1989-ben Czinege Lajos honvédelmi miniszterről írt Bokor Imre ezredes nagy port felverő könyvet. Még sokan emlékezhetnek rá, palotához hasonlatos rezidenciákról, ötcsillagos szállodáknak beillő pártüdülőkről, közpénzen biztosított luxusról volt szó a kötetben. A hatalmasok kiváltságos világa volt ez, amibe már akkor beleszerettek azok, akik az utódpártot és az országot ma vezetik. Közéjük tartozott az 1966-tól, vagyis tizenkilenc éves kora óta párttag és politikai iskolát is végzett téeszvezető, Benedek Fülöp, aki hiába igyekezett felfelé az uborkafán, a rendszerváltásig csak kispályásként tengethette az életét. Életútja igazán az urakká átvedlett elvtársak között ívelt fel, méghozzá a Horn-kormány idején. Most már róla is lehetne írni egy Czinege-féle könyvet. Fehér asztalokról, suhanó luxuskocsikról, megvadásztatott miniszterekről olvashatnánk benne. A hatalmasok mai kiváltságos világáról, ami a múltbélitől - amiről egy darabig azt hittük, hogy letűnt - lényegét tekintve semmiben sem különbözik. A kiváltságosok ma is szentül hisznek abban, hogy a nép által rájuk bízott közvagyon - az országgal együtt - a sajátjuk.
Benedek Fülöp valami hasonlóra gondolhatott, amikor az állami földvagyon feletti ellenőrzés és ezzel egy nagyon fontos döntési jogkör az agrártárcánál hozzá került. Ha kiállt valamelyik köztulajdonban lévő birtok szélére, és teleszívta a tüdejét a friss levegővel, szinte úgy érezhette magát, mint egy valódi földesúr. Igazi vagyon és hatalom van a kezében, egy birodalom, vagy inkább egy kiskirályság, amit csakis ő kormányozhat. Egy apparátus is rendelkezésére áll, ahol az olyan egyszerű tisztviselőkkel, mint egy megyei földhivatali vezető, kedve szerint és szabadon ordítozhat.
Csak azért, mert annak idején úgy tanulta, hogy így kell. Így volt ez szokásban a békeidőkben. Végeredményben nem a kisasszonyok báljában vagyunk. Világosan éreztetni kell, hogy ki parancsol, még akkor is, ha történetesen, vagy véletlenül mást mondanak a törvények. Egy kiskirályságnak ugyanis saját törvényei vannak. Az ország törvényeinél magasabb rendűek. S Benedek Fülöp munkához látott. Legalábbis nehezen képzelhető el az, hogy ne lett volna semmi köze ahhoz, hogy Újfehértón egy nyertesnek kihirdetett helyi gazda helyett később kis híján mégis más kapta meg az állami területet. Aztán jött Sukoró, a vád szerint alulértékelten eladott és felülértékelten vásárolt földekkel. A bábolnai gyanús ügyeket is érdemes megemlíteni, nem beszélve a nem jogerősen már felfüggesztett börtönbüntetést érő, döbbenetes pákozdi mutyiról.
Ami a jelek szerint igazi elvtársias légkörben, két dámvad és három mezei nyúl lelövése között dőlt el. A közös vagyonunk elpasszolásának 700 ezer forintos repiköltségét pedig - egy állami cég, a Concordia által - szintén mi álltuk, a kiskirályok birodalmának egyszerű polgárai. Az sem történhetett meg Benedek tudta nélkül, hogy - miként az agrártárca állítja - a vagyonkezelő törvénybe ütköző módon hirdette meg a baráti nagyüzemeknek szánt nagy földterületeket. Igaz, ez nemcsak Benedek Fülöpöt hagyja hidegen, hanem az egész kormány eltekint felette. Így működhetnek hazánkban, és élvezhetik az áldásos tevékenységük során összerakott vagyonukat és nyugdíjukat a kiskirályok. A kormány segítségével.