fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Barroso az amerikai vállalások fokozását várja Obamától
2009. december 17., 22:39
Az eddig bejelentett amerikai klímavédelmi vállalások fokozását várja Koppenhágában Barack Obama amerikai elnöktől Jose Manuel Barroso.

Az Európai Bizottság elnöke csütörtök koraeste úgy fogalmazott: "Nem hiszem, hogy (Obama) csak azért jön ide, hogy megismételje a Kongresszus által előkészített törvénytervezet szövegét".

A péntek reggel a dán fővárosba érkező amerikai elnök korábban arra tett ígéretet, hogy az USA 17 százalékkal csökkenti üvegházgáz-kibocsátását 2005 és 2020 között. Ez jóval elmarad Japán és az Európai Unió által vállalt mértéktől, a bejelentést mégis széles körben jelentős előrelépésnek értékelték, mivel az előző elnök, George W. Bush semmilyen vállalást nem volt hajlandó tenni e téren.

Barroso nem árulta el, mely országok képviseltetik majd magukat az unió által estére összehívott különtalálkozón, csak annyit mondott, hogy mindenképpen haladást kell elérni a tárgyalásokon.

Arról is beszámolt, hogy a politikai vezetőkkel folytatott megbeszélései alapján bizakodó, hogy a gazdag országok össze tudják majd adni a fejlődők klímavédelmi gyorstámogatására 2010 és 2012 között szánt évi 10 milliárd dollárt.

Barroso mellett számos más európai vezető is sürgette az amerikai klímavállalások fokozását. "Őszintének kell lennem: az Egyesült Államok ígérete, miszerint 4 százalékkal mérsékli kibocsátását az 1990-es szinthez képest, nem elég ambiciózus" - fogalmazott például Angela Merkel német kancellár a Bundestagban csütörtökön délelőtt.

(MTI)