fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Fogyatékosok Világnapja - a Fidesz közleménye
2009. december 3., 11:06

Ma, a Fogyatékosok Világnapján a Fidesz Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja értetlenül áll az előtt, hogy a 2010. évi költségvetést megszavazó szocialista-szabaddemokrata képviselőcsoport egyetlen a fogyatékkal élő embereket érintő módosító indítványunkat sem fogadta el.

Sajnálattal vettük tudomásul, hogy a szocialista kormány a megváltozott munkaképességű, és fogyatékkal élő emberektől, valamint foglalkoztatóiktól ismét támogatást vett el, hiszen a szociális intézményi foglalkoztatóktól, a költségkompenzációs és a rehabilitációs célú munkahelyteremtő támogatásból összesen 8,6 milliárd forintot vontak el.

A fogyatékkal élő személyeket nemcsak a foglalkoztatás területén érte veszteség, hanem az őket ápoló-gondozó bentlakásos intézmények és nappali ellátásokat biztosító szolgáltatók normatíváit is 2005 óta folyamatosan csökkentik, amely reálértéken az elmúlt öt évben 30 százalékos értékvesztést jelentett.

Mindezeken felül, a fogyatékkal élők érdekeit képviselő szervezetek költségvetési támogatását is jelentősen megkurtították, súlyosan veszélyeztetve ezzel működési képességeiket.

A szocialista kormány ismét bebizonyította, hogy a válságra hivatkozva a legrászorultabb, és legkiszolgáltatottabb embereket sem kíméli és a hiánycél érdekében még kilátástalanabb helyzetbe hozza őket.

Soltész Miklós - Kereszténydemokrata Néppárt
Hirt Ferenc - Fidesz Magyar Polgári Szövetség