A baj valóban nagy, a tudósok nem hiába kongatják évtizedek óta a vészharangot. Ép eszű ember számára nyilvánvaló, hogy közeleg a bűnhődés ideje a természet féktelen kifosztásáért és legfeljebb csak ideig-óráig tartható fenn a nyersolajkincs elfüstölésén alapuló globális fogyasztói őrület. Például, hogy már a tojást és a sírkövet is Kínából fuvarozzák Európába.

Csakhogy elgondolkodtató: honnan ez a hirtelen jött elszántság? Néhány éve még a Bush-adminisztráció az olajlobbi által gründolt nevesincs texasi kutatóintézetek jelentéseivel forrázta a nemzetközi közvéleményt, amelyek szemrebbenés nélkül állították, hogy nem is létezik általános felmelegedés, s ha mégis, akkor azért a legkevésbé sem a fejlett világ a felelős, de ha csekély fokban mégis az lenne, a következmények akkor is elhanyagolhatók lesznek.

Ma pedig egymást érik az apokaliptikus jóslatok a világ vezetőinek szájából, s az egyszeri tévénéző annyit fog fel Koppenhágából, hogy hosszabb könyv elolvasásába már nem érdemes belevágni. Mutatják a korábban csupaszon soha nem látható grönlandi sziklákat, a harmadára apadt Csád-tó egykori partja mentén élők felfoghatatlan nyomorát, vagy az örökre köddé vált gleccsereket. Országok és állatfajták nevét halljuk, amelyek hamarosan eltűnnek a Föld színéről. Szinte teljes a tudományos konszenzus Magyarország sorsáról is: szélsőséges időjárás, hirtelen jött árvizek, rövid tél és rendszeres aszályok, a termőföld kiszáradása vár ránk.

A kérdés tehát nem az, hogy veszedelmes idők jönnek-e, hanem sokkal inkább az, hogy mi csalta elő a megveszekedett neoliberálisokból és kérlelhetetlen technokratákból a zöld aktivistát? A válasz egyszerűbb, mint gondolnánk: a pénz. Addig ugyanis hiába papolt az értelmiség és a tudomány az éghajlatváltozásról, amíg a legutóbbi klímacsúcson néhány zsák dollárral nem olajozták meg a klímavédelem gépezetét. Lett szén-dioxid-kvóta, amelyet a vállalásaikat túlteljesítő gyárak és országok eladhatnak azoknak, amelyek többet szennyeznek az ígértnél. Eddig még nem is lenne olyan nagy gond, ha a nem nyúlták volna le az ügyet a nemzetközi kalmárvilág hiénái. De lenyúlták, sajnos. Jött a kvótatőzsde, és ma már kvótabrókerek adják-veszik egymás között, illetve az erre szolgáló hat európai tőzsdén a kibocsátási jogokat. Csak az unióban több tízmilliárd eurós kvótaforgalomra számítanak az idén.

A brókereknek, spekulánsoknak és a hasonló szennyalakoknak - miután a fiktív ingatlanpapírjaikkal sikeresen romba döntötték a világgazdaságot - úgy kell most a kvótabiznisz, mint egy falat kenyér. Egy újabb piac, ahol felelősség nélkül lehet hatalmas vagyonokat kreálni, vagy kizsebelni a termelő vállalatokat és az adót fizető barmokat. Nem csoda, hogy a kibocsátási jogok bizniszére a maffia is ráugrott, hiszen az Europol jelentése szerint tavaly az unión belüli kvótaadásvételek nagy részét szervezett bűnözői körök áfacsalásai generálták. (Az ám, forgalmi adó is van a füstölési jogon, ráadásul országonként más mértékű.)

Ha a jóisten vagy egy földönkívüli most bekopogtatna az égbolton, hogy "Emberek, álljanak meg egy szóra, normálisak maguk?", lesütött szemmel egy nemet kellene elmorognunk az orrunk alatt. Úgy látszik, itt az ideje figyelmeztetni választott politikusainkat az alapokra. Arra, amit a görög filozófusok már bő kétezer éve kimondtak. Például Arisztotelész elméletére, miszerint "a legboldogabb állam az, amely erkölcsi tekintetben a legjobb, s mindenben az igazságot és a helyest követvén jól is érzi magát". Következésképpen az erkölcstelen állam lakói - kivéve a Soros György-féle vérszívókat - a legkevésbé sem érzik jól magukat. Különösen, ha levegőjük sem marad.