót költött összesen 153 projektre, melyekhez az Európai Unió 1,1 milliárd eurót biztosított. A miniszter külön kiemelte azokat a programokat, melyek a civil társadalom ösztönzését célozták.

"Az EU és Törökország közötti civil társadalmi párbeszéd kibontakozását célzó projekt részeként [...] összesen kétmillió embert [sikerült] elérni Törökországban és az EU országaiban" - jelentette ki Bagiş.

Miközben Törökország reményei szerint a környezetvédelemről szóló fejezetet december 12-én megnyitják, az ország teljes gőzzel azon lesz, hogy további hat fejezetet megnyithassanak majd. Ezek a következők: élelmiszerbiztonság, állat- és növény-egészségügyi politika, közbeszerzés, versenypolitika, szociálpolitika és foglalkoztatás, igazságszolgáltatás és alapvető jogok, valamint az igazságosság, szabadság és biztonság.

(euractiv.hu)