A St. Catherine-templom egyik sarkát nyilvános vizeldévé alakították, így bárki oldalba tisztelheti a megszentelt épületet. Vizelik is szorgalmasan vendéglősök, melósok, turisták, flamandok és vallonok, magától értetődő természetességgel. A vizelde környéki falrészen - talán a töméntelen savtól - már megzöldült az épület, és lassan kúszik felfelé a gyanús folt a szent épület testén. Később kiderül, hogy akárcsak a régi brüsszeli templomok kétharmada, ez is üresen áll. A városban élők már nemigen ünneplik a vasárnapot. Idejöttek a bevándorlók, megérkezett az európai adminisztráció, a belga fővárosban pedig szép lassan bezárták a templomokat (üdítő kivétel a helyi Magyar Ház, ahol a misére be sem férnek a zömében fiatal magyar katolikusok). De ami a brüsszeliek kereszténységét illeti, minden elvégeztetett, nincs tovább. A St. Catherine téren az adventi vásárban sétálok, sehol egy Jézus-ábrázolás, nincs karácsonyi hangulat, még egy felirat sem hirdeti, hogy századokon át együtt lélegzett ilyentájt Európa, várta egy emberként a kisded születését. Marad az egyébként pompás árukínálat, a nagyvonalú és biztos életvezetés, a hétköznapi kedvesség - de ennek az egésznek nincs arca, lehetnénk Coloradóban éppúgy, mint Tallinnban. Pedig nem kell ahhoz kereszténynek lenni, hogy elfogadjuk az adventet és a karácsonyt, elegendő, ha az ember jó európai, és tiszteli a hagyományt.

Mi, európaiak mást sem teszünk nagyjából negyven éve, mint oldalba vizeljük a saját múltunkat, jelenünket és jövőnket. És rendkívül vigyázunk rá, hogy másokat meg ne sértsünk. Nemhogy felbiztatjuk az idegeneket, de magunk is megszentségtelenítjük szent helyeinket, ahol őseink imádkoztak. Ahol apánk és anyánk örök hűséget fogadott egymásnak, és ahol megkereszteltek bennünket. Mi több, valósággal kéjelgünk az etnomazochizmusban: ha már abban a születési rendellenességben élünk, hogy fehérek és európaiak vagyunk, tárt karokkal fogadunk minden idegen gondolatot, eszmét, nyelvet és szokást. Ami pedig a sajátunk, azt olykor elrejtjük, szégyelljük, kivetjük magunkból, mert különben még az a csúfság is megeshet velünk, hogy nem látszunk modern európainak.

Az efféle vizelési ügyek persze kölcsönösség után kiáltanak: ha mi lépten-nyomon megalázzuk magunkat, joggal várhatnánk el hasonló gesztusokat másoktól a szent modernség nevében. De vajon Szaúd-Arábiában oldalba lehet vizelni egy mecsetet? Az ortodox zsidók is megteszik zsinagógáikkal? Vagy a kínaiak nekiállnak üríteni a Tienanmen téren? Persze hogy nem. Csak mi korcsosultunk el, a világ többi része köszöni, jól érzi magát. Európa ma jórészt az idősek és a magányosok kiváltsága. Pillanatnyi luxus, az ára pedig az, hogy a következő nemzedékek elől elszívjuk a maradék önbecsülést.

A modern nyugat-európai liberalizmus eredője a következő: két világháborúban a kontinens népei lemészárolták egymást, és 1945-ben semmi mást nem akartak, mint gondtalanul, gazdagodva élni. A volt gyarmattartó lelkiismeret-furdalásával és tagadhatatlan gazdasági ésszerűségből behívták a gyarmatlakókat és a vendégmunkásokat. Önmagában persze nem a bevándorlók eltérő pszichéje, vallása, ízlése mélyítette el a bajokat, hiszen ők csak annyit engedtek meg magunknak, amennyit a többség megengedett nekik. A liberális Európa azonban kezdettől fogva túlszerette őket, és hatalmas politikai-pénzügyi támogatással zúzta szét a britek, franciák, hollandok, németek közösségi és egyéni önbecsülését. Nem a bevándorlók, hanem a fél évszázados liberális hegemónia tette tönkre Európát.

Ezért élünk ma multikulturális társadalmakban, és emiatt mondjuk azt, hogy az idegen szebb, mint a honfitárs. A liberális eszme miatt hisszük, hogy a nemzeti hovatartozásnál értékesebb a nemzetközi megfelelés, az öntudatos európai polgárnál pedig a kilúgozott agyú fogyasztó.

Nagyjából és egészében ezért vizeljük ma oldalba a templomainkat.

Magyarországon még nem, de csak idő kérdése. Magyar Bálint iskolái csak úgy ontják magukból a templomra vizelőket. De azért bízzunk abban, hogy a jó európaiak végül felülkerekednek. Több önismeret, több Európa - ez lehet a recept a liberalizmus ellen.