fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Bod Péter Ákos: Sporttá vált a kiadások alultervezése
2009. december 10., 08:14
Bod Péter Ákos közgazdász az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a 2010-es költségvetés nem elég az ország jelenlegi helyzetének javítására, mivel nem tartalmazza a szükséges reformokat, emellett sok benne a kockázat. Az egyetemi tanár szerint a külkereskedelmi mérleg-többlet csupán mutatja, hogy az export Magyarországon nem zuhant vissza annyira, mint az import.

A költségvetést ellenző közgazdászok kritikája késztette indulatos állásfoglalásra Oszkó Pétert - közölte az InfoRádió Aréna című műsorában Bod Péter Ákos, aki 28 társával együtt másfél hete aláírta azt a felhívást, amelyben a 2010-es büdzsé elutasítására kérték a parlamentet. A bírálatról a pénzügyminiszter múlt csütörtökön azt mondta az InfoRádiónak, hogy az badarság. A Corvinus Egyetem tanára szerint Oszkó Péter gyorsan asszimilálódott a politikai stílushoz, mert ha tiszta szakmai lelkiismerettel úgy érzi, hogy a számok és a költségvetés tartalma rendben van, akkor csak azt kellett volna mondani, hogy nem ért egyet a kritikával.

A közgazdász emlékeztetett: a felhívásban azt fogalmazták meg, hogy a jövő évi költségvetés nem elég a jelenlegi helyzetre. A büdzsé nem tartalmazza a szükséges reformokat, sok benne a kockázat és bizonytalanságok vannak az alátámasztottságát tekintve, mivel túltervezettek bizonyos bevételek és alultervezezettek kiadások - fejtette ki Bod Péter Ákos, aki szerint ez utóbbi az elmúlt években gyakran előfordult, és egyfajta sporttá vált.

Az állami költségvetést senki sem auditálja, ha azt mondják valamire, hogy annyi, az cáfolhatatlan, amíg nem válik tényszámmá, mivel a PM ül az adatokon - emelte ki az egyetemi tanár. A közgazdász hangsúlyozta azt is, hogy a MNB elemzésében az uniós szabvány szerinti előrejelzés 4,3 százalékos hiányt mutat, míg a kormány 3,8 százalékkal számol.

A külkereskedelmi mérleg-többlet csupán mutatja, hogy az export Magyarországon nem zuhant vissza annyira, mint az import - vélekedett Bod Péter Ákos a 464 millió eurós külkereskedelmi mérleg-többletre vonatkozó adatot értékelve.

A Corvinus Egyetem tanára kifejtette: gyenge a beruházási aktivitás és a lakossági fogyasztás, az állam és a cégek visszafogták a kiadásokat, így zuhant az import, és a többlet abból adódik, hogy nagyobbat zuhant, mint az export. Ez megerősíti, hogy mély a magyar visszaesés - tette hozzá.

A harmadik negyedévre vonatkozó 7,1 százalékos GDP-csökkenésről a közgazdász azt mondta, hogy az európai átlagos visszaesésnél jóval nagyobb arányban zsugorodik a magyar gazdaság.

(inforadiohu)