E szavakkal vezeti be 1933 szilveszterén Szekfű Gyula a Három nemzedék "és ami utána következik" címmel megírt ötödik könyvét. A híres történész ott folytatja, ahol tizenhárom évvel korábban abbahagyta főművét: "Vétkesek és betegek voltunk és vagyunk, s bajainkon kisebb kezdemény nem, csak lelki megtisztulás, belső átalakulás segíthet." Bár Hérakleitosz óta tudjuk, nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba, háromnegyed századdal később ma szinte ugyanezt elmondhatjuk a magyar nemzet (lelki)állapotáról. De éppilyen időszerűsége miatt idézhetjük ugyanannak a sötét esztendőnek a végéről Németh László Debreceni kátéját: "Ez a kor, mely feloszlatja a hajléktalan népek menhelyét, azt akarja tudni, hogy melyik nép él, és melyik haldokol. A magyarságnak be kell bizonyítania, hogy nem szakítja szét a csontjain átsüvöltő változás. Az elkerült vagy tiszteletben tartott ázsiai tehetetlenség nem véd meg többé, helyt kell állanunk." Hogyan állhat helyt a magyarság szerinte? Ha kiegyenesedik, hagyományai belső udvarára húzódik, legjobb életnedveit fölszivattyúzza magába, s olyan vezérlő réteget, "új nemességet" juttat uralomra, amely magára talál, bele tud öltözködni egy szigorúbb erkölcsbe, s megkezdi a maradék népi erők kiaknázását...

Talán nem állok egyedül azon véleményemmel, hogy nem csupán egy négyéves kormányprogramnak, hanem egy hosszú távú magyar jövőképnek és nemzetstratégiának is érdemes alapoznia nagy elődeink építő, előremutató gondolataira. Például azokra, amelyek szerint gazdasági, társadalmi gondjaink, bajaink kezelése, nehézségeink leküzdése döntően az emberi tényezőn, annak minőségén és működésén múlik. A mai posztkommunista-neoliberális hatalom "gazdasági válságkezelése" - a sokszorosan levitézlett garnitúra erkölcsi és szakmai alkalmatlansága mellett - eleve azért volt/van kudarcra ítélve, mert a humán és a társadalmi tőke kifosztása, elfogyasztása árán próbál (makro)gazdasági javulást elérni.Az összes, nálunk okosabb, felelősebb és tisztességesebb vezetéssel rendelkező országban tudják (sőt merik és teszik!), hogy a gazdasági problémákat csak az emberi tudás, tehetség, alkotó energiák mozgósításával, az önbizalom, közbizalom erősítésével, az innováció, a szorgalom, a becsületes és hasznos munka feltételeinek megteremtésével, az emberi erőforrásba való többletberuházással lehet megoldani - nem pedig megszorításokkal, az egyének, családok, közösségek fojtogatásával, forrásaik s lehetősé-
geik állandó szűkítésével.

Nyilván sokan üdvözölnék, ha a tavasszal várhatóan a Fidesz által létrehozott kormány - sajtóértesülések szerint - egy "humán" csúcsminisztériumot állítana föl, amely a kormányzatban kiemelt pozíciót s forrásokat kapna a "humán erőforrás" fejlesztésére, gyarapítására (egészségügy, oktatásügy, kultúra, szociálpolitika). Ez ugyanis kifejezné azt az egészséges politikai filozófiát, hogy nem az ember, a közösségek vannak a gazdaságért, a piacért, a profitért, hanem éppen fordítva. Valahogy úgy, ahogy Széchenyi már száznyolcvan éve megírta: a józan országlás előtt "a nagyobb szám haszna, jóléte 's boldogsága azon főtekintet, mellynek minden egyéb mellékes haszon, fény vagy szükség hátratétetik és hódul".

Sok és sokféle oka van annak, hogy Magyarország hét év alatt térségünkben éllovasból sereghajtó s a magyar a világ egyik legborúlátóbb, legreménytelenebb társadalma lett. A magyar nép ma beteg, fizikailag és lelkileg is. Az OECD rangsoraiban tizennégy egészségmutató közül hazánk hatban az utolsó, ötben pedig az utolsó előtti helyen áll. A munkaképes korú népesség WHO által összeállított halandósági rangsorában Magyarország a 90. helyet foglalja el. A 15-59 év közötti férfiak halálozási listáján 2007-ben a 127. helyen álltunk, hét hellyel hátrébb, mint 2001-ben. Ez térben a harmadik világba, időben pedig az 1920-as évekbe tolja vissza hazánkat! A nyugdíjas kor elérése a betegség(ek) gyakorlatilag életfogytig tartó állapotát is jelenti nálunk...

A Fidesz szakértői műhelyeiben már körvonalazódik a "Gyógyító Magyarország" jövőképe és nemzetstratégiája, amely jövőre a kormányzati filozófia és politika középpontjába kerülhet. Ezt várja a beteg ország, mert ideje van a gyógyításnak és gyógyu­lásnak, a fizikai s még inkább a lelki megerősödésnek, megtisztulásnak, megújulásnak. Úgy vélem, csak erre alapozható igazán jó reménységgel és eséllyel a gazdasági felzárkózás és a társadalmi felemelkedés sikeres nemzeti programja.