Másodszor 2004 őszén, Medgyessy bukása és Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki színre lépésekor fogalmaztam meg az előre hozott választások követelményét. Azzal érveltem, hogy ha egy népszerűtlen kormány népszerűtlen kormányfője lemond, akkor az a kormányzás kudarcának beismerését jelenti, ami egyben a parlamenti többség kudarca is. Másfelől hivatkoztam az érvényben lévő alkotmányra is, amely Magyarországon kancellári típusú rendszert léptetett életbe; ez azt jelenti, hogy a kormányfő egy személyben testesíti meg a kormányzatot. Azaz ha lemond, az alkotmányos értelemben a kormány lemondását és távozását is jelenti. Tehát, hiába "csak" Medgyessy Pétert akarták a szocialisták és a szabad demokraták eltávolítani, a miniszterelnök lemondásával a kormány egészét "távolították el". Bár az alkotmány nem írja le, hogy a kormányfő, s egyben a kormány lemondása után előre hozott választásokat kell-e tartani - íme egy fontos hiányossága a jelenlegi alkotmánynak! -, mégis, a kialakuló politikai krízisben az alkotmány szelleméből inkább az előre hozott választás következik, mintsem egy "sima" új kormányfőválasztás a parlament által.
Természetesen a szociálliberális többségnek esze ágában sem volt belemenni az előre hozott választásokba, amit akkor Mádl Ferenc köztársasági elnök sem zárt ki. Mégis, alapvetőnek tartottam, hogy ez a fejlett demokráciákban nélkülözhetetlen szerepet játszó intézmény, az előre hozott választások intézménye bekerüljön a magyar közgondolkodásba és a közéleti viták részévé váljon. Fontos volt, hogy a változtatásoktól és bátor megoldásoktól oly mértékben irtózó magyar közvélemény - különösen a baloldalon - végre nézzen szembe azzal, hogy az előre hozott választások intézménye nem ördögtől való. Ellenkezőleg. Olyan korrekciós intézmény, amely arra szolgál, hogy a két választási ciklus közötti időszakban teljesen elhasználódott, korrumpálódott kormányzatoktól még időben megtudjunk szabadulni.
El kell mondjam, hogy 2006-ra, a döbbenetes hatású őszödi beszéd időszakára már egyre többen emlegették az intézményt mint alkotmányos válságkezelő eszközt. Akkorra olyan hangulat alakult ki az országban, amelynek következtében az emberek abszolút többsége várta és követelte a változásokat. Az "eredmény" ismert: a szocialisták és a szabad demokraták megint egyöntetűen elvetették az előre hozott választásokat, s ekkor már nem is tudtak másra hivatkozni, mint arra, hogy lehet, hogy súlyosat hibázott kedvenc miniszterelnökük, ám mégsem mehet bele az ország az előre hozott választásokba, mert akkor jönne Orbán Viktor és a Fidesz, s ugyebár ez maga a pokol lenne. Lendvai Ildikó pedig egy rádióinterjújában egyértelművé tette: lehet, hogy erkölcsi szempontból ez szükséges lenne, de az erkölcsi szempontok számukra nem játszanak szerepet.
Sokan még reménykednek abban, hogy talán november 30., azaz a jövő évi költségvetés megszavazása - vagy meg nem szavazása - után mégis távoznak a balliberálisok a kormányból. Szerintem ez most sem fog bekövetkezni, a szociálliberális oldal az elmúlt hat évben világosan bebizonyította, hogy süket és vak a demokratikus normák betartása terén, s sajnos olyan alkotmányunk van, amely nem teszi lehetővé, hogy például a köztársasági elnök válsághelyzetekben lépéseket tehessen a parlament feloszlatására. A tény pedig tény marad: a kormányon lévőknek még az utolsó hónapok kisíbolt forintjai is kellenek, nem mondanak le róla, ezért fogadjuk el, hogy a választások áprilisban lesznek. Sőt! Most már inkább arra kell figyelni, hogy a továbbiakban éppen a szociálliberálisok lesznek azok, akik majd visszaélnek azzal a ténnyel, hogy jó néhányan szalonképessé tettük a magyar közgondolkodásban az előre hozott választások intézményét. Cinikusan és értelmetlenül ezt fogják követelni az új kormány megalakulása után pár hónappal, ezt megjósolhatjuk. Készüljünk fel rá lélekben már most, mert majd kemény, a demokratikus normákat az új helyzetben is védeni tudó válaszokat kell adni az arcátlan támadásokra.