fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Tisztújító kongresszust tart az Európai Néppárt
2009. december 8., 15:31
A német egység helyreállításával, valamint az európai integrációval kapcsolatos történelmi döntések helyszínén, a korábbi bonni parlament épületében tartja tisztújító kongresszusát az Európai Néppárt (EPP).

Az európai kereszténydemokrata és konzervatív pártokat tömörítő néppárt szerdán kezdődő kétnapos tanácskozásán a tagpártok képviseletében 13 uniós tagország állam-, illetve kormányfője vesz részt, továbbá 6 nem uniós tagállam miniszterelnöke, valamint számos pártvezető, köztük Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is.

A bonni kongresszuson a többi között olyan neves európai konzervatív vezetők lesznek jelen, mint - egyben házigazdaként is - Angela Merkel német kancellár, valamint Francois Fillon francia kormányfő, Jan Peter Balkenende holland és Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök, és az olasz kormány vezetője, Silvio Berlusconi. Továbbá az Európai Unió, illetve az Európai Parlament konzervatív vezetői is, köztük Herman Van Rompuy, az EU újdonsült elnöke, Jerzy Busek, az Európai Parlament vezetője, valamint José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke.

A kereken 1500 küldött a kongresszuson megválasztja az Európai Néppárt elnökségét, így az elnököt és a 10 alelnököt, valamint az EPP több más tisztségviselőjét is. Az MTI értesülése szerint a volt belga miniszterelnöknek, Wilfried Martensnek ezúttal sincs riválisa az elnöki tisztségre, mint ahogy biztosra vehető, hogy Orbán Viktort is újraválasztják az alelnökök egyikének.

A tisztújítás mellett a kongresszus középpontjában az emlékezés és az előretekintés áll. Az állam- és kormányfők, a pártvezetők emlékezni kívánnak a két évtizeddel ezelőtti eseményekre, a kelet- és közép-európai országokban lezajlott békés forradalmakra, a vasfüggöny lebontására és a berlini fal leomlására, ami megteremtette a német és az európai egyesülés feltételeit. Néppárti források szerint ebből a szempontból jelképes a helyszínválasztás, azaz a ma nemzetközi konferenciaközpontként működő, volt bonni Bundestag épülete.

Ami pedig az előretekintést illeti, a részvevők Európa, illetve az Európai Unió jövőjéről folytatnak vitát, különös tekintettel a Lisszaboni Szerződés életbe lépése utáni helyzetre, de még inkább a jelenlegi gazdasági, illetve pénzügyi válság leküzdésére. Ez utóbbi kapcsán várható egy külön dokumentum lefogadása, amely a kereszténydemokrata, illetve konzervatív pártok elképzeléseit, valamint célkitűzéseit tartalmazza a válságból való kilábalásra. Ennek középpontjában pedig kiszivárgott értesülések szerint annak hangsúlyozása áll, hogy a válság csakis a szociális piacgazdaság elvei alapján küzdhető le.

Az Európai Néppártot 1976 júliusában hozták létre tekintélyes európai kereszténydemokrata politikusok. Az EPP jelenleg 39 európai országból 74 kereszténydemokrata, illetve konzervatív pártot tömörít. Az Európai Tanácsban, azaz az állam- és kormányfők tanácsában a néppárt 13 tagállam vezetőjével van jelen, míg az újonnan választott, 754 fős Európai Parlamentben övé a legnagyobb frakció, mégpedig 265 fővel. Az EPP alapító tagja volt Wilfried Martens akkori belga kormányfő is, aki 1992 óta a néppárt elnöke.

A Fidesz mellett az Európai Néppárt tagpártja a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP), továbbá hivatalosan a Magyar Demokrata Fórum (MDF) is. Az MDF tagságát azonban az EPP választmánya idén szeptemberben az elnökség javaslatára felfüggesztette. A felfüggesztést azzal indokolták, hogy Bokros Lajos, az MDF megválasztott európai parlamenti képviselője nem a néppárti frakcióhoz csatlakozott.

(MTI)