fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A Lehman-ügy óta nem bizakodott így az eurózóna
2010. január 7., 15:40
Decemberben az eurózóna üzleti bizalmi indexe a Lehman Brothers összeomlása óta nem látott szintre emelkedett az Európai Bizottság mai közlése szerint.

A közös európai valutát használó tizenhat államban a vállalatvezetők és fogyasztók hangulatát összesítő index a novemberi 88,8 pontról 91,3 pontra emelkedett az év utolsó hónapjában. Utoljára 2008 júniusában, három hónappal a Lehman Brothers bukása előtt mutatott ilyen jó képet az eurózóna bizalmi szintje.

Szintén jó hír érkezett az európai feldolgozóipar és szolgáltatási szektor működéséről - a két üzletág teljesítménye decemberben ötödik hónapja javult.

A Commerzbank AG elemzője a Bloombergnek elmondta: az üzleti hangulat tovább javul majd a következő hónapokban, bár ez nem feltétlenül tükröződik majd a gazdasági teljesítményben.

Ugyanakkor egy másik felmérés azt mutatja, hogy az eurózóna kiskereskedelmi forgalma 1,2 százalékkal csökkent novemberben. Az Eurostat közlése kellemetlen meglepetést okozott az elemzőknek, akik az októberi 0,2 százalékos javulást követően most is szerény, de pozitív eredményre számítottak. A csökkenés mind az élelmiszer-, mind az egyéb ágazatokat érintette, de főként az utóbbit: a nem élelmiszer termékek kereskedelme 1,6 százalékkal.

(vg.hu)