fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Akár négyszeresére is nőhet a biomassza-felhasználás
2009. december 2., 15:52
Duplájára, de akár négyszeresére is növelhető 2020-ig a biomasszából Magyarországon előállított energia mennyisége - mondta Simon Tamás, az Energia Központ Nonprofit Kft. szakértője szerdán, Budapesten.

Simon Tamás, a 4biomass nemzetközi konferencia keretében tartott sajtóbeszélgetésen hangsúlyozta: Magyarországon szinte csak erdőgazdálkodási alapanyagokból állítanak elő biomasszát, az élelmiszer-feldolgozás, az állattartás, és a lágyszárú növények területe továbbra is kihasználatlan e szempontból. A biomassza felhasználásának elterjedési ütemét bizonytalansági tényezők is nehezítik, mint például a jogi szabályozás, illetve a technikai fejlődés kiszámíthatatlansága - mondta a szakember.

Simon szerint nincs kész recept a megújuló energiaforrások gyors elterjesztésére, hiszen ezek az erőforrások a jelenlegi földgázárak mellett gazdaságilag irracionális választásnak tűnnek. A biomassza-felhasználás arányának növelése ugyanakkor egyebek mellett környezeti és társadalmi szempontból, valamint az ország magas, 62 százalékos energiaimport kiszolgáltatása miatt is fontos lenne - mutatott rá az Energia Központ projektgazdája.

Kiemelte: a biomassza jelentős szerepet játszhat Magyarország azon Európai Unió felé tett vállalásában is, amely szerint 2020-ig 13 százalékra kell emelni a megújuló energiaforrások arányát. Magyarország bruttó primer energiafelhasználása 2007-ben 1125 petajoule volt, ebből a megújulók 59,4 petajoule-lal vették ki a részüket, a biomassza részaránya pedig 89 százalékos volt a zöldenergiából. A megújuló erőforrások aránya így csupán 4,8 százalékos volt 2007-ben a végső energiafelhasználásban - emlékeztetett Simon Tamás.

Az Energia Központ szervezésében december 1-én és 2-án megrendezett 4biomass konferencián nyolc kelet-közép-európai ország környezetvédelmi, illetve energetikai képviselői vesznek részt.

(MNO)