fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Bécs csökkentené szén-dioxid-kibocsátását
2009. november 30., 17:31
Az 1990-es adatokhoz képest 21 százalékkal szeretné csökkenteni Bécs az egy főre jutó szén-dioxid-kibocsátás mértékét 2020-ig - ennek elfogadása a keddi, bécsi környezetvédelmi konferencia egyik legfontosabb célkitűzése.

A Klímavédelmi Program 2 (Klip 2) elfogadása után 2010 és 2020 között évente 1,4 millió tonnával csökkentheti üvegházhatást okozó gázkibocsátását az osztrák főváros. Ulli Sima, a városi tanács környezetvédelemmel foglalkozó tagja elmondta: az 1999-ben elfogadott Klip 1 segítségével eddig is már évi 3,1 millió tonna gáz kibocsátását tudják elkerülni, így 2020-ra évente 4,5 millió tonna gáz légkörbe jutását akadályozhatják meg.

A Klip 2 konkrét intézkedéseihez tartozik egyebek között a távhőszolgáltatás alkalmazásának ötven százalékra emelése, a tömegközlekedés kiépítése és a személygépkocsi-forgalom csökkentése. Az 1990-es értékekhez képest megduplázzák a megújuló energiahordozókból nyert energia mennyiségét is.

Sima ugyanakkor hangsúlyozta: az osztrák átlaghoz képest már most a fővárosban a legalacsonyabb az egy főre jutó szén-dioxid-kibocsátás mértéke. "Miközben országos szinten drámaian növekszik a gázkibocsátás és Ausztria lassan fényévekre távolodik a kiotói egyezmény célkitűzéseitől, Bécs városa már 1999-ben a helyes irányba állította váltóit."

(MNO)