fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kérdőjelek
2009. november 27., 00:24
Ha létezik sportesemény, amelyet képtelen voltam és vagyok megnézni, az a pankráció. Két, látszólag megvadult hústorony habzó szájjal, üvöltve pocskondiázza egymást, aztán az egyik fejjel a másik gyomrába rohan, feldönti, fojtogatja, amaz precíz halántékrúgással válaszol, ellenfele pillanatnyi zavarát kihasználva kitolja a szemeit, de csak majdnem, mert máris kicsavarják, kificamítják a karját, a játékvezető egy pillanattal a közvetlen életveszély beállta előtt választja szét a feleket.

Akik ekkor frissen, üdén felállnak, puszi ide, pacsi oda, felveszik a kasszánál a nekik járó summát, majd talán együtt mennek sörözni. Ahol jókat röhöghetnek azon a sok szerencsétlenen, aki energiáját, idejét, pénzét nem kímélve töri magát, csak hogy megnézhesse őket. Szó se róla, aki elhiszi, hogy a pankráció valóságos küzdelem, az mindezt meg is érdemli.

Csakhogy egyre nagyobb a veszélye, hogy én is, mi is ilyen szerencsétlenek és nevetségesek vagyunk. Így, pár tíz-száz milliónyian, európai futballdrukkerek. A labdarúgás történetének legszövevényesebb és legszerteágazóbb fogadási, megvesztegetési botránya ugyanis napról-napra terebélyesedik, egy teljes kontinens hüledezése közepette. Az ártatlanság vélelme elvben persze mindenkinek kijár, ám a gyakorlatban roppant nehezen követhető. Mert a jelen helyzetben túl racionális kategória, a szurkoló érzései viszont kifejezetten irracionálisak. Rosszul viseli, ha hülyének nézik, még rosszabbul, ha azt nem vette észre, annál is rosszabbul, ha olykor észrevette, de nem akarta elhinni. És elég sokan tartunk ennél a fázisnál. Ilyenkor pedig sajnos hajlamos az ember átesni a ló túlsó oldalára.

Persze eltökélten és jól hangzik az ismert klubtulajdonos szájából, hogy a jeges vízbe kell dobni azokat, akik csalásra vetemedtek; de momentán nem tudni, hányan tempóznak majd és hányan ússzák meg szárazon, no meg azt is elég nehéz lesz eldönteni, hogy ha egy csapatból bizonyítottan "csak" hárman bűnösök, akkor azt az egyletet a továbbiakban szabad-e, jogos-e nyolc tizenegyed részben feddhetetlennek tekintenünk? Ebből is látszik, hogy a konkrét jogi következményeken túl a botrány a labdarúgásba vetett hitet alapjaiban rengetheti meg, és azt felbecsülhetetlenül nehéz lesz újjáépíteni.

Sőt, miért áltatnánk magunkat azzal, hogy csak a futballisták tévedtek meg, miközben éppen nekik van erre a legcsekélyebb okuk? Ők keresik legálisan a legtöbb pénzt, emellett náluk a legkockázatosabb bundázni, hisz ebben a sportágban a legkisebb a gólok és a legnagyobb a játékosok száma, az eredmény manipulálása tehát két okból is rázós; bárki rúghat a hosszabbítás utolsó másodperceiben harminc méterről egy bődületes pipát, no meg bárkinek eljárhat a szája.

Úgyhogy szenteljünk egy gondolatot egyéb csapatsportágaknak is! Például olyanoknak, amelyekben a döntetlen előfordulási valószínűsége durván egy a tízhez, és a fogadási oddsok ezt az arányt vissza is tükrözik. Ezért ha azt tapasztaljuk, hogy egy-egy csapat meccsei majd felén megosztozik a pontokon, ne érjük be azzal a magyarázattal, hogy ennyire kiegyenlítettek az erőviszonyok. Mert más együttes eközben alig ikszel, és az ilyen jellegű szignifikáns különbségekre se elfogadható sportszakmai, se matematikai indok nincs.

A labdajátékoknál is ingoványosabb talaj az egyéni sportágaké. Mindenekelőtt a teniszé, ahol több nyílt színi vádaskodás elhangzott már, hitelrontási pert viszont még egyet sem indítottak. Még az orosz klasszis Davigyenko sem, akivel már az is megesett, hogy a mérkőzésvezető figyelmeztette komolytalan játékért. Máskor még kevésbé ügyelt a látszatra: 2007-ben toronymagas esélyes volt a nevenincs Argüelo ellen, a Betfair irodához mégis több százezer dollár értékben futottak be fogadások arra, hogy a világranglista ötödik helyezettje ki fog kapni, és láss csodát, sérülése miatt a meccs feladására kényszerült. De túllépve az adott szituáción, a személyen és a sportágon, általánosan igaz: ha egyéni sportoló saját mérkőzését manipulálja, szinte csak akkor bukhat le, ha utóbb beismerő vallomást tesz.

Gondoljunk csak bele, mekkora a kísértés, különösen annak, aki, mondjuk, egy világcsúcsért X eurót, egy félresikerült mozdulatért ellenben ötször X eurót kasszírozhat? Micsoda egyedi helyzet, hogy valaki - természetesen áttételek útján, a nyolcadik unokatestvért vagy a volt középiskolai osztálytársat megbízva - arra fogadhat nagy összegben, hogy saját munkavégzése közben mit hogyan tesz majd? Ha a sarki suszter milliókat kereshetne azzal, hogy holnap garantáltan huszonnégy pár cipőt talpal meg jól és hármat rosszul, vajon mit csinálna? És ha nekem az éves béremnek megfelelő összeget kínálnának azért, hogy ebben a cikkben éppen tizenegy kérdőjelet helyezzek el? Kit károsítanék meg vele? Ki venné észre?
Belegondolni is hátborzongató. Hús-vér sportolók, nemcsak eurómilliomos futballisták, hanem csóró félamatőrök is találkozhatnak ezzel a dilemmával. Nap mint nap, és nem elméletben.

Nem azt sugallom, hogy értsük meg őket, hisz én is épp a ló túloldaláról próbálok visszakapaszkodni. Vasárnap még attól is ökölbe szorult a talpam, hogy a BL-ben remeklő Lyon a francia bajnokságban döntetlent merészelt játszani a tökutolsó, addigi tizenkét mérkőzéséből tizenegyet elveszített, egy árva pontot összekapirgált Grenoble-lal.

Csak annyit mondok, rossz a rendszer. Vagy inkább az emberek azok? Lehet.

De ők összességében javíthatatlanok.

(Ballai Attila, Magyar Nemzet)