A hölgy mozgatórugóiba nem mennénk bele, nyilván megvoltak az indítékai és megvannak a számlái is. A magyar szociáldemokrata mozgalom nincs meg. Tudják, az, amelyik a szolidaritást, esélyegyenlőséget hirdeti... Amelyiknek május elseje nem virsliről, s pláne nem a virsli lenyúlásáról szól.

A kérdés! A nyugati szocdemek mit akartak, mivé váltak. Az elején írtuk, olyan szatellitpártokat a volt Varsói Szerződés országaiban, amelyek nem kötődnek a múlthoz. Pontosabban: de. Azonban ez a múlt az 1945 előtti múlt. Ehhez életkori okok miatt nehéz volt kádert találni. Így kénytelenek voltak az MSZMP-tagkönyvet elrejtők közül válogatni. Higgyék el, nem eldobták, csak elrejtették. Akkor még nem volt biztos, merre fordul a világ, megélni, élni és élősködi pedig bármely hatalom alatt kell! És rajtuk kívül csak néhány kalandor közül lehetett toborozni.

Nem jött össze. A pénz is, ők is eltűntek.

A Szocialista Internacionálé ekkor meghozta sokadik történelmi kompromisszumát a baloldalisággal. Megalkudtak az utódpártokkal. Talán csak véletlen, hogy ezt épp a német szocdemek szorgalmazták. Az a párt, amelyikben a vezetőknek a tagkönyv mellé az elmúlt negyven évben dukált egy Stasi-ügynök is. Az azóta felnőtt nemzedék kedvéért: a Stasi a szocialista Németország állambiztonsága volt. Jobbak voltak a KGB-nél. Medgyessynél meg pláne. Így vagy úgy, az MSZDP ajánlására az MSZP lett a szocintern meghatározó pártja. Gyurcsány is szónokolt ott büszke alelnökként. Ha egy féreg beleeszi magát egy gyümölcsbe, annak annyi. Ki lehet dobni, ki lehet metszeni is a rothadt részt. Nyugat-Európa szociáldemokratái megették.

Érdemes ezt a történetet tovább folytatni?

Nézzünk friss tényeket. A szocintern, pontosabban az Európai Szocialisták Pártja - mert az uniós pénzek kiszervezésének bizony a pártforma a legkényelmesebb módja - tagjai közé fogadta Robert Fico pártját. Ficóék ellen tiltakozott az MSZP, Gurmai Zita súlyos és bájos határozottsága azonban semmit sem ért a pénzügyi globalizmusba fordult internacionalizmus oltárán. Feláldozták, no. Amúgy, gyaníthatóan megérte mindenkinek.

Mert ez az egyedüli szempont. Az MSZP nemzetközi elv- és egyéb társait eddig arra használta, hogy amikor hatalomnál van, fedezze a hazai balhét, amikor meg ellenzékben, fúrja a kormányt. Például Joaquín Almunia uniós gazdasági biztos - a spanyol szocialisták üdvöskéje - büszkén félrenézett, amikor a magyar szoci kormány által prezentált gazdasági adatokat megmutatták neki. Almunia úr, ha úgy adódik, elvtárs, persze nem naiv, még a magyar szocik érdekei is hidegen hagyják. Azért nézett félre, mert innentől az MSZP kormánya megfogható. Zsarolható. S ekkor jött az IMF. S megszabta feltételeit.

Lopás, csalás, hazugság. Muszáj ezt? Másképp nem megy?

Mert a tolvajlásra, az aljas simlire és a tények elferdítésére nincs válasz? Illetve egyetlenegy, amit igyekeztek elhitetni mindenkivel: a másik se jobb, legfeljebb maga felé hajlik a keze.

Tolvaj, MSZP-s logika ez.

Lehet tisztességes és becsületes magyar külpolitikát csinálni. Olyat, amelyik szem előtt tartja a nemzet érdekeit. Igen, ezért az ország érdekeit - és nem párt lobbistáinak hasznát - érvényesítő, ésszerű egyezséget, kompromisszumot kell kötni mindenkivel. Pozsonnyal, Bukaresttel, Moszkvával és Pekinggel is. Ki kell mondani Washingtonban és Brüsszelben is, nekik is és hazafelé is: mi magyar érdeket képviselünk.

A hazugság nem alternatíva. Nem politika. Gyengeség és mocsok. Külföldön és itthon egyaránt.