fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Orbán: A hazugság a demokráciában mindig lelepleződik
2009. december 15., 08:16
A Fidesz olyan kormányzásra készül, amely hazudozás nélkül szerzi vissza a bizalmat, mert a hazugság a demokráciában és a piacgazdaságban mindig lelepleződik - mondta az InfoRádiónak adott exkluzív interjúban Orbán Viktor. A Fidesz elnöke szerint nem bízhatunk abban, hogy az Európai Unió a hazug kormány körmére csap, ha valamit rosszul csinál; a magyarok dolga, hogy feltárják az igazságot és kikényszerítsék az egyenes beszéd törvényét.

- Sorra dőlnek ki a szekrényből a csontvázak. Ön szerint mikor lehet ennek vége? Ki lehet egyáltalán üríteni a szekrényeket?

- Természetesen, és mi erre is készülünk: vizsgálatokkal föltárjuk a korrupciós ügyeket, és azoknak a végére fogunk járni. Nem kényelmes és az ország számára sem föltétlenül előnyös, hogy az erőink tekintélyes részét a korrupció fölszámolására kell majd fordítani, de ha már engedtük, hogy az így elharapózzon, sőt, a szocialisták a kormányzati politika rangjára emeljék, akkor legalább a fölszámolásában tüntessük ki magunkat. Én magam részéről eltökélt vagyok abban, hogy a választások utáni első időszakban, amelyre leginkább a tűzoltás lesz a jellemző, ennek részeként a nagy korrupciós ügyeket is mind föltárjuk, és az eljárásokat is meg kell indítani.

- Hogyan kezd ehhez hozzá, és egyáltalán: hogyan lehet ezeket az ügyeket feltárni? A sor végeláthatatlannak tűnik...

- Egy sor ügy már folyamatban van, tehát nem kell a dolgot a nulláról kezdenünk. Már vannak őrizetbe vételek, amelyek ugyan dicséretesek, de a számuk még kevés, és nem látom, hogy a kormánytagokat is elérte volna, pedig annak is itt volna az ideje. Tehát azt gondolom, hogy a folyamatban lévő ügyeket szépen, kellő tempóban ki kell vizsgálni. Mi minden erőt meg fogunk adni a rendőrségnek is, az ügyészségnek is, ami a vizsgálathoz szükséges, tehát ennek pénzügyi vagy személyi korlátja nem lesz.

- Adott esetben politikusok is a bíróság elé állhatnak?

- A felelősség kérdése nem függhet össze azzal, hogy milyen magas posztot tölt be valaki. Ha egy munkásembert, egy közalkalmazottat vagy egy tanárt előállítanak azért, mert bűncselekményt követett el, akkor a politikusok sem húzhatják ki magukat csak azért, mert magas tisztet viselnek. A felelősség a politikusok esetében is érvényes kell, hogy legyen. Éppen azért jutott Magyarország oda, ahol most vagyunk, mert azt gondolták a szocialista-szabaddemokrata politikusok, hogy ők a törvény fölött állnak és bármit megtehetnek. Ha nem gondolták volna ezt, ma nem lennének ilyen bajban.

- A szocialisták állandóan azt mondogatják, hogy a korrupció ellen úgy is lehetne tenni, ha rendeznék a párt- és kampányfinanszírozás kérdését. A Fidesz mindig elzárkózik ennek a jogszabálycsomagnak a megszavazásától. Miért?

- Mi készen állunk arra, hogy ezt a kérdést rendezzük. A szocialisták azonban kampányszabályozás címszó alatt állandóan olyan javaslatokat nyújtanak be, amellyel suttyomban föl akarják emelni a pártoknak járó támogatást. Például a mostani egymilliós jelöltenkénti keretet ötmillióra.

- De egymillióból nem lehet kampányolni, vagy igen?

- Hogy ne lehetne! Ezért javasolja a Fidesz, hogy egyrészt tartsuk meg a mostani pénzügyi korlátokat, és állítsunk föl továbbiakat is. Azt gondolom, hogy a kampány eszközeit kell törvényi módon korlátozni, és akkor kevesebb pénzből is lehet kampányolni. Nem szabad engedni, hogy a pártok pénzügyi versenybe kergessék egymást. Ez ellen törvény kell. Az nem megoldás, hogy fölemeljük a pártoknak adott pénzt, amikor egyébként emberek tízezrei veszítik el az állásukat, vagy nem tudják fűteni a lakásukat. A szocialisták elveszítették a realitásérzéküket, nem érzékelik, milyen nagy bajban vannak az emberek Magyarországon, és olyan javaslatokat tesznek, amelytől lehet, hogy az ő arcukról nem ég le a bőr, de a miénkről igen.

- A realitásérzék elvesztéséről beszélt. A külföldi befektetők bizalmát mikor tudjuk visszaszerezni?

- A szavahihetőség a legfontosabb. Megértem, sőt, még el is fogadom, hogy jó szándék vezeti a szocialistákat, amikor hazudoznak, például, amikor a költségvetésben megpróbálnak kedvezőbb képet festeni a gazdaságról, mint amilyen az a valóságban, mert azt gondolják, hogy ha sikerül elhitetni a valóságosnál kedvezőbb számokat a befektetőkkel, akkor majd hamarabb visszatér a bizalom. De a hazugságok a demokráciában, a nyílt gazdaság időszakában mindig lelepleződnek.

- De az Európai Unió árgus szemmel figyel minket és ellenőriz, ha pedig rosszul csinálunk valamit, akkor talán a körmünkre csap, nem?

- Sajnos ebben nem bízhatunk. Emlékezzen rá, hogy mi történt 2006-ban: a költségvetési számokat meghamisították a szocialisták, és találtak hozzá bűntársat az Európai Unióban - az akkori pénzügyi biztos szépen visszamondta nekünk Magyarországra azokat a hamis számokat, amelyeket eljuttattak nekik. Persze tudnunk kell, hogy az akkori pénzügyi biztos korábban a spanyol szocialista párt elnöke volt, tehát némi okkal gyanítunk összekacsintást. De a tény attól még tény marad. Nem mondom, hogy az Európai Uniót is bepalizták, de valahogyan belevonták a hazugságba a szocialisták. Vagy nézze most az IMF-et! Az IMF-esek ártatlan arccal ismételgetik a magyar kormány által papírra vetett költségvetési hiányszámot, ami kevesebb, mint négy százalék. Holott mindenki tudja, hogy a hiány legalább ennek a duplája, de minimum hét, hét és fél százalék. Tehát ideje fölébrednünk, és nem szabad abban hinni, hogy valakik az igazság feltárását, az egyenes beszéd törvényét majd ki fogják kényszeríteni Magyarországon helyettünk. Ez a magyarok ügye, ezt nekünk kell elvégezni.

- De ha Magyarországon meg is változik a politikai helyzet, a globális környezet meg azok a személyek, akiket említett, nem fognak változni, és adott esetben a hozzáállásuk sem.

- Ez igaz, de mi olyan kormányzásra készülünk, amely úgy akarja visszaszerezni a bizalmat, hogy nem hazudozik, nem a kelleténél vagy a valóságosnál pozitívabb képet fest Magyarország helyzetéről. Hanem őszinte, feltárja a pontos tényeket, és egy tartható, reális programot tár a nyilvánosság elé, amelyet aztán kellő szimpátia és támogatás övezhet az üzleti világban csakúgy, mint a nemzetközi politikában.

- A távol-keleti országok erőteljesen patrióta gazdaságpolitikát folytatnak, Magyarország viszont az Európai Unió tagjaként bizonyos keretek közé van szorítva. Mennyire tudunk kiválasztani néhány olyan ágazatot, ami esetleg felpörgetheti az országot és a gazdaságot?

- Magyarországnak tiszteletben kell tartania azokat a belső piaci szabályokat, amelyeket az Európai Unió alkotott. Ezek azonban nem kötik meg a kezünket. Megvannak például az eszközök arra, hogyan kell a magyar mezőgazdaságot fejleszteni, mert az majd húzóágazat lesz a kormányzásunk idején. Annak is megvan az eszközrendszere, hogyan kell a turizmust célzottan fejleszteni, ami szintén húzóágazat lesz a jövőben. Célzott gazdaságfejlesztési programok az európai uniós szabályok tiszteletben tartása mellett is lehetségesek.

- A visegrádi, illetve a közép-európai együttműködés mennyire kaphat új lendületet a jövőben?

- Úgy érzem, hogy ezé az együttműködésé a jövő, mert vannak olyan ügyek, amelyek ezt " ki fogják kényszeríteni" a közép-európai állami vezetőktől. Állandó együttműködési fórumot azonban nem javaslok, ezzel óvatosabb lennék...

- A visegrádi négyek fóruma nem elég?

- De, pontosan elég. nem javasolnék mellé másikat, de bizonyos témákban közép-európai munkacsoportokat állítanék fel. Ilyen például az energiabiztonság kérdése; ilyen a következő hét évre szóló európai uniós költségvetésben képviselendő közép-európai álláspont, különös tekintettel a mezőgazdasági támogatások rendszerére, amelyet meg kell védenünk. Ugyanis sokan meg akarják változtatni, és az Magyarországnak, Lengyelországnak és talán a többi közép-európai országnak is előnytelen lenne. És van még jó néhány téma, például a klímaváltozás elleni küzdelem pénzügyi terhe, amelyet meg kell osztani valahogy Európán belül, és itt is találkoznak egymással a közép-európai nemzetek érdekei.

(inforadio.hu)