fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Többet szennyezünk 16 hajóval, mint egymilliárd kocsival
2009. december 1., 12:27
Önmagában is szép teljesítmény, hogy 16 óriás tankhajó annyit képes szennyezni, mint a világ 900 milliós autóparkja. Az még szebb, hogy a hajók kétharmada Panamában van bejegyezve, így semmi szennyezéscsökkentő előírás nem vonatkozik rájuk.

A világ tizenhat legnagyobb teherhajója annyi, májpanaszokat okozó ként bocsátanak ki, mint a Föld 900 millió darabosra becsült autó- és kamionparkja összesen. Többezer haláleset múlik azon, hogy mennyire és hogyan szennyeznek a teherszállító hajók, melyek áruk tonna-tízezreivel látják el a nyugatot a karácsonyi ajándékoktól kezdve a számítógépekig - közölte Fred Pearce, a New Scientist tudományos folyóirat szakértője, a Confessions Of An Eco Sinner (nyersfordításban Egy ökobűnös vallomásai) című kötet szerzője.

A hajók kéményén kiömlő sűrű, fekete füstre mindenki felfigyelhet, aki kompon utazik, vagy megfordult egy kikötőben. A szennyezés egyre fokozódik, amint a világkereskedelem kiszolgálására egyre nagyobb kapacitású teherhajókat építenek. Ezek a hajók motorja akkora, hogy önmagában egy kisebb vízijárművel ér fel, és annyi üzemanyagot képes elhasználni, mint egy villanyerőmű.

Víziúton szabad kátránnyal szennyezni

Ám az autókkal, kamionokkal és erőművekkel szemben a teherhajók motorjai képesek a legolcsóbb, és emiatt a legmocskosabb, kénben leginkább gazdag fűtőolajat felhasználni: gyakorlatilag azt a vastag kátránymaradékot, ami a finomítókban a kerozin, a benzin és más könnyebb származékok leválasztása után marad. Ezt az üzemanyagot szárazföldön sehol sem szabad használni. Magas kéntartalma miatt valószínűleg több ezer ember halált okozó májbetegségeiért felelős csak Nagy-Britanniában - írja a Daily Mail brit napilap. Az ún. "szénkamra üzemanyag" füstje ezen kívül légzési és szívpanaszokat okozhat, ezen felül rákkeltő.

A Delaware Egyetem hajószennyezés-szakértője, James Corbett számításai szerint a füst körülbelül 64 ezer ember haláláért felelős világszerte. Előrejelzései szerint ez a szám 87 ezerre fog emelkedni 2012-re. Jelenleg 100 ezer darabosra becsülik a tengerjáró teherhajók számát, de a flotta folyamatosan bővül, ahogyan az ázsiai ipartelepekről az európai és észak-amerikai fogyasztókhoz szállítják az árukat.

A gazdasági válság nemigen zavarta meg a forgalmat: idén karácsonykor a legtöbb, ajándékba vásárolt holmi a Távol-Keletről érkezik olyan szuper-teherhajókkal, mint például az Emma Maersk és hét kollégája, az Evelyn, az Eugen, az Estelle, az Ebba, az Eleonora, az Elly és az Edith Maersk. Mindenik körülbelül 397,7 méter hosszú és 14 ezer megrakott konténert szállít, rendszerint Kínából Európába. A nyolc hajóból álló flotta vezeti a világ legnagyobb méretű teherhajóinak toplistáját. Működtetőjük, a dániai központú Maersk Line jelenleg a legnagyobb konténerszállító vállalat.

Panamáznak

A fő gond az, hogy az ENSZ Londonban, a Temze partján a parlamenttel szemközt székelő hajózási szervezete (IMO) mindeddig megengedte, hogy a hajók ilyen szennyező üzemanyagot használjanak. Az IMO szabályai szerint az úszó járművek üzemanyaga 4,5 százalékban tartalmazhat ként, ami pontosan 4500-szor nagyobb mennyiség, mint amennyi az Európai Unióban forgalmazható benzinben és gázolajban lehet. A legnagyobb teherhajók 5000 tonna ként bocsátanak ki évente, ami 50 millió szokványos autó szennyezésének felel meg (a kocsik átlagos kénkibocsátása 100 gramm tizenkét hónap alatt). A hajók szén-dioxid-kibocsátása is óriási.

A változtatás nem lenne nehéz. Az IMO azonban tizenkét évet biztosított az érdekelt feleknek a hajózási útvonalak kénszennyezésének jelentős csökkentésére. A kivétel a La Manche-csatorna és az Északi-tenger, ahol már 2012-re vissza kell fogni a kibocsátást.

Az IMO legutóbbi, júliusi ülésén leszavazták a Brit Hajózási Kamara arra vonatkozó javaslatát, hogy a hajózási társaságok is vásárolják meg szén-dioxid-kvótáikat (a kvótakerwskedelem szennyezéscsökkentésre motiváná a cégeket). Az érintettek meglepő módon a szegénységre hivatkoztak: a világ hajóflottájának kétharmada Panamában van bejegyezve (eredendően azért, hogy ki lehessen használni a lazább biztonsági és a tengerészek fizetéséről szóló előírásokat). Az IMO-ban azzal szavazták le a zöldítésre vonatkozó javaslatot, hogy a fejlődő országokban bejegyzett hajókra nem kell kötelezővé tenni a szén-dioxid-kvóták megvásárlását.

A kénszegény üzemanyag használata amúgy csak az első lépés lenne a teherhajózás tisztábbá tételében. Hatékonyabb motorok beépítésével mintegy 30 százalékkal lehetne csökkenteni a kibocsátást. További megoldás a hajózó sebesség csökkentése, és arra is van már példa, hogy egy teherhajó üzemeltetői sárkányrepülőre emlékeztető, hi-tech vitorla felszerelésével csökkentik az áruszállító üzemanyag-fogyasztását.

(ozonenetwork.hu)