Pár éve még el lehetett sütni, hogy a feladatokat ötven százalékban már megoldották - a tömeg már megvan -, a Budapest életéért felelős vezetők tehetségéből csupán annyira tellett, hogy a problémát átnevezték, és egy ideje a meghittebben hangzó közösségi közlekedés csődjéről beszélhetünk.

Hosszú, kitartó ötlettelenség, felelőtlenség és semmittevés vezetett ahhoz, ami tegnap reggelre bekövetkezett: normális január eleji hőmérsékleten, száraz, napos időben az autóbuszok jelentős része eltűnt a főváros utcáiról. Bennmaradtak a garázsban, az utasok - zsebükben a megváltott havibérlettel, jeggyel - hiába toporogtak a megállóban, hogy a BKV elvigye őket a munkahelyükre, iskolába, vásárolni vagy az orvosi rendelőbe.

Kezdhetnénk a bűnök és bénaságok sorolását onnan, hogy az 1980-as évek óta történt forgalomexpanzióra nálunk semmiféle normális válasz nem történt, a más nagyvárosokban látható tehermentesítő utak, folyó alatti alagutak, új hidak, magasvasutak építése, a tömegközlekedést valóban vonzóvá tevő fejlesztések helyett a buszsávnál és a világ legdrágább, pszeudometrójánál megállt a tudomány - és az ész.

Ami a BKV-t illeti, szomorú tény, hogy amíg az 1980-as években a budapesti buszok átlagos haladási sebessége az elsők között volt az európai fővárosok között, mára ebből csak az akkor gyártott Ikarusokat láthatjuk viszont az azóta dollárért és euróért importált, alacsony lépcsős, ám javíthatatlan buszok helyett. A jegyek, bérletek ára húsz év alatt hússzorosára nőtt, elérte a nálunk tízszer gazdagabb nyugati városok szintjét, azonban Budapesten a hálózat- és járatsűrítés helyett csak egy menetrendreformra futotta. A járatok átszámozása következtében - semmibe véve a sok évtizedes megszokást - most a 18-as villamos jár a Moszkva térig, a 61-es a Hűvösvölgybe, árulkodó vívmány, hogy többé nincs 56-os! Hogy a budai polgárok hová kívánják a BKV tetteseit, nem írható ide, de a százmilliós prémiumok kommentárjait sem bírná a festék. Tavaly óta tisztán látható a város általános válsága.

Az ötödik ciklus végén leplezhetetlen az álliberális-álszocialista városvezetés csődje, a Demszky-, John Emese-, Németh Erzsike-, Steiner-, Hagyó-féle megélhetési várospolitikusok műve. A felismerés kései sokak számára, de jobb, mint soha. A süllyedő hajón még bütykölgető bajelhárítók - mint az MSZP-kormány megbízottja - a jelek szerint még azt a jégkockát sem tudták elkerülni, hogy amennyiben a decemberben fellázadt BKV-dolgozókkal nem tudnak megalkudni a bérezési és szociális követeléseikben, január elején helyzet lesz. A felmondott kollektív szerződés helyébe a munka törvénykönyve lép, a havi 300 órás munkaidő helyett itt a napi 8 óra munka, 8 óra pihenés..., a balesetvédelmi szabályok kötelező betartása.

A múzeumba való, füstokádó Ikarusok a garázsban maradnak, a 30-40 éves metrókocsikat, az öreg Duna-hidakat, a Moszkva teret tovább eszi a rozsda. Újra idevarázsolták azt a világot, amit Fejes Endre írt le 1962-ben, híres könyvében, a Rozsdatemetőben. Nem jár érte köszönet. Érdekes fejleményekre számíthatunk a közelgő tavaszi választásig, de mintha Budapesten az ősszel esedékes tisztújítás is túl messze volna.