Az Európai Parlament a nemzeti miniszterekkel együtt dönt majd a bel- és igazságügy (bevándorlás és menekültügy, beleértve a menedékkérők befogadásának feltételeit is) és a nemzetközi kereskedelmi politika fontos kérdéseiben is. Az európai parlamenti képviselők szava ugyanolyan súllyal esik majd latba az EU strukturális alapjainak felhasználása tekintetében, mint a nemzeti minisztereké.
Az Európai Parlament hatáskörének növekedése azon alapul, hogy a parlament már jelenleg is sok területen együttdöntési hatáskörrel bír az Európai Unió Tanácsával - ilyen terület az EU egységes piaca, a környezetvédelem, a közlekedés, a foglalkoztatás és a fejlesztési politika.
A szerződés jótékony változásokat hoz kontinensünk irányítása tekintetében, és mind a polgárok, mind a nemzeti parlamentek számára nagyobb beleszólást biztosít az Európai Unió működtetésének módjába.
A lisszaboni szerződés értelmében a polgárok közvetlenebb befolyást gyakorolhatnak az Európai Unió döntési folyamataira. Ennek egyik példája a szerződés által létrehozott Európai állampolgári kezdeményezés, amelynek értelmében egymillió uniós polgár - akik számos tagállam állampolgárai - közvetlenül az Európai Bizottsághoz fordulhat, és azt felszólíthatja arra, hogy terjesszen elő jogalkotási javaslatot bármely, az unió hatáskörébe tartozó területen.
Az EU olyan Európa, amelynek alapját bizonyos értékek, nevezetesen a szabadság és a szolidaritás alkotják. A szerződés az unió által képviselt értékeket támogatva az európai elsődleges jog részévé teszi az alapjogi chartát, és ezáltal hatékonyabb védelmet biztosít az európai polgároknak. A charta garantálja, hogy az unió intézményei és jogszabályai ne sérthessék az alapvető emberi jogi normákat - az uniós intézményeknek tehát be kell tartania ezeket. Bár az Egyesült Királyság, Lengyelország és a Cseh Köztársaság kívülmaradási záradékokat biztosított magának, az Európai Parlament maradéktalanul támogatja a chartát, ezzel is bizonyítva, hogy az EU képes rugalmas megoldásokat alkalmazni, és tiszteletben tudja tartani az egyes tagállamok sajátos igényeit.
A csaknem ötszázmilliós lélekszámú Európai Unió olyan hatékonyabb demokratikus elszámoltathatóságot biztosító rendszer szerint működik majd, amelynek értelmében minden jogszabályt a nemzeti parlamentek előzetesen ellenőriznek, a jogszabályok elfogadásához pedig az Európai Unió Tanácsa - amelyet ugyan nemzeti parlamenteknek felelősséggel tartozó miniszterek alkotnak - és a közvetlenül a polgárok által európai szintű képviseletük céljából megválasztott Európai Parlament kettős jóváhagyása szükséges.
Az ellenőrzés ilyen szintje semmilyen más nemzetközi rendszerben nem létezik. Az ellenőrzés célja, hogy növelje az Európai Unió átláthatóságát és elszámoltathatóságát.
A lisszaboni szerződés lehetővé teszi az Európai Uniónak, hogy komolyabb erőfeszítéseket tegyen a világban vállalt feladatai teljesítésére. Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője (és örömömre szolgál, hogy a választás egy hölgyre esett, amint erre korábban felszólítottam) az újonnan létrehozott európai külügyi szolgálat támogatásával lehetővé teszi majd, hogy az unió egy hangon szólaljon meg a világ előtt. Cathy Ashton bárónőt mint az Európai Bizottság alelnökét az Európai Parlament január második hetében meghallgatja, hogy felmérje, alkalmas-e az új pozíció betöltésére. Meggyőződésem, hogy ez az új hang, amelyet egy erős európai külügyi szolgálat támogat, és amely a kormányközi diplomácia terén rendelkezésre álló európai szakértelmet és közösségi hatásköreinket egyesíti, ugrásszerűen megnöveli külpolitikánk hatékonyságát. A világ országaiba irányuló uniós válságkezelő küldetések számának növekedésével az Európai Parlament feladatának megfelelően Ashton bárónő közreműködésével biztosítja ezek átláthatóságát és elszámoltathatóságát.
Az európai külső fellépés szorosan kapcsolódik az energiaellátás és a biztonság kérdéséhez. A lisszaboni szerződés egy teljes új fejezetet szán az energiapolitikának, beleértve az oly sok európai által aggodalommal követett energiaellátás terén gyakorolt szolidaritást is. Az Európai Unió politikáinak céljai tökéletesen világosak: a belső energiapiac előmozdítása, az energiahálózatok összekapcsolásának ösztönzése és az ellátás garantálása. A szerződés megteremti az olyannyira szükséges közös uniós energiapolitika - amelyet "Európai Energiaközösségnek" neveznék - alapját.
Tavaly januárban tanúi lehettünk az orosz-ukrán gázvita kirobbanásának, amely számos közép- és kelet-európai országot (különösen Bulgáriát és Szlovákiát) a tél közepén két hétre megfosztott gázellátásától. Láttuk, hogy mit eredményezhet a megfelelő uniós politika hiánya. Az eset bizonyos tekintetben egy hasonló, 2006 januárjában megtörtént esemény ismétlődése volt. Ezért a szerződés energiapolitikát érintő rendelkezései jelentősek, szükségesek, és nagy hangsúlyt fektetek rájuk: lehetséges, hogy az európaiak nem látják át a geopolitika valamennyi apró részletét; azt azonban megértik, amikor lakásaikban, kórházaikban, iskoláikban nincsen fűtés.
A lisszaboni szerződés nem önmagában vett cél, és nem is tökéletes: egy olyan, hatékonyabbá tett szabályrendszer ez, amely az uniós politikák fejlesztését szolgálja. Húsz évvel a Közép- és Kelet-Európában lezajlott demokratikus változások után és az Európai Parlament első, a kontinens e részéből származó elnökeként büszke vagyok arra, hogy immár egy sor olyan, demokratikus és hatékony szabállyal rendelkezünk, amelyek képesek választ adni ötszázmillió, 27 (nemsokára valószínűleg 28) tagországban élő polgár problémáira.