fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Üzenet a mélyből
2009. december 17., 08:28
Mintha a korai kilencvenes években lennénk: az idén hét százalékkal esik vissza a gazdaság, több mint százezer fővel nő a munkanélküliség, az állam pénzügyei kiszámíthatatlanok, az államadósság nemcsak az idén, hanem jövőre is emelkedik.

A gondot az okozza, hogy elillant a nyolcvanas évek végi pezsgőzés hangulata, már csak azért is, mert eltelt húsz esztendő. Akkor okkal és joggal hittük, hogy átalakul Magyarország, és úgy véltük: 2009-re már kiszámítható pályán működik a gazdaság. Nem így lett. Ráadásul a válság immár két oldalról is gyötör bennünket. Egyrészt a világgazdasági finanszírozás oldaláról, másrészt a belső finanszírozási problémák húznak le bennünket - a mélybe. Ugyanakkor jegyezzük meg, hogy a magyar gazdaság növekedését már 2005-ben és 2006-ban is hitelek biztosították, ezek nélkül nézve lényegében megtorpant. A gazdasági növekedés lehetőségei kifulladtak, ami részben a nem növekedésbarát költségvetés számlájára írható.

A csecsemőtől az aggastyánig tudja mindenki ebben az országban, hogy szükséges a gazdaságpolitikai változás. Ráadásul a csecsemőtől az aggastyánig mindenki eladósodott - átlagosan két-három millió forinttal. A húszezermilliárd forintos államadósság éves kamatterhe ezermil­liárd forintra rúg, amely a költségvetési folyamatokat jelentősen lecsapolja. Nem beszélve az IMF-EU-Világbank nyújtotta gigahitelről, amelyet ugyancsak vissza kell pengetnie majd Magyarországnak.

Nem tudni, mikor borul a 2010-es büdzsé, ám az előjelek nem éppen a legjobbak. Decemberre kiderült, hogy a költségvetés november végére 113 százalékon (!) teljesítette az éves hiánycélt, vagyis ahhoz, hogy ne szálljon el a deficitterv az év utolsó hónapjában, 130 milliárdos többlettel kellene zárni a büdzsét. Ismerve a harmadik negyedéves gazdasági zuhanás mértékét, a cégek aligha tudják adóbefizetéseikkel feljavítani a közös kassza egyenlegét. A baljós jelek közé tartozik az is, hogy mind több közgazdász jósol a kormány által tervezettnél nagyobb recessziót jövőre. Ez óriási probléma, hiszen a kieső bevételt valahonnét pótolni kell.

Néhány "apróságot" meg kell hogy említsünk. Nem elegendő az, hogy a jelenlegi kormány felhagyott a kiadások mértéktelen növelésével, a kiadáscsökkentést ugyanis kilencven százalékban fűnyíróelvszerűen hajtotta végre, azaz nem megfelelően csökkentette őket a kabinet, így a megszorítások nem generálnak gazdasági növekedést. Ráadásul számos területen - például az oktatásban, a közigazgatásban vagy éppen a közösségi közlekedésben - törvény írja elő a feladatokat és a létszámot, így az állam jogszabályt sért azzal, ha a megfelelő átalakítások nélkül vonja el a forrásokat.

Milyen teendő vár a leendő kabinetre? A következő kormánynak hihető költségvetéssel kell előállnia, mozgásterét ugyanis az adhatja, ha a reális büdzsé alapján újratárgyalhatja a nemzetközi pénzügyi intézetekkel kötött szerződéseket. Ám ennek előfeltétele az is, hogy megmaradjon a beszélő viszony ezekkel az intézményekkel, és befejeződjön a sajtón keresztüli üzengetés.

Fontos tudni azt is, hogy nincs auto­matikus kapcsolat a világgazdasági és a magyar gazdasági növekedés között, ezért az államnak a fejlesztésbarát költésekre kellene szorítkoznia. Fejben kell tartani azt is, hogy a globális növekedés a válság után alacsony lesz, így a magyar gazdaság növekedési pályára való visszatérése egyáltalán nem kézenfekvő. Az adósságpálya alakulása még mindig bizonytalan, mert a most meghozott intézkedések tartóssága, illetve a potenciális gazdasági növekedés szintje még nem ismert. A jelenlegi büdzsé kiadásai és adóbevételei ugyanakkor azt sugallják, hogy a költségvetés - újfent - növekedésellenes. Még jó ideig padlón lesz a hazai fogyasztás, ezért a belső növekedési forrásokat kellene mozgásba hozni, és több pénzt hagyni az embereknél. Ám a fentiek helyett a kormány 2010-ben bevezeti a szuperbruttósítást, ami egyértelműen adóemelést jelent.

A jelenlegi kormány nem teszi meg a megfelelő léptékű átalakításokat, mert nincs meg erre a felhatalmazása. Ezért csak kis lépéseket tesz, ezek azonban nem sokkal visznek előrébb. Sokkal inkább: lentebb. A gazdasági visszaesésről szóló legutóbbi adat egyértelműen ezt üzeni.
Mindent összevetve: a jövőben - 2010-től - csak olyan növekedési pályát lehet fenntartani Magyarországon, amely a folyó fizetési mérleg alacsony hiányával és fegyelmezett gazdaságpolitikával jár.

És nem győzzük hangsúlyozni: ehhez a belső erőforrásokra kell támaszkodni.
Hitelfelvétel nélkül.

(Szajlai Csaba, Magyar Hírlap)