Lehet, hogy az igazság malmai lassan őrölnek, és az is lehet, hogy mára rég feledésbe merült, hogy is volt az, amikor az elvtársak 2006-ban nagyon nem akarták "a választások nyugalmát megzavarni" a gazdaság valós adatainak közlésével. Tragikomikus, mennyire nem változott semmi négy év alatt. A kreatív könyvelés tárháza a mai napig változatos, így nem valószínű, hogy a Fővárosi Bíróság jogerős ítélete - amely megtiltja a további titkolózást - térdre kényszeríti az eddig is találékony illetékeseket. Mégis, nyugodtan mondhatjuk, hogy példaértékű döntés született, hiszen egy fokkal átláthatóbbá válik az állami pénzekkel való gazdálkodás. Az ítélethez vezető út ugyanakkor erősen elgondolkodtató: egy bírósági ítélettel kellett kikényszeríteni egy "független" magyar állami intézménytől, hogy hozza nyilvánosságra az Európai Unió felé elküldött, a magyar államháztartás hiányára és adósságára vonatkozó tényeket.

A döntés nyomán kiesett a pakliból egy jolly joker, amely éveken keresztül lehetőséget kínált - egy időre - a gazdaság valódi állapotának elrejtésére. Mi is volt e trükk lényege? Leegyszerűsítve: elküldünk Brüsszel felé egy hiány- és adósságcsökkentő elemekkel megtűzdelt jelentést - amelyet a rossz gazdálkodásunk miatt évek óta rendszeresen konvergenciaprogram fedőnévvel kötelező gyakorlatként kell írnunk az uniónak -, majd várjuk, hogy a trükköket felfedezik-e. Vesztenivalónk nincs: ha le is lepleződünk minden pénzügyi kanyarnál, csak a végleges, jóváhagyott jelentést kell nyilvánosságra hoznunk. Ha pedig a manőverek közül néhányat vagy netalán az összeset sikerül elfogadtatni, nyert ügyünk van. (Értsd: egyszerre sikerült megtévesztenünk az uniós hatóságokat és a magyar lakosságot az ország valós állapotát illetően.) Erről a gyakorlatról mondta ki most a bíróság, hogy elfogadhatatlan. A kimutatásokkal és az adatszolgáltatással járó felelősséget ezentúl mindenkinek, így a statisztikai hivatalnak is vállalnia kell, a brüsszeli illetékesek pedig már nem lehetnek néma cinkosok az igazság eltussolásában. A bírósági ítéletnek azonban van ennél egy másik fontos üzenete is.

A per és az adatok titkosságát bizonygató hatóságok mögött ugyanis megint felsejlik a trükközés szándéka. A változatlan szándék. A százmilliárdos manőverek (áfavisszatartás, autópálya-elszámolások), a visszautasított kreatív könyvelések (a hiányszámítási módszerek kudarca, a 13. havi bérek elszámolása, a kifizetetlen uniós támogatások kifizetettként elkönyvelése) ellenére még mindig ott volt az akarat a megtévesztésre. Nem bizonyult elegendőnek az uniós figyelmeztetés, de még az elsőfokú bírósági verdikt sem jelentett visszatartó erőt. És ez az a mai napig meghatározó politikai akarat, amely viszszaköszönt az Állami Számvevőszék elnökének kinevezése körüli hercehurca kapcsán is. Az utolsó percig húzták-halasztották, mert igazából nem szerették volna, hogy legyen elnöke a visszaéléseket dokumentáló szervezetnek. Még mindig ők akarják őrizni az őrzőket.