A tárgyalóasztalon heverő fő kérdések a következők:

- A szén-dioxid-kibocsátás megfékezése

A klímatudósok szerint 2015-2020-re a világ összes kibocsátásának tetőznie kell, 2050-re viszont már meg kellene felezni a kibocsátást. A kiotói jegyzőkönyv értelmében 2012-re a fejlődő országoknak átlagosan 5,1 százalékkal kellene csökkenteniük a szén-dioxid-kibocsátásukat az 1990-es szinthez képest. A fejlődő országok, köztük a feltörekvő óriási gazdaságok számára - mint Kína, India, Brazília - Kiotó nem írt elő kötelezettséget.

A szén-dioxid-kibocsátás csökkentése óriási gazdasági költséggel jár, és az ártényező jelentőségét fokozta az idei pénzügyi világválság.

A klíma már érzékelhető felmelegedését elsősorban a mai gazdag országok okozták, és nekik van több lehetőségük is a következmények enyhítésére. Viszont a holnapi klímakatasztrófák első sorban a szegény országokat fogják sújtani, de ma már ezek az államok bocsátják ki a világ összes üvegházhatású gázának a felét.

Nagy kérdés, hogy a koppenhágai konferencia elfogadja-e célnak a szén-dioxid-kibocsátás 2050-re való megfelezését, amelyet a G8 csoport kitűzött, de Kína ellenez.

Az is kérdés, hogy Koppenhága meghatározza-e azt az évszámot, amire tetőznie kell a világ CO2-kibocsátásának, és amely után már el kell kezdődnie a csökkenésnek.

- A pénz:

A cél olyan alap létrehozása, amelyből segítik a fejlődő országokat kis karbonigényű gazdaság kiépítésében és a klímaváltozás káros hatásainak mérséklésében.

A szegény országok azt követelik, hogy a gazdagok a GDP-jük 1 százalékát ajánlják fel, ez mintegy 400 milliárd dollár (270 milliárd euró) évente. Az Európai Unió 100 milliárd euróra (150 milliárd dollár) becsüli a fejlődők megsegítéséhez szükséges éves összeget.

Heves vita van abban is, hogy mely intézmény ossza el a fejlődőknek szánt pénzeket.

- Jogi kérdések

A fejlődők azt akarják, hogy az 1997-ben megkötött kiotói jegyzőkönyvet hosszabbítsák meg 2012 utánra is.

Az Egyesült Államok aláírta ugyan Kiotót, de ne ratifikálta, és nem teljesítette, mert az csak a gazdag országokra ír elő kötelezettséget. Washington nem akar nemzetközi jogilag bevasalható szerződést, hanem csak nemzeti kötelezettségvállalásokat, amelyek teljesítéséről minden állam beszámolna.

- Az erdőirtás:

A nagy őserdőkkel rendelkező trópusi országok olyan megállapodást akarnak, amely anyagilag jutalmazná őket, ha nem irtanák az erdőiket (mivel az őserdők jelentős széndioxidot kötnek meg). Az erdők nem irtása azonban nehezen ellenőrizhető, és fennáll a csalás lehetősége.