- Ön volt az Európai Parlament idei költségvetési törvényének előadója, ami olyan súlyú feladat, mintha az unió egyébként nem létező pénzügyminisztereként járt volna el. Ha
valaki, akkor ön tehát pontosan tudja, hogy Bajnai Gordon kormánya mennyi pénzt hagyott felhasználatlanul az unió kasszájában.

- Ezt azért tudom, mert tavaly azok közé tartoztam, akik kezdeményezték, hogy a költségvetési bizottság minden hónapban kapjon tájékoztatást az Európai Bizottságtól a kifizetésekről. Ez nekünk nyilván belpolitikai szempontból is fontos, de nemcsak erről van szó, hanem arról is, hogy a költségvetésben a fölzárkóztatásra szánt keret a legnagyobb tétel, nem sokkal utána következik a mezőgazdasági politika. Mindenki, aki valami újat akar, ezt a kettőt akarja lenyomni. Ha az egyes tagállamok nem képesek lehívni a pénzt, akkor a kritikusoknak nagyon könnyű érvelniük a csökkentés mellett. Én meg azt gondolom, ha ezeket a támogatásokat elveszik a kevésbé fejlett államoktól, akkor az unió már nem lesz az, ami, hiszen kiveszik belőle a szolidaritás.

- Nem arról van szó inkább, hogy ez a szolidaritás jár nekünk, amiért megnyitottuk a magyar piacot a Nyugat előtt?

- A piacnyitás nyertesei a magáncégek voltak, most viszont az unió kormányainak pénzéről beszélünk. Mi felelősséggel tartozunk az európai adófizetőknek. Ez azt jelenti, hogy a pénzt ütemesen és jó célra kell felhasználnunk. Beszédes, hogy 2007. január 1. és 2009. október 1. között kilenc és fél milliárd euró támogatás folyhatott volna Magyarországra. Ebből nem egészen hárommilliárdot sikerült a magyar kormánynak lehívnia, ráadásul a pénz nagy része csak előleg, amit csak azért kaptunk meg, mert az Európai Parlament arra késztette az Európai Bizottságot, hogy a gazdasági válságra tekintettel növelje meg az előlegeket. Ezenkívül a parlament az én javaslatomra elfogadott egy határozatot, amelyben felszólítottuk a tagállamokat, hogy a krízis idején alakítsák át az úgynevezett operációs programjaikat. Ne avval foglalkozzanak, hogy kifestik a polgármesteri hivatal homlokzatát, vagy hogy megújuljon a ravatalozó a faluban, hanem avval, hogy legyen több állás, és termelő beruházások induljanak. Ha egy termelő vállalkozás beindul, és adót fizet, akkor lesz pénz a ravatalozóra és a bölcsődére.

- Szinte hetente jut egy-egy uniós pályázattal kapcsolatos botrány a Magyar Hírlap címlapjára.

- Ezeket az ügyeket végig kell vinni. Az EU-ban létezik csalás elleni hivatal, és a parlamentben ott a költségvetési ellenőrző bizottság is. A csalás elleni hivatalhoz konkrét beadványokat kell benyújtani, az ellenőrző bizottság pedig időről időre megvizsgálja az egyes tagállamok tevékenységét. Mi itt a költségvetési bizottságban azt mondjuk, hogy értéket kérünk a pénzünkért. Sajnos az egész unióban nagy a baj. Hány fölösleges tanulmányt írattak baráti cégekkel, hány fölösleges képzéssel próbáltak vájárokból ápolónőket képezni, persze képletesen szólva.

- Elég csak a drégelypalánki kutyafitneszcentrumra gondolni.

- Ismertem egy belgyógyász professzort, aki a görög mondást átalakította: minden változik, csak a buli örök. A rendszerváltáskor, ha egyáltalán volt olyan, ezt nem sikerült megoldani. Amíg ilyen bulizó világ van Magyarországon, addig a magyar polgár nem fogja érezni, hogy az unióból milliárdok áramlanak felé. Hadd mondjak egy jó hírt is: ezek a pénzek azért nem vesztek el. Gúnyos pillanataimban hajlamos vagyok azt mondani, köszönjük Bajnai Gordonnak, amiért megteremtette az új kormánynak a kitörés lehetőségét.

- Egy-két év alatt be lehet pótolni az eddigi mulasztásokat?

- Hat és fél milliárd eurót kell még lehívni az unió kasszájából. Embert próbáló, nehéz feladat lesz, de a borzalmas eladósodottságunk ismeretében ez az egyetlen lehetőségünk. Hadd említsek még egy botrányt: az unió alapszabálya az, hogy egy megpályázott euróhoz egy másik eurót kell a gazdasági társaságoknak letenniük. Ám éppen az új tagállamok nyomására két kivétel született. Ha elmaradt régióból pályáznak - a közepét leszámítva ide tartozik egész Magyarország -, az plusz tíz százalékot jelent. Ha kis- és közepes vállalkozó pályázik, ami gyakorlatilag az összes magyar vállalkozó, akkor az újabb tíz százalék. Tehát, amikor meghirdetik az összeget, akkor egy tízmilliós projektből hármat kellene a pályázónak megfizetnie, és hetet kapna. Ezzel szemben Bajnai Gordon, amikor még ő volt a téma felelőse a kormányban, úgy írta ki a pályázatokat, hogy hetven százalékot kell a szerencsétlen tőkeszegény magyar vállalkozónak kifizetnie.

- Otthon a legtöbb szó az elszámoltatásról esik. Ön szerint mennyire lesz majd határozott és keménykezű az új kormány?

- Én jobban szeretném, ha ezt nem a politikai pártok, hanem maguk a károsultak intéznék.

- Jó, de Mari néni nem tud beadványokat készíteni, azután pedig felkészülten és gyorsan kivizsgálni a gazemberségeket.

- Azt kell támogatni, hogy legyen olyan szervezet, amely Mari néni nevében megírja a beadványt. Azt szeretném, ha olyan országban élhetnénk, ahol a tisztességet nem a pártoknak kell megvédeniük, hanem a civil szférának és a sajtónak.

- Ehhez sok-sok elkötelezett jogász kellene.

- A 2006-os szemkilövetések és verések után már működött ilyen jogászcsoport Magyarországon. Az államnak joga van rá, hogy a költségvetésből segítse az ilyen civileket.

Hozzáteszem, hogy ezt a támogatást akkor is meg kell adni, ha olykor a kormány kritikusaiként lépnek fel, mert ez demokrácia. Egyébként nem hiszem, hogy az a jó polgári sajtó, amelyik csak hízelegni tud, és az a jó interjú, ahol alákérdeznek a riportalanynak.
Akkor lesz hiteles a sajtóból jövő támogatás, ha a rosszra is felhívják a figyelmet, és politikusként azt szeretném, ha engem egy úgymond mérvadó lap megkritizál, akkor ne azt mondjam magamban, hogy a csuda vigye el, még ezek is bántanak, hanem üljek le, és gondoljam meg, hogy mit rontottam el, és köszönjem meg a kritikát.

Ehhez a sajtónak is és a politikának is változnia kell. Ma az a helyzet, ha egy lapot kinyitok, pontosan tudom, hogy csak azért bántanak, mert nem szeretnek. Ez tarthatatlan. Nem egyedül a politikusok osztják meg a nemzetet, hanem az a magatartás, amely szerint "ha kinyitod a szádat, megtámadlak". Ki kell végre törni ebből a körforgásból. Mi itt, az Európai Parlamentben ezt tanuljuk. Képzeljék el, hogy a költségvetés előkészítésekor nyolcvannyolc százalékos támogatást kaptam a képviselőktől.

- Otthon egészen más a helyzet...

- Ezt külön kell választani. Azzal teljesen egyetértek, hogy akik tudatlanságból vagy gazemberségből kifosztották az országot, azok bűncselekményt követtek el. Nem egy-egy
párt a bűncselekmények végrehajtója, hanem személyek, és az igazságügyi szerveknek tudniuk kell a dolgukat.

- Tehát fognak még politikai bűnözőket bilincselni Magyarországon.

- Nagyon remélem, hogy igen, de semmiképpen sem azért, mert ő tette, hanem azért, amit tett. Ez az egyetlen jogállami megoldás. Érthető módon leegyszerűsítik az emberek a gondolatot: ha ott dolgozol, biztos, hogy gazember vagy. Pedig csakis tények és tettek alapján szabad eljárni. Ne felejtsük el, hogy a meglévő törvényeink szerint például az értékaránytalan szerződést semmissé lehet nyilvánítani. Nem szabad azt mondani, hogy ez a hajó elúszott. Lehet segíteni ezt a folyamatot a bíróság és az ügyészség megerősítésével.

Az lehetetlen állapot, hogy az MSZP-sek vecsési számlagyára, amely 2002 előtt bukott le, csak most jutott el az ítéletig, miközben egy gyors ítélet legalább a 2006-os választások előtt világos üzenetet mondott volna: van olyan párt, amelyik összefonódott a bűnözéssel.

- Az unió keleti végein mintha felhígulnának a közösséget összetartó nagy eszmék. Például a közösségi irányelvek a vasút fejlesztését írják elő, miközben az EU bankja csak akkor ad hitelt a MÁV-nak, ha bezárja a kérdéses vasútvonalakat.

- A kritika jogos. Nem hiszem, hogy az unió bármely szervének joga lenne eldönteni, hogy milyen közlekedési és gazdaságpolitikát folytasson egy tagállam. nagy kérdés persze, hogy ha a pályázó maga nem kínál fel alternatív, de ésszerű megoldást, akkor valóban a bankot kell-e hibáztatni. Mindez sokkal nagyobb gondokra világít rá. Én úgy látom, hogy az Európai Unió kiüresedett. Ennek az uniónak két nagyon fontos célja volt, amikor létrejött. Egyrészt, hogy Európából háború többet ne indulhasson ki, másrészt Európa ne éhezzen. Az unió ezt a két célt száz százalékban teljesítette. Akkor mi lehet a célja ma? Mi az az eszme, amely a tizenéves gyerektől az aggastyánig mindenkit egyesít, hogy mi ezért vagyunk európai polgárok, mert ezt vagy azt meg akarjuk valósítani? Jönnie kell egy olyan nagy államférfinak, mint amilyen utoljára Helmut Kohl volt, aki kitalálja, hogy mi az, ami minket európaivá tesz.

Például nekünk magyaroknak kulcskérdés, hogy minden európai polgárnak azonos jogai legyenek. Ez oldaná meg a Kárpát-medence összes szenvedését. Én abban a lelki állapotban vagyok, hogy azt mondom, mint Rákóczi - bár méltatlan a hasonlat -: kiújultak a nemes magyar nemzet sebei. Elrontottuk a rendszerváltást, nem mentek előre a dolgok sem az anyaországban, sem kint. Mi Brüsszelben, de magyarként gondolkodva, próbálunk tenni valamit, talán ez az értelme az én költségvetési munkámnak is. Az emberi jogok érvényesítése is nagy lehetőség, de még meg kell változtatni azoknak a gondolatvilágát, akiknek csak az egynemű párok örökbefogadási ügye emberi jogi kérdés. Számunkra Malina Hedvigről van szó, vagy a Marosvásárhelyen, illetve a Vajdaságban összevert emberekről.

Izgalmas, nagyon nehéz feladatok állnak előttünk. Mi úgy vagyunk euroszkeptikusok, hogy hiszünk abban, hogy az unió megjavulhat, és visszajut az alapító atyák szellemiségéhez, és ezért próbálunk összefogni a többi így gondolkodó emberrel. És meg akarjuk tanítani nekik, hogy a barna meg a vörös diktatúra ugyanaz. Mert ők még mindig azt hiszik, hogy a vörös jobb, hiszen segített nekik legyőzni a barnát.